Pazarul jövedelmezhet a Reptér, tisztul a könnyűzenei jogdíjpiac

Számíthatok-e szankcióra, ha egy TikTok- vagy egy YouTube-videón bohóckodom a szobámban, miközben a háttérből az ön által szerzett Trabanton szállni élvezet című Exotic-sláger üvölt?

A legtöbb zenei jogtulajdonos az ilyen felhasználást nem tiltja le, mivel cserébe jogdíjat kap. Nekem sem mindegy, hogy több mint háromszáz dal szerzőjeként vagy több mint tíz zenekar exproducereként miként alakul a pénzügyi helyzetem. Tehát a döntés a zenei jogtulajdonos kezében van. Amennyiben mégis a letiltás mellett döntök, akkor a videót vagy legalább a hangsávot elérhetetlenné teheti a szolgáltató. Noha több mint százötven videoklipet rendeztem, többször előfordult, hogy megpróbáltam feltölteni archiválás céljából a saját csatornáimra. Érdekesség, hogy nyolcvan százalékban sikerült, a maradék húsznál viszont nem. Vagy letiltották, vagy egyszerűen eltűnt a csatornámról.

Cserébe kapott kompenzációt?

A hangfelvétel jogtulajdonosa azt ajánlotta fel, hogy linkeljem be az ő csatornáját, ugyanis akkor a kiadói jogdíjak hozzá és nem hozzám kerülnek.

Mi a helyzet a reklámmal, mármint akkor, ha nem ön a jogtulajdonos?

Maradjunk a YouTube-példánál: az eredeti hangfelvétel jogtulajdonosa az én csatornámra is rátehet reklámot, viszont pénzügyileg neki ketyeg a vekker. Ettől függetlenül már előrelépés azzal kapcsolatban, mit tehet és mit nem a felhasználó. Ez a világon mindenütt így van, nem magyar sajátosság.

Mi történik akkor, ha egy kocsmában, azaz nyilvános helyen készítek videós platformra felvételt? Ki fizeti a jogdíjat?

A vendéglátóhely a saját zenefelhasználása után fizet. A zeneszolgáltatás hozzáadott érték az üzlethez, a fizetett jogdíj ezt szolgálja. Például a TikTok vagy más platformfelhasználás utáni értéket nem a kocsma fizeti, hanem a szolgáltató. Természetesen ahány eset, annyi példa. Nem mindegy, amikor egy vendéglátóhelyen ötvenen vagy ötszázan élőben hallgatnak zenét, vagy annak a felvételét tekintik meg a TikTokon egyszer, netán tízmilliószor.

Aki DJ-ként játszik például egy Korda György-dalt, vagy előadóművészként elénekli a Reptér című számot, hány helyre, milyen jogcímen kell fizetnie?

Először azt kell tisztázni, hogy mi történik. Adott egy DJ, illetve van egy olyan vendéglátós, aki presszóban énekel a zongora mellett. Mindenkire más szabály vonatkozik. A DJ hangfelvételt játszik le, a zongorás a művet adja elő és énekel. Ennek értelmében mindkettő külön-külön díjszabást jelent.

Az ön példája alapján máris több különböző kategóriáról beszélhetünk.

Abszolút. A DJ akkor fizet a hangfelvételek kiadóinak, ha másolatokat készít a felvételekről. A vendéglátóhely pedig jogdíjat a nyilvános lejátszás után a szerzőknek, előadóknak és kiadóknak. Ezeket mind az Artisjuson keresztül tehetik meg, egyablakos ügyintézéssel.

Amennyiben valaki más dalát játssza le mint előadó, ráadásul ahol szerepel, ott belépőjegyet is szednek, akkor külön díjszabás van?

Ebben az esetben a hely fizet, és arányosan osztják szét az összeget a lejátszott zeneszámok szerint.

Ezt követni is bonyolult, nemhogy megérteni a logikát…

Valóban összetett, ám lényeges, hogy tisztuljon a piac, tehát elengedhetetlen a szigor.

