BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új frontemberrel, új lemezzel és turnéval tér vissza a Linkin Park

Majdnem hét év hallgatás újra koncertet adott a Linkin Park. Az elmúlt 20-25 év egyik legnépszerűbb rockzenekara bemutatta új énekesnőjét, Emily Armstrongot, és az is kiderült, hogy novemberben érkezik a csapat új albuma, valamint hamarosan hatállomásos turnéra indulnak.

Hosszú, mintegy hétévnyi szünet után tért vissza a színpadra magyar idő szerint csütörtökről péntekre virradó éjjel a Linkin Park. Bő egyórás Los Angeles-i koncertjükön – amelyet élőben streameltek a YouTube-csatornájukon – a régi slágereik mellett eljátszottak egy vadonatúj számot is, amelyben már a csapat új énekesnője, Emily Armstrong is énekel. 

A Linkin Park 2024-es felállása: Dave „Phoenix” Farrell, Brad Delson, Joe Hahn, Emily Armstrong, Colin Brittain és Mike Shinoda (balról jobbra) / Fotó: James Minchin III

Armstrong mellett – aki a Dead Sara nevű rockbanda frontembere volt korábban – még egy új