BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A megugró inflációs időszak után visszatért a vásárlási kedv, és ez a GDP-t is megmentette

Köszönhetően a bérek értékének folyamatos emelkedésének, a fogyasztás is nőtt, s ez jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a magyar gazdaság az uniós átlag felett teljesítsen.

Figyelembe véve a német gazdaság vergődését, nyugodtan kijelenthető, hogy lehetett volna rosszabb – legalábbis erre lehet következtetni a ma megjelent részletes GDP-növekedési adatokat elemző szakértői véleményekből.  Az egyértelmű, hogy a magyar ipar a főbb exportpiacaink gazdasági problémái miatt teljesít gyengébben, ezen belül is Németország hanyatlása okozza. Ugyanakkor az elmúlt időszakban tett, a fogyasztás növekedését segítő kormányzati intézkedések egyértelműen hatottak.

Supermarket,Interior,With,Shelves:,People,Doing,Grocery,Shopping,,Selective,Focus
A meglendült fogyasztás elsősorban nem is a boltokban csapódott le, az emberek egyre több a szolgáltatást engednek meg maguknak / Fotó: Stock-Asso

 Így 2024 második negyedévében a GDP növekedését a fogyasztás húzta, mivel az első negyedévhez képest 1,1 százalékkal, az egy évvel ezelőttihez képest pedig 4 százalékkal bővült a háztartások fogyasztása, ezen belül is 4,2 százalékkal nőttek a fogyasztási kiadások. 

Magyarország bruttó hazai terméke a második negyedévben a nyers adatok szerint 1,5 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 1,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

A fogyasztás kedvező alakulása azonban nem tudta teljesen ellensúlyozni a továbbra is kedvezőtlen külső környezet, a külső kereslet hiánya miatt visszaeső beruházások, valamint az idei aszály negatív hatásait. Az ipari termelés havi adataiból már ismert volt, így nem okozhatott meglepetést az ágazat további csökkenése, a kifejezetten gyenge német konjunktúra hatására az előző negyedévhez képest 1,5 százalékkal, az egy évvel ezelőttihez képest pedig 2,4 százalékkal csökkent az ipar kibocsátása. A gyenge külső kereslet, a háború miatti óvatosság és bizonytalanság, a megrendelésállomány meredek visszaesése, valamint a historikusan is alacsony kapacitáskihasználtság miatt 15,4 százalékkal csökkent a bruttó állóeszköz-felhalmozás, ezen belül is kiemelkedő mértékben, 35 százakkal csökkentek a feldolgozóipari beruházások. A folyamatban lévő, illetve induló újabb külföldi működő tőke beruházások azonban a következő időszakban fordulatot hozhatnak.

Az év első felében átlagosan 10 százalék közelében növekvő reálbéreknek köszönhetően fokozatosan élénkül a fogyasztás, bár az óvatossági motívum még nem oldódott fel teljesen, ezt tükrözi, hogy az első félévben a lakosság soha nem látott mértékben gyarapította pénzügyi vagyonát is. 

Az óvatossági motívum további enyhülése tehát lehetőséget teremthet a fogyasztás további élénküléséhez is. Ez pedig előreláthatóan gyorsabbá teheti azt, hogy Magyarország GDP-szintje tovább közeledjen az uniós átlagoz.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.