Bűnbocsátó cédula vagy igazi zöldáram? Néhány gondolat a származási garancia piacáról

A származási garancia európai története 2001-ben kezdődött (a „nagy testvére”, az EU Allowance vagy a szén-dioxid-kereskedés csak később, 2005-ben indult), és a következő praktikus problémára kereste a választ: ha az elektromos hálózatban a megújuló (nap, szél, biomassza stb.) és a hagyományos (szén) erőművekből származó elektronok szükségszerűen keverednek, akkor hogyan lehet egy fogyasztót meggyőzni arról, hogy csak és kizárólag zöldáramot használt fel? Az eredeti ötlet az volt, hogy a fogyasztó minden felhasznált megawattóra áramhoz rendeljen egy származási garanciát (GO), és ezzel tudja bizonyítani a saját ügyfelei felé, hogy az ő terméke/szolgáltatása valóban zöld. Mindenki tudta, hogy ez csak egy fikció, de ez volt a körülmények között elérhető legjobb kompromisszum.  

Az Association of Issuing Bodies (AIB) 2002-től felügyeli az egész származásigarancia-piacot, különös tekintettel a származási garanciák egységesítésére és a potenciális csalások (ugyanazt a GO-t ne lehessen többször, több országban felhasználni) kiszűrésére.

Magyarország sajnos lemaradt az európai GO-piac első évtizedéről: 2014-ig nem volt magyar GO, és az AIB-hez a MEKH csak húsz év késéssel, 2022-ben csatlakozott. Ennek a késlekedésnek feltehetőleg az volt az oka, hogy nem volt magyar GO-kereslet: a származási garancia egy teljesen önkéntes piac (ellentétben a fent már említett EU Allowance piaccal, amely a kibocsátók számára kötelező), és egyszerűen nem voltak végfelhasználók, akik a GO extra költségét a saját fogyasztóik/partnereik felé tovább tudták volna adni. Egy teljesen egyszerű példával bemutatva: ha a „sima” műtrágya X forint tonnánként, és a „zöld” X + Y, akkor a gazda csak akkor fogja a zöldet megvenni, ha tudja, hogy legalább az Y extra költséget a megtermelt zöldség árában biztosan vissza fogja kapni. Hogy a megkésett magyar GO-piacindulás mekkora kárt okozott, azt a MEKH-statisztikák pontosan mutatják.  

Röviden összefoglalva, amolyan Mátyás királyos volt ez a magyar GO-piac 2014 és 2022 (Magyarország belép az AIB-be) között: volt is származási garancia szabályozás, meg nem is.

Ezt a hátrányt próbálja most a HUPX azzal pótolni, hogy 2022 nyár óta rendszeresen nemzetközi GO-aukciókat szervez. Ez egy nagyon fontos lépés a jó irányba. A HUPX-aukciók segítik a piacot abban, hogy pontosabban lehessen árazni a különböző technológiával előállított GO-termékeket, valamint előre rögzített időpontokat (aukciós naptár) ad a kereskedőknek meglévő pozíciójuk zárására. A fent említett gyenge GO-piacinduláshoz képést a HUPX-aukciók sikerét nem lehet vitatni, viszont fontos lenne, hogy az ünneplés objektív maradjon.  Visszatérő érvelés az, hogy a HUPX-aukciók sikeresek, hiszen a felajánlott GO-termékeket többszörösen túljegyzik a kereskedők. A részletes adatokból az derül ki hogy valaki(k) irreálisan alacsony (kb. 0,55 euró megawattóránként) vételi ajánlatokat ad(nak) be a piacon 3 euró körül kereskedett GO-termékekre.  Az aukciós elszámolóár egyhatodán beadott ajánlatok a túljegyzést növelik, de a piac fejlődését nem segítik: ezek „off-market” vételi ajánlatok, amivel a kereskedők azt üzenik, hogy ezen a nyomott áron a terméket – a biztos profit reményében – megveszik.

Hogyan lehetne az elvesztegetett első GO-évtizedet gyorsan bepótolni Magyarországon? 

A második lépés a GO-szabályozás gyors bevezetése lenne a gáziparban. Ha Csehországban, Ausztriában, Szlovéniában és Horvátországban már lehet gáz-származásigaranciákkal kereskedni, akkor Magyarországon még miért nem? Miért késik a „zöldgáz”-szabályozás? Végül, paradigmaváltásra van szükség össztársadalmi szinten. A zöldtermék most drágább, mint a hagyományos árammal előállított alternatíva: a kettő közötti (ár)különbséget egy környezetvédelmi szempontból érett és gondoskodó társadalom (f)el fogja ismerni. Ameddig ez nem következik be Magyarországon, addig a hazai GO-kereskedés csak egy egzotikus lehetőség marad.