Enyhülnek az olasz terhek

Öt évre szóló adócsökkentési programot jelentett be Matteo Renzi olasz miniszterelnök, a konkrétan betervezett intézkedések többségét azonban még a 2018-ban esedékes parlamenti választások előtt végrehajtanák. A nagykoalíciós kormány balközép vezetője az állami televíziónak vasárnap adott interjújában úgy fogalmazott, hogy az adók lefaragása „az olaszokkal kötött szerződés” része – a szóhasználat Silvio Berlusconi volt kormányfőnek is becsületére vált volna, hiszen ő szívesen nyúlt ehhez a témához, különösen ami az ingatlanok terhelését illeti.

Nem véletlen, hogy ezt enyhítik elsőként: az első lakásként szolgáló ingatlan után nem kell majd megfizetni azt a szolgáltatási adót (TASI), amely a régi ingatlanadót váltotta fel (utóbbit ma már csak a mintegy 76 ezer luxuslakásra vetik ki). A kormányfő arról nem beszélt, hogy az önkormányzatok kasszájába kerülő TASI részleges eltörlése mekkora bevételkiesést jelentene; korábbi becslések szerint évente mintegy 4 milliárd euró folyik be ebből. Az egy ingatlanra jutó összeg az önkormányzatoktól függően változó – a legmagasabb Torinóban, ahol idén átlag 404 euró jut egy lakásra –, az országos átlag évi 180 euró.

A következő lépés a vállalati adók mérséklése lesz 2017-től, összesen 15 milliárd euró értékben – itt tavaly is lépett a kormány, amikor mérsékelték a munkáltatói járulékokat. (A társasági adó alapkulcsa most 27,5 százalék, a magyar iparűzési adóhoz hasonlító helyi adó átlag 3,9 százalék.) 2018-ban a személyi jövedelemadó következik; erről egyelőre nem közöltek részleteket, de szakértői vélemények szerint valószínű, hogy újra megpróbálják lejjebb vinni a kulcsok számát a mostani ötről kettőre. Ugyanebben az évben akarják megadni az 500 eurós minimálnyugdíjban részesülőknek is azt a külön támogatást, amelyet tavaly már megkaptak az évi 25 ezer eurónál alacsonyabb jövedelemmel rendelkező aktív keresők.

Az intézkedések költségeit minimum 35 milliárd euróra teszik, bár a Berlusconi-féle Forza Italia vezető gazdasági szakembere, Renato Brunetta a La Stampának úgy fogalmazott, hogy Renzinek meg kell mondania, honnan veszi a szükséges 51 milliárdot. A kormányfő csak annyit árult el: a példátlan adócsökkentést úgy hajtják végre, hogy nem növelik a gyerekeikre háruló adósságterheket. (Ezt két nappal az után jelentette ki, hogy az olasz jegybank közzétette: újabb rekordszintre, 2,2 ezer milliárd euróra hízott az államadósság, amely bőven meghaladja a GDP 130 százalékát.) A miniszterelnök a tévéinterjúban azt hangsúlyozta: kormánya folyamatosan mérsékeli a terheket, ezért az olaszoknak abba kell hagyniuk a nyafogást, és az országnak újra Európa egyik hajtóerejévé kell válnia.

Vagyis a bevételcsökkenés kompenzálása szerinte a növekedés – miután épphogy véget ért a három évig tartó recesszió –, de ennek elég erőteljesnek kell lennie, hiszen jövőre az alkotmánytanács döntése értelmében a közalkalmazottak bérét is növelni kell, 2010 óta először. (Marad még fizetnivaló 2016-ra abból a visszatérítésből is, amelyre ugyancsak az alkotmánytanács kötelezte a kormányt a magasabb nyugdíjak 2012-es befagyasztása miatt, de ennek a nagy részét idén letudják.) Akadályokat támaszthat az Európai Bizottság is, ha úgy látja, hogy a könnyítések miatt veszélybe kerül az elfogadott program, amely szerint 2018-ra egyensúlyba hozzák az olasz büdzsét – a kormányfő szerint azonban bőven van mozgástér még ahhoz az alkuhoz is, hogy jövőre ne 1,8 százalék, hanem 2,1-2,2 százalék legyen a GDP-arányos hiány.

Ingatlanos hocinesze

Az első lakásra kivetett ingatlanadó az olasz politika gyakran bevetett csodafegyverei közé tartozik: Silvio Berlusconi ennek eltörlésével kampányolt már 2006-ban, visszatérése előkészítésekor. A jobboldali politikus győzelme után, 2009-ben fel is számolták a közutálatnak örvendő adónemet, ám 2011-es bukását követően, a csőd szélére került ország irányítását szakértői kormány élén átvevő Mario Monti újból bevezette, átkeresztelve és módosítva.