BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Visa, MasterCard And Revolut Photo Illustrations

Bíróságra viszi az amerikai kormány a Visát

Az igazságügyi minisztérium versenyellenes magatartás miatt pereli a kártyakibocsátó vállalatot. A vizsgálatban nem csak a Visa érintett, állítólag a Mastercard ellen is eljárást indíthatnak.

Az amerikai igazságügyi minisztérium (DoJ) trösztellenes pert indít a Visa ellen, azzal vádolva a pénzügyi vállalatot, hogy versenyellenes taktikákkal próbálta meg kiszorítani riválisait a bankkártyapiacról.

Visa, MasterCard And Revolut Photo Illustrations
A Visa mellett a Mastercard is az igazságügyi minisztérium célkeresztjébe került / Fotó: NurPhoto via AFP

A Financial Times értesülései szerint a szövetségi ügyészek kedd délután fogják benyújtani a keresetet, amely a DoJ több éve tartó vizsgálatának eredménye.

Ha bűnösnek találják a Visát, akkor más hitelkártya-kibocsátókhoz hasonlóan nekik is több millió dolláros büntetésre és az üzleti modelljük jelentős átalakítására kell számítaniuk.

A vállalat még 2021-ben egy hatósági bejelentésben hozta nyilvánosságra, hogy a minisztérium versenyügyi osztálya nyomozást indított a vállalat bankkártya-üzletágára, valamint a fizetési rendszereire összpontosítva.

A Visa szerint a hatóságok nem találtak semmit, és „minden gyakorlatuk megfelel az amerikai törvényeknek”, a bírósági dokumentumok nyilvánosságra hozásáig azonban nem tiszta, hogy a DoJ ebben az ügyben indít-e ellenük eljárást.

A Visa részvényei a hétfői piaczárás utáni kereskedésben közel 2 százalékkal estek.

Mikroszkóp alatt a hitelkártyaszektor

A DoJ és az állami versenyhivatalok a közelmúltban nem csak a Visa ellen indítottak eljárást. Az ágazat másik óriása, a Mastercard tavaly kénytelen volt megállapodást kötni az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottsággal (FTC), miután azzal vádolták meg, hogy jogellenesen saját fizetési hálózatának használatára kényszerített több ezer bankkártyákat is elfogadó kereskedőt.

A Visa és a Mastercard pedig az év elején megállapodott az úgynevezett swipe-díjak csökkentéséről, amelyeket a kiskereskedőktől kérnek minden egyes bankkártya-használat esetében.

A hatóságok szerint a vállalatok ezzel öt év alatt mintegy harmincmilliárd dollárt gyűjtöttek be a felhasználóktól.

Az egyezséget azonban később egy szövetségi bíró elutasította, a Fehér Ház pedig arra utasította a felelős szervezeteket, hogy indítsanak szigorúbb eljárást a vállalatok ellen.

Jonathan Kanter vezetése alatt az igazságügyi minisztérium trösztellenes részlege az elmúlt években több nagy ügyben is sikereket ért el amerikai nagyvállalatok ellen: legutóbbi áldozatuk a Google volt, amelynek a versenyellenes praktikái miatt most több milliárd dolláros bírságot kell kifizetnie.

Óriáspert kapott a nyakába a Visa és a Mastercard

Az Egyesült Királyság történetének egyik legnagyobb versenyjogi kártérítési pere indulhat a bankkártyaóriások ellen, a tét legalább 7,5 milliárd font.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.