BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Döntöttek: a kormány segíteni fogja a Miskolctapolca Barlangfürdő újjáépítését

A kormány támogatja az ország egyik legnépszerűbb turistakincsének helyreállítását. A Miskolctapolca Barlangfürdő pénteken gyulladt ki és égett le. A keletkezett kár óriási.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hétfőn Miskolc megválasztott polgármesterével, Tóth-Szántai Józseffel egyeztetett a tűzkárt szenvedett miskolctapolcai barlangfürdő kapcsán – írta közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Mint ismert, péntek este kigyulladt a Barlangfürdő gyógyászati központjának tetőszerkezete, majd a tűz az intenzív oltás ellenére átterjedt egy közel ezer négyzetméteres épületrészre is.

A miskolctapolcai Barlangfürdő
A Miskolctapolca Barlangfürdő hatalmas kincs a városnak és a térségnek, egyúttal Magyarországnak is kiemelkedő turisztikai attrakciója / Fotó: Vajda János

A nemzetgazdasági miniszter biztosította a megválasztott városvezetőt, hogy a kormány minden lehetséges segítséget megad a barlangfürdő újjáépítéséhez, hiszen a kieső turisztikai bevételek mellett az ott dolgozók családjainak megélhetése is veszélybe került, miután a fürdő a helyreállítási munkálatok miatt kényszerszünetet tart, vendégeket nem tud fogadni.

Tóth-Szántai József elmondta, hogy a fürdőt üzemeltető cég átszervezésekkel biztosítja a munkavállalók számára munkahelyeik megtartását, valamint hogy a foglalással rendelkező turistákat más miskolci fürdőkben igyekeznek fogadni és ellátni.

Az Európában egyedülálló, nemzetközi relevanciával is rendelkező Miskolctapolca Barlangfürdő hatalmas kincs a városnak és a térségnek, egyúttal Magyarországnak is kiemelkedő turisztikai attrakciója.

A történelmi gyökerű, parkos-erdős természeti környezetben létesült komplexum egyedülállóságát a barlangrendszerben kialakított medencék adják, a létesítmény minősített gyógyfürdőként Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) által támogatott lakossági gyógyászati célú ellátást is nyújt.

 A barlangfürdő gyógyászati központjának tetőszerkezete péntek este gyulladt ki / Fotó: Vajda János

A létesítmény turisztikai súlyát jelzi, hogy a Covid-járvány előtt évente közel 300 ezer, 2024 első hét hónapjában 147 ezer látogatót fogadott.

A nemzetgazdasági miniszter kiemelte, hogy a károk felmérése jelenleg is zajlik, de azt már most látni, hogy feltehetően igen tetemes mértékűek. Kárt szenvedett a térség egyik legfontosabb turisztikai szolgáltatója, és vele együtt a munkavállalók és családjaik is, ezért a kormánynak segítenie kell a minél gyorsabb újjáépítést.

Mi lesz veled, Miskolctapolca? Összeomlik vagy átalakul a barlangfürdő tragédiája után a város turizmusa

Tragédiával ér fel a miskolci és környékbeli turisztikai vállalkozások számára az, ami szeptember 7-én hajnalra nyilvánvalóvá vált: több évig szinte biztosan nem nyit ki a súlyos tűzkárt szenvedett Miskolctapolca Barlangfürdő. Az a komplexum, amely két éve az energiasokk hatására bezárt, majd két hónapon belül újranyitott a helyi cégek támogatásával, miután drasztikusan csökkent a város vendégforgalma. Mi lesz veled, Miskolc?

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.