BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Használunk akkumulátort, az egy jó dolog, csak ne itt gyártsák! Ellentmondások sokasága a CATL-gyár újabb vitáján

Különös látleletet adott a hazai közéletről a Debrecen közgyűlésében lezajlott vita, ahol ellenzéki képviselők továbbra is az akkumulátorgyár megépítése ellen érveltek. Miközben az egyik párt azt kérte a polgármestertől, hogy saját maga fogalmazza meg a népszavazási kérdéseket, a kritikusok maguk is elismerik, hogy zöldátállásra, akkumulátorra és gyárra is szükség van, csak szerintük mindez ne Debrecenben valósuljon meg. Arra pedig vélhetően maguk sem találnának magyarázatot, hogy eközben a világ legfejlettebb országában, Németországban, ahol éppen zöldek vannak hatalmon, miért épül 12 akkumulátorgyár.

Élénk vita zajlott a debreceni közgyűlés múlt heti ülésén, a téma ezúttal is a város határában épülő kínai akkumulátorgyár volt, ami hónapok óta tartja lázban a helyi és kis túlzással az országos közéletet. A beruházást támadó ellenzéki képviselők továbbra is a vízbázist és a város lakosságát féltik, ugyanakkor azt elismerik, hogy zöldátállásra, akkumulátorokra vagy akár a gyárra szükség van, csak nem Magyarországon, és pláne nem Debrecenben.

Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

A vitát csütörtökön, egy nappal azt követően tartották, hogy a helyi választási bizottság elutasította a kérdések hitelesítését mind a három helyi népszavazási kezdeményezésben, amelyek az akkumulátorüzemmel voltak kapcsolatosak. A Dehir tudósítása szerint az ellenzékiek ezért azt szorgalmazták, hogy a polgármester saját maga fogalmazza meg a népszavazási kérdéseket, amire a városvezető úgy felelt, hogy kiemelten foglalkoznak a lakosság véleményével, emiatt igyekeznek az aggodalmakra reagálni, egyúttal a Momentumnak azt javasolta, ha komolyan gondolják a népszavazási kezdeményezésüket, fellebbezzenek, ő maga megvárja a bíróság döntését. Mindenesetre azt is hozzátette, hogy nem árult 2019-ben zsábmacskát, amikor megválasztották, akkor ígéretet tett Debrecen gazdaságának fejlesztésére, amiben fontos szerep jutott a Déli Gazdasági Övezetnek. 

Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez a jövő, hiszen pár évtized múlva mindenki elektromos autót fog vezetni, hovatovább manapság is a mindennapi élet része az akkumulátor. Erre válaszul mondta a DK-s Jánki József közgyűlési képviselő, hogy

használunk akkumulátort, az egy jó dolog, csak ne itt gyártsák!

Gondola Zsolt, a Civil Fórum Debrecen Egyesület képviselője pedig arról beszélt, a CATL lokálisan szennyez, globálisan környezetkímélő. Annak ellenére érvelnek a beruházás ellen az ellenzéki képviselők, hogy a zöldek által vezetett Németországban nem okozott problémát a CATL üzemének megépítése, amely egyébként ugyanúgy termelőkapacitásokat tartalmaz, mint a debreceni. Sőt, az sem zavarta meg őket, hogy nemrégiben Frans Timmermans, az európai zöldmegállapodásért felelős uniós biztos is az akkumulátorgyárak tömeges megépítése mellett tette le a voksát. De Papp László polgármester is számtalanszor megcáfolta a sajtóban keringő híreket, amelyek közül nem egy-nem kettő teljesen légből kapott volt, sőt inkább erős csúsztatás. Ilyen például az a hír, amely lényegében összemosta a teljes gazdasági övezet és a gyár vízigényét, vagy a gödi vízben kimutatott lítium mennyiségéről megjelent beszámolók, amelyeket a polgármester teljes kacsának minősített.

Arra viszont vélhetően egyik kritikus sem tud magyarázatot adni, hogy a magyarnál jóval fejlettebb német gazdaságban miért látják indokoltnak ezeknek a gyáraknak a megépítését:

a 2021-es adatok szerint Németországban 12 akkumulátorüzem építése van kilátásban, amivel pár éven belül éppen Magyarországot megelőzve a világ legnagyobb termelési kapacitásával fog rendelkezni.

Rajtuk kívül Franciaországban, Nagy-Britanniában, Spanyolországban és Norvégiában ugyancsak több hasonló beruházás van a láthatáron, összesen pedig a világ 44 országában.

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.