BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Budapest húzza a lakásépítési piacot

Több lakás épült, és többet terveztek építeni 2019 első három negyedévében, mint egy évvel korábban. A lakáspiaci bővülés elsősorban budapesti forrású, a megyei jogú városokban és a községekben is több lakóingatlant adtak át, de a kis-közepes városok többségében számottevő a visszaesés.

Továbbra is eltérő területi folyamatok jellemzik a lakásépítési piacot a KSH gyorsjelentése szerint. A szerdán közzétett Lakásépítések, építési engedélyek, 2019. I–III. negyedév című tájékoztató adataiból növekvő építési kedv tükröződik Budapesten, ahol az országosan mért 2,7 százalékkal szemben 22 százalékos a bővülés az építési engedélyek és bejelentések alapján építendő lakások számában.

A megyei jogú városokban 5,3, a többi városban pedig 12 százalékkal mérséklődött az építeni tervezett lakóingatlanok száma.

Fotó: FP/Paul J. Richards

Az év első kilenc hónapjában 10 302 új lakás épült, ami 0,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban, Budapesten viszont 17 százalékkal több lakás készült el ebben az időszakban. A Pest megyében épült lakások száma továbbra is kiemelkedő, ám az előző év azonos időszakinál 24 százalékkal kevesebb a jelentés szerint. A megyei jogú városokban és a községekben a kismértékben nőtt, a többi városban 18 százalékkal csökkent a használatba vett lakások száma.

A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján 27 388 lakás építését vették tervbe, ami 2,7 százalékkal nagyobb a 2018. azonos időszakinál.

A fővárosi lakáspiac kedvező adatai tükrében nem meglepő, hogy nőtt a vállalkozások által épített lakások aránya, az első három negyedévben 50 százalékról 53 százalékra, miközben a természetes személyek által épített lakásoké 48-ról 44 százalékra csökkent. Az új lakásállomány 49 százaléka családi házban található. A lakások 55 százalékát értékesítésre építették, a használatba vett lakások átlagos alapterülete 100 négyzetméterről 97-re csökkent.

Az átadott lakások 42 százaléka saját használatra készült, és mindössze 1,6 százalékot tett ki a bérbeadásra épültek aránya a vizsgált időszakban.

A minisztérium a kormány lakáspolitikájával indokolja a növekedést

A meghozott kormányzati intézkedéseknek is kiemelt szerepe van abban, hogy az idei első három negyedévben már 10.300 új lakás épült, valamint 2,7 százalékkal több építési engedélyt adtak ki, mint egy évvel korábban. Az eddigi folyamatok alapján 2019 egészére nézve folytatódhat az újonnan épített lakások számának emelkedése – írja közleményében a Pénzügyminisztérium.

A kormány lakáspolitikájának középpontjában változatlanul az áll, hogy a családok saját otthonhoz jutását támogassa. Ehhez nyújt érdemi segítséget a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK), amely elindulása óta több mint 353 milliárd forinttal járult hozzá 117 ezer család álmainak megvalósításához. A Családvédelmi Akcióterv részeként idén júliustól pedig már a kistelepüléseken élők számára szintén elérhető a program, így a Falusi CSOK keretében használt lakás vásárlására, illetve felújítására nyílik lehetőség. Kiemelendő, hogy a főváros mellett a községekben emelkedett a legjelentősebben, 4,4 százalékkal a kiadott építési engedélyek száma az újonnan épített lakások 6,4 százalékos növekedése mellett az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A lakáspiaci folyamatok azt mutatják, hogy a 2008 utáni drasztikus visszaesést követően tovább folytatódik a hazai 4,4 milliós lakásállomány minőségi megújulása és mennyiségi javulása.

Ebben a családok otthonteremtésének támogatása mellett különösen a munkaerő-piacot érintően meghozott, valamint az építőipari beruházások megvalósítását elősegítő kormányzati intézkedések éreztetik leginkább a hatásukat. Azokat a tervezett lakásokat, amelyek már 2018. november 1-jén építési engedéllyel rendelkeztek, ugyancsak a kormány döntése értelmében továbbra is kedvezményes áfa-kulccsal lehet értékesíteni. Mindezek eredményeként az elkövetkező időszakban számos, jelenleg még kivitelezés alatt álló ingatlanfejlesztés valósulhat majd. (VG)

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.