Forintosítsunk! Mindez mennyi pénzt jelent egy zenekar esetében, amely lejátszik húsz magyar és húsz külföldi számot?

Körülbelül egy- és egymillió forint között.

Elég széles a skála, min múlik a fizetség?

Nem mindegy, hogy egy rendezvény ingyenes, és ötven nézőnek játszik egy zenekar vagy az előadó énekes. Véglet például egy aréna, ahol tízezren vannak, és ötvenezer forintos a belépőjegy. Tehát a kettő közt igen széles a paletta.

Ugyanaz elbírálás illeti akár magyart, akár a külföldi előadót?

Abszolút. A Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetségének (Mahasz), illetve az Artisjus internetes oldalán mindenre kiterjedő tarifatáblázat van, amely segíti a művészeket, kiadókat, vendéglátó üzletek vezetőit, tulajdonosait.

Sokan elégedetlenek azzal kapcsolatban, hogy ugyanazért a tevékenységért különböző jogcímeken kell fizetni. Ennek a zenei fórumokon hangot is adnak. Mit gondol erről?

Két fontos szerzői jogi alapelvet kell figyelembe venni: egy zenei hangfelvétel esetén három, jogilag is elismert közreműködő van: szerző, előadó, hangfelvétel-jogtulajdonos. Mindegyiknek jogai vannak a felhasználásokkal kapcsolatban. A másik fontos szempont, hogy minden zenei felhasználó csak a saját tevékenysége után fizet jogdíjat.

Kifejtené ezt részletesebben?

Amikor egy hangfelvétel-kiadónál megjelent anyagot játszanak a rádióban, amely éppen egy plázában szól háttérzenének, akkor mindegyik szereplő fizet a sugárzásért, de mindegyik csak a saját hatókörében érvényesülő érték után. Azaz fizet a rádió, és fizet a pláza is.

A sok szigorítás mennyiben segítette elő a jogdíjpiac tisztulását?

Mint mondtam, éppen ezért kellett szétválasztani a jogosultsági köröket. Ha a szerzőket vesszük példának, akik közül sokan már nem élnek, vagy ha élnek, akkor sincsenek a rendezvényen, ez azt eredményezte korábban, hogy nem kaptak gázsit, hiába játszották az alkotásaikat. Így érthető módon számukra az egyetlen kereseti lehetőséget a jogdíj jelenti. Olyan helyzet is kialakulhat, hogy egy zenekarban két-három szerző van, tehát jogdíj nekik is jár. A művész pedig hozzáadott értéket ad a zeneszám játszása során. Ezért neki előadói jogdíj jár.

Ma már elenyésző a hanglemezgyártás és a CD-előállítás, kazetta nem is készül. A kiadók miként profitálnak?

A hangfelvétel-kiadók és a hangfelvétel-jogtulajdonosok a legtöbb esetben egykor fizettek a produktum elkészítéséért. Mivel ma az említett adathordozók gyártása minimális, nem fenntartható, hogy a kiadók, illetve a hangfelvétel-jogtulajdonosok profitra tegyenek szert. Ezért van számukra a hangfelvétel-kiadói jogdíj.

Melyik az a terület, ahol a piacnak még tisztulni kell?

Az Artisjus vezetőségi tagja vagyok, és a részletek kidolgozását készítjük elő, ezt az illetékes bizottságok – például a Felosztási Munkacsoport, amelynek szintén tagja vagyok – végzik, igazodva a zenei világ változásához. Ennek megfelelően évről évre finomítunk a rendszeren, mivel többek között a zenei streamingpiac rohamos szintű növekedése önmagában átírta, hogy miként kezeljük a felosztandó jogdíjakat. Tehát a streaming terjedése óriási feladatot ad nekünk.

A Spotify, a Deezer, Tidal és a többi zenei streamingplatform mekkora és milyen változást hozott a piac tisztulásában? Főleg, hogy ezek a gigavállalatok nagyságrenddel nagyobb bevételre tesznek szert a kényelmes zenehallgatás érdekében, mint maguk az előadók.

