BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
20240710_Offline nyári tábor_Veszprém_FI_VN. (6)

Kiderült, hogy mi történik a gyerektáborok konyhájában

Mindössze hat eljárás indult a nyári táborokban végzett razziasorozat nyomán, és összesen egymillió forint értékben szabott ki bírságot a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, amelynek szakemberei országszerte 155 tábort, csaknem 6,3 ezer fő étkeztetésének körülményeit vizsgálták. Hátradőlhetnek a táborozó gyerekek szülei, bár kirívó eset is akadt. Az ellenőrzés további részében fesztiválok, Balaton-környéki vendéglátóhelyek, street foodok és strandbüfék vizsgálatára is sor kerül augusztus közepéig.

Elvétve akadt élelmiszer-biztonsági gond a nyári táboroknál –  összegezhető a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak a nyári szezonális ellenőrzések mérlegéről kiadott közleményéből.

gyerektábor
Ki akar repetázni? /Fotó: Shutterstock

Hogy főznek a táborokban a gyerekekre?

Az élelmiszerlánc-biztonsági szakemberek országosan 155, csaknem 6300 főt ellátó tábor étkeztetési tevékenységét ellenőrizték. 

A feltárt hibák jellemzően higiéniai hiányosságokból adódtak.

A kéthetes ellenőrzési időszakban a táborok saját konyháit, valamint az oda beszállító éttermeket és főzőkonyhákat vizsgálták a szakemberek. 

A tapasztalatok szerint

  • a napközis táborok esetében a szervezők jellemzően háromszori étkezést biztosítottak a résztvevőknek, 
  • az ottalvós táborokban ezt vacsorával is kiegészítve,
  • tízóraira és uzsonnára rendszerint frissen beszerzett, hűtést nem igénylő pékárut, gyümölcslevet és gyümölcsöket kínáltak a táborozóknak. 
  • jellemzően azokban a táborokban, ahol a fertőtlenítő hatású mosogatás nem volt megoldva, a meleg ebédet egyszer használatos dobozokban szállították ki az élelmiszer-vállalkozók. 

Ennyi pénzért táboroztathatja a gyerekét idén nyáron

Kevesebb gyereket küldenek nyári táborba az idén a szüleik. A táborozó gyerekek több mint fele napközi táborba megy. A táborok ára 10-15 százalékkal nőtt a tavalyihoz képest. A legnépszerűbbek a sporttáborok, de sok gyereket küldtek katonai táborba is.

A nagyszámú ellenőrzéshez képest 

a hibák mennyisége kismértékű, azok javításáról a táborüzemeltetők minden esetben azonnal intézkedtek. 

Az előző évekhez hasonlóan legtöbbször 

  • a dolgozók érvényes egészségügyi könyvének hiánya (5,8 százalék), 
  • valamint a nem megfelelő személyi higiénia jelentett problémát,
  • a fertőtlenítő hatású mosogatás az ellenőrzések 6,5 százalékában nem volt megoldva.

Ugyanakkor pozitívum, hogy az ételek és élelmiszerek nyomon követését biztosították, a HACCP-ben előírt dokumentumokat többnyire naprakészen vezették.

Kirívó példa is akadt

Kirívó példa egy Heves vármegyei tábor, ahol a

fagyasztókamra meghibásodott, ezért a benne tárolt húsok kiolvadtak.

Ugyanitt az ellenőrök lejárt fogyaszthatósági és minőségmegőrzési idejű, valamint nem nyomon követhető termékeket is találtak, melyeket kivontak a forgalomból, és 109,2 kilogramm alapanyagot megsemmisítettek.

A további nyári akciókon grillsajtokat, szezonális gyümölcsöket, zöldségeket, növényvédő szereket és macskák számára engedélyezett készítményeket, valamint az élő állatok nyári hőségben történő szállítását is ellenőrzik a hatóság emberei, augusztus 15-ig járják elsősorban a fesztiválokat és strandbüféket.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.