BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Zsúfolt lesz a hosszú hétvége: A Balaton és a fürdővárosok a legnépszerűbbek

Már nincs egyszerű dolga annak, aki az augusztus 20-i négynapos hétvégét egy vízparti szálláshelyen akarja eltölteni. Csomagárakkal csábítanak a hotelek.

Az augusztus 20-i hosszú hétvégén az ország szinte valamennyi szállásadója kedvezményes csomagajánlattal próbálja magához csalogatni azokat a pihenni vágyó embereket, akiknek még a nyár végére is maradt elüdülhető pénze. „Az augusztus 20-i hosszú hétvégére már a legtöbb balatoni szálláshely foglalt. Aki nem gondolkodott időben, az már Siófokra vagy az északi partra nem fog tudni szállást foglalni. A balatoni nyaralóhelyek mellett különösen népszerű úti célok a hosszú hétvégére a nagyobb fürdővárosok is, mint például Zalakaros vagy Hajdúszoboszló” – mondta lapunknak Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezetője. Hozzátette: mintegy egy hónappal ezelőtt nőtt meg érezhetően a foglalások száma a hosszú hétvégére, viszont az igazi hullám két hete indult be, ugyanakkor néhányan előrelátóbbak voltak, ők már fél évre előre kerestek szállást. A tavalyi adatokkal összevetve idén jóval több foglalás érkezett erre a 4 napra, 35 százalékkal többen kerestek és foglaltak szállást, mint 2012-ben.

A Magyar Turizmus Zrt. lakosság utazási szokásait vizsgáló kutatása szerint az idei hét hosszú hétvégét a megkérdezett háztartások 12,4 százaléka használja ki utazásra. A hosszú hétvégéhez kapcsolódó utazások 76,7 százaléka belföldi, 21,8 százaléka külföldi, vagyis arányaiban több a belföldi utazás, mint általában az utazásoknál. A belföldi hosszú hétvégi utazások esetében a legfontosabb cél a rokonok, ismerősök meglátogatása, ezt a pihenés, majd a gyógyfürdő-látogatás és a wellness követi.

„Tavaly és az idén is számos hosszú hétvége kínálkozott arra, hogy minél több vendéget csábítsunk wellness-hétvégére. E célból tematikus hétvégéket szerveztünk, amelyek a meglévő szolgáltatások mellett egyéb szórakozási lehetőségeket és gasztronómiai élményeket nyújtottak a vendégeknek. Természetesen kedvezményes csomagárakat állítottunk össze” – közölte lapunkkal a Danubius Hotels Group. Erős konkurenciával számolnak, hiszen más szállodák is igyekeznek hasonló módon növelni a foglaltságot. A tavalyi év tapasztalata azt mutatta, hogy összességében nagyobb forgalmat generáltak a hosszú hétvégék, ugyanakkor mivel nagyon sok volt belőlük, nem tudták megtölteni a szállodákat minden alkalommal, mert a hazai utazók anyagi lehetőségei meglehetősen korlátozottak. „Míg régebben 3 éjszakát is eltöltöttek nálunk a vendégek a hosszú hétvégén, most már a lehető legrövidebb időszakra foglalnak, gyakran már csak 1 vagy 2 éjszakára sikerül telt házat produkálniuk a házaknak. Sokan nem desztináció szerint hanem ár szerint döntenek arról hogy hová menjenek” – fogalmazott a hotelvállalat.

Idén eddig felemásan alakultak a hosszú hétvégi forgalmak a turizmusban. A márciusi hóvihar például nagy károkat okozott, a szállásfoglalások mintegy 40 százalékát kellett törölni vagy átfoglalni. Húsvétkor is inkább még a síközpontokban volt nagy a forgalom, a pünkösdi hosszú hétvégére viszont már nem lehetett panasz. A Balatoni Hajózási Zrt. például kétszámjegyű bevételnövekedést ért el. Tavaly kánikula volt augusztus 20-a után is, ezért nem ürültek ki a balatoni szállodák, csak mintegy 10-20 százalékkal visszaesett a telítettségük. Az őszi hosszú hétvégéken pedig a wellness szálláshelyekre nő meg ugrásszerűen a foglalások száma, melyek jellemzően magasabb árkategóriába esnek.

Zalakarosnak megtérül a fejlesztés

Próbaüzemben már működik a zalakarosi fürdő fedett gyermekrészlege, amelyet több mint 300 millió forintos beruházással alakítottak ki – közölte az üzemeltető Gránit Gyógyfürdő Zrt. A teljes beruházás összértéke közel 600 millió forint. A zalakarosi fürdőben tavaly nyáron adták át 262 millió forintot meghaladó beruházással a gyerekeknek épült szabadtéri élményfürdőt. Idén júliusban a tavalyinál 15 százalékkal több, 115 ezret meghaladó számú vendéget fogadtak, és az eddigi augusztusi adatok is remekül alakulnak. A zalakarosi fürdőt tavaly több mint 510 ezren keresték fel, idén 525 ezer látogató szerepel az üzleti tervben. Hasonlóan jól alakultak a bevételi adatok is, az idén remélt mintegy 1,2 milliárd forintos árbevétel július végéig arányos része ugyancsak növekedést mutat.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.