A piac fehérítésére nagyon jó hatással vannak az előfizetéses zenei streamingszolgáltatók, mivel dalonként kapjuk az adatokat. Ez pontosan arra jó, hogy átlátható a szegmens.

És a sok-sok YouTube-reklám?

A YouTube is tisztul, mert nem a lejátszás után fizetnek, hanem magas megtekintések esetén a becsatolt reklámok után jár a jogdíj. Ám még így is többet kap a gigavállalat, mint maguk a szerzők vagy az előadók. Ez mindegyik streamingcégre jellemző. 

Várható-e a jogdíjbevételek növekedése?

Úgy gondolom, hogy igen, Magyarországon további emelkedés várható. 

Globálisan nézve a kifizetéseket: az Artisjus 2022-ben összesen 8,67 milliárd forint jogdíjat fizetett ki a dalok, zeneművek szerzőinek. Ez mekkora növekedést jelent a korábbi időszakhoz képest?

Megközelítőleg 30 százalékos az emelkedés 2021-hez viszonyítva, de ez még mindig nem éri el a koronavírus-járvány előtti szintet.

2022-ben minden korábbinál több, 18 414 hazai szerző részesült jogdíjban. Ez mekkora eredmény, ha az elmúlt öt esztendő adataival vetjük össze?

Öt évvel ezelőtt csupán 13 580 darab volt – ehhez kell viszonyítani. A növekmény oka elsősorban az online felhasználásokban keresendő, ugyanis sokkal több felvétel érhető el a közönség számára. Ezek termelnek jogdíjat, még ha átlagosan kisebb összeget is. A jobb eredmény oka másodsorban pedig az, hogy egyre pontosabb az adatfeldolgozásunk. Ne felejtsük el, hogy amikor elkezdtem zenélni, tombolt a szocializmus, a szórakoztatóipar is alapos állami kontroll alatt állt. Ennek okán a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat maximálta, hogy hány előadónak lehet hanglemeze. Nem volt lehetőség kis koncertekre, de arra sem, hogy az egyéb, akár zárt körű rendezvények adatait begyűjtsék. Ha összehasonlítom azokat az időket, amikor 50-100 zenekar részesült a hangfelvételek utáni jogdíjból, 200-500 banda a koncertekből vagy televíziós, rádiós elhangzásokból, ahhoz képest ma pazar a helyzet. Az internet térhódítása óriási teret nyitott azoknak, akiknek vasfüggöny korszaka alatt esélyük sem lett volna arra, hogy jogdíjat kapjanak.

Összességében elmondható, hogy végre jó úton halad a zenei jogvédelmünk? Kérdezem ezt mint zenésztől, producertől és jogokért harcoló szakembertől.

Erre a kérdésre ebben a formában nem tudok válaszolni. Viszont ha az lenne a felvetés, hogy mit tekintenék fontosnak, lebontva a szakmáimat, akkor Artisjus-szakembereként az objektivitást jelölném meg. Producerként a legnagyobb bevételt szeretném elérni, zenészként viszont az óriási siker a legfontosabb. Itt persze ütközhetnek az érdekek, vélemények egymással.

A legmagasabb szerzői jogdíj kiket illetett meg tavaly? Említene pár kiemelkedő alkotót?

Ez természetesen nem publikus, személyes adatokról van szó. A jogdíjpiramisból viszont jól látszik, egy-egy előadó mekkora bevételre tehet szert. Ezek a művészek az akár agyonjátszott – koncertek, tévék, streaming – előadók szerzői is lehetnek, miközben egy szűk körről van szó. A jogdíjpiramis alja pedig az egy-két elhangzás. Végül egy mindent kifejező mozaikszót szeretnék mondani, amely sokat elmond arról, hogy ki és mennyit keres: GDPR, azaz adatvédelem. Pontosan ezért és mégis a jogokért, a jogdíjakért küzdünk.