Alternatív válságkezelés?

Bár már lassan hét hónapja minden hazai gazdasági szereplő számára nyilvánvaló, hogy Magyarország a rendszerváltás óta nem tapasztalt súlyos válságban van, a válságkezelő lépések következményeivel a társadalom jelentős része még csak ezután szembesül majd. A nyugdíjkifizetések és a szociális transzferek visszafogását, valamint az adó- és járulékváltozások hatásait kisebb-nagyobb mértékben minden háztartás megérzi. A családi egyenleg átlagosan erősen negatív lesz – nem is lehet más 5 százalékot nagy valószínűséggel meghaladó gazdasági visszaesés mellett.

Magyarország helyzete jelentősen különbözik más országokétól. Nálunk nem villámcsapásszerűen, öt-hét év vitathatatlan prosperálása után tapasztalható a gazdasági teljesítmény, a foglalkoztatás vagy a bérek alakulásának negatívba fordulása, hiszen 2006 végétől már lényegében folyamatosan fiskális stabilizációs intézkedések terheivel néznek szembe a magyarországi vállalkozások, és ugyancsak ezt éli meg a lakosság. Gazdaságpolitikai szempontból a júliustól várható válságkezelő lépések ugyanakkor koncepcionálisan lényegesen különböznek az előző időszakok kiigazítási logikájától. Bár a stabilizáció szükséglete már 2003-ban is evidencia volt, 2006 nyaráig alapvetően gazdaságpolitikai evickélés folyt, érdemi korrekció nélkül – és ennek negatív következményeire még rárakódott az akkori választások előtti költekezés. 2006 végétől ugyanakkor vitathatatlanul erős stabilizációs lépések történtek, ezek az államháztartási hiány lefaragását döntően az adóbevételek növelése révén, érdemi adóreform és számottevő kiadáscsökkentés nélkül kísérelték meg elérni. A hiánycsökkentést tekintve nem is volt eredménytelen a 2006 utáni fiskális politika, a munkaerőpiacra és a gazdasági növekedésre ugyanakkor súlyos negatív hatást gyakorolt. Emiatt a hazai, valamint a nemzetközi gazdasági és pénzpiaci szereplők korábban megingott bizalmát sem sikerült visszaállítani.

Nyilvánvaló tehát, hogy a bizalom megteremtése kulcskérdés. Az ország pénzügyi helyzetéből – magas és növekvő államadósságából, önálló és támadható nemzeti valutájából, brutálisan magas kamatfelárából – adódóan a nemzetközi pénzpiacok bizalmának elnyerése elsőrendű. Meglátásom szerint a most bejelentett intézkedések erre nagy valószínűséggel alkalmasak, a hazai vállalkozások és a lakosság bizalmának visszanyerésére viszont jóval kevésbé. Ennek döntő oka, hogy a bevallottan korlátozott mandátumú, szakértői típusú kormány nem is vállalkozik a jóléti rendszerek új, társadalmi megállapodásokkal támogatott átalakítására – ezt a gazdaságpolitikai koncepciót legfeljebb a gyors eredmények igazolhatják vissza. A stabil, 260–280 körüli sávban megszilárduló forint/euró árfolyam, a mainál lényegesen alacsonyabb kamatszint – ezek egyrészt könnyítik az eladósodott lakosság, a vállalkozások és az állami-önkormányzati szereplők törlesztési terheit, másrészt bővítik hitelfelvételi lehetőségeiket is – jó esetben már néhány hónapos időtávon eredményt hozhat.

Ha ehhez képest létezik alternatív válságkezelés, akkor az csak olyan lehet, amely úgy hozza vissza a hazai szereplők – a vállalkozások és a lakosság – bizalmát, hogy eközben javítja a nemzetközi pénzpiaci reakciókat is. Egyelőre nem tolonganak az ilyen típusú kiérlelt koncepciók, a javasolt alternatívák zöme vagy a kiadáscsökkentés, vagy az adóátrendezés bizonyos elemeit – például a 13. havi nyugdíjak megszüntetését vagy a fogyasztási-jövedéki adók emelését – törölné el, ami a jelenleg Magyarország iránt inkább jóindulatúnak mutatkozó nemzetközi pénzpiaci reakciókat könnyen az ellenkező irányba fordíthatná. Jó volna tehát, ha a következő parlamenti választásokig hátralevő hónapokban olyan új szakmai és társadalmi koncepciókat érlelnénk ki, amelyek a nemzetközi és a hazai gazdasági szereplők bizalmát egyidejűleg erősíthetik.

A szerző a Kopint-Tárki kutatási igazgatója