BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Négycsillagos szálloda nyílik a reptér mellett, már szerkezetkész

Elérte a szerkezetkész állapotát a WING fejlesztésében megvalósuló 167 szobás, nyolcezer négyzetméteres TRIBE Budapest Airport Hotel. A 2. terminál bejáratától sétatávolságra épülő új négycsillagos hotelt 2025 második negyedévében nyitják meg, és a 2018-ban átadott háromcsillagos ibis Styles Budapest Airport Hotellel közvetlen összeköttetésben fog működni – közölte a fejlesztő cégcsoport.

Jövőre egy újabb terminálkapcsolatú szállodával gazdagodik Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtere, ugyanis a WING fejlesztésében megvalósuló 167 szobás TRIBE Budapest Airport Hotel elérte a szerkezetkész állapotát. 

TRIBE Budapest Airport
Közvetlen terminálkapcsolattal épül az új hotel / Fotó: Wing

Az új szálloda a repülőtéri infrastruktúra bővítésének fontos eleme, átadását követően az üzleti és a szabadidős turisztikai célokat egyaránt kiszolgálja.

Több mint ezer hotelszoba a WING fejlesztésében

Összesen 8000 négyzetméter alapterületen, 167 szobával várja majd vendégeit 2025-től a TRIBE Budapest Airport hotel, amely a brand második egysége lesz Magyarországon. 

Az épülő hotellel mennyiségében és minőségében is bővül a repülőtéri szállodai szobakínálat: 

a háromcsillagos Ibis Budapest Airport Hotel kiegészül a TRIBE márka négycsillagos minőségi szolgáltatásaival. 

Az újabb terminálkapcsolatú szálloda is a repülőtér mellett megszállni kívánó üzleti és szabadidős turistákra épül.

Az ország legnagyobb nemzetközi repülőtere a magyar turizmus szempontjából kiemelt helyszín, így 

a TRIBE Budapest Airport Hotel 2025-ös nyitása a WING és a repülőtér életében is jelentős mérföldkő. 

„Az új létesítmény tovább bővíti majd a repülőtéri szolgáltatási infrastruktúrát, cégcsoportunk pedig belép azon ingatlanfejlesztő vállalatok szűk klubjába, amelyek már legalább ezer szállodai szobát adtak át itthon” – mondta Noah Steinberg, a WING elnök-vezérigazgatója.

Növekvő utasszámra készülnek Ferihegyen

A Budapest Airport utasforgalma az előrejelzések szerint 2024-ben meghaladhatja a 2019-es rekordév forgalmát is. 

Az új szálloda építése újabb fontos előrelépés afelé, hogy a növekvő utasszám mellett is fenntartsuk minőségi, kényelmes, változatos lehetőségeket kínáló szolgáltatásunkat a repülőtéren és környékén – hangsúlyozta Bogáts Balázs, a Budapest Airport kereskedelmi vezérigazgató-helyettese.

reptér
2025 első negyedévére ilyen lesz az új hotel / Fotó: Wing

A TRIBE Budapest Airport Hotelben helyet kap 

  • egy 150 fős konferenciaterem, 
  • két tárgyaló, 
  • egy fitneszterem, 
  • valamint a legfelső emeleten egy skybar,
  • egy tágas étterem és lounge, illetve a terasz.

Az Accor lesz az üzemeltető

A szálloda kialakítása a fenntarthatósági szempontok figyelembevételével zajlik, így a TRIBE Budapest Airport Hotel egyike lesz az első BREEAM minősítésű hoteleknek Magyarországon. 

A fejlesztő WING és az Accor között létrejött menedzsmentmegállapodás értelmében az új repülőtéri szálloda üzemeltetését a WING az Accorral közösen végzi majd. 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.