Modellbőség

Épp, hogy elindult az egységes állami közműszolgáltatás kiépítése, máris látszik, hogy aligha hozhatók közös nevezőre az átveendő tevékenységek tulajdonosi, irányítási vagy árképzési szempontból. Ez nem feltétlenül baj, ha az elsődleges cél nem egy előre eldöntött, merev struktúra felépítése, hanem a szolgáltatás olcsóbbá, jobbá és átláthatóbbá tétele. Viszont fel kell készülni arra, hogy ahány szolgáltatás – azon belül ahány tevékenység és ahány piac –, annyi modellt kell kialakítani, összehangolni.

Az állami gázszolgáltatás útja a legkikövezettebb. Ám már itt is megeshet, hogy a Főgáz nem szerez egyeduralmat, például a törülköző bedobásával késlekedő Tigáz miatt. Igaz, sokak szerint a Tigáz is hamarosan visszalép, de ekkor is vegyes marad a kép a még aktív kisebb szolgáltatók miatt, de egy másik szempontból is: a Főgáz az ország egyes területein rendelkezik a gázellátás infrastruktúrájával is, máshol azt bérelnie kell.

Áramfronton belép egy további modell is: az állam csak kisebbségi tulajdonosként indítaná el a szolgáltatását. Persze lehet, hogy a hányadát később többségire növelné, vagy a kisebbségi mellé menedzsment jogot is kap. Netán minden marad úgy, ahogyan most indul, és így is nagyon jól fog működni. Ebben az ágazatban egyelőre biztosabbnak látszik, hogy marad versenytársa az állami szolgáltatónak, mert az E.On még lát fantáziát lakossági áramszolgáltatásban.

Az már a kezdetektől világos volt, hogy a távfűtést eleve nehéz lesz egységesíteni. Ráadásul kérdés, hogy mennyire célszerű belenyúlni a tulajdonviszonyokba ott, ahol eleve a hazai önkormányzatokra jut a meghatározó súly.

Nem gond, ha sokféle modellből áll össze és a vártnál bonyolultabb lesz a majdani állami közműszolgáltatás, ha egyébként jobb lesz a félreállítandó rendszernél. Az sem az ördögtől való, ha az állami szolgáltatók mellett maradnak magáncégek is a területen. Több európai országban bevált. Talán még követendő példa is lehet.