BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új közlekedési csomópont a német fővárosban

A német főváros szívében járó turisták és helybéliek ámulattal kísérhetik figyelemmel egy hatalmas közlekedési beruházás kiteljesedését. Ahol májusban még csak puszta betontömbök, fél méter átmérőjű vastraverzek és százféle vasbeton elem volt látható (látszólag) kusza összevisszaságban, ott július eleje óta egy 320 méter hosszú üvegcsarnok kupolája veri vissza a nyári nap sugarait.

A változással egyidejűleg eltűnt a régi Lehrter Bahnhof (azaz lehrtei pályaudvar) megmaradt téglaépülete, amely a városi gyorsvasút (S-Bahn) szerelvényeinek szolgált megálló gyanánt. A 120 éves építményt elbontották, hogy helyet adjon Európa legnagyobb keresztező pályaudvarának. Itt találkoznak majd a fővárost metsző észak-déli és kelet-nyugati vasútvonalak, persze két síkban - írja a távirati iroda tudósítója.

A berlini sajtóháztól kőhajításnyira épülő új közlekedési csomópont friss becslés szerint egymilliárd eurót fog elnyelni - viszont talán kész lesz a 2006. évi labdarúgó-világbajnokság nyitányára. Az eredeti terv félmilliárdról és 2004-ről szólt, ám Berlinben már a kancellári hivatal átadása is csaknem két esztendőt késett.

A gigantikus építkezés tehát halad, vita manapság csak a pályaudvar nevéről folyik. A létesítmény neve egykor, amikor 1882-ben elkészült, Lehrter Bahnhof volt: innen indultak ugyanis a birodalmi fővárostól nyugatra fekvő Lehrte felé a vonatok. (Hasonló elv alapján viselte a későbbi Ostbahnhof eleinte a Görlitzer Bahnhof nevet.) 1959 óta a pályaudvaron már csak S-Bahn szerelvények álltak meg, ezért a neve is Lehrter Stadtbahnhofra módosult.

A berlini újságok a múlt hónapban amolyan helyi népszavazást indítottak annak eldöntésére, milyen nevet kapjon az új pályaudvar. A Deutsche Bahn főnöksége túl provinciálisnak érzi a "Lehrter" elnevezést, amelyből ráadásul mindenképpen hiányzik a fővárosra való utalás. A lehetséges változatok között szerepel a Berliner Hauptbahnhof (főpályaudvar), Berlin-City, Berlin-Mitte (ez a főváros magvát adó belső kerület neve is egyben), Berlin-Central.





Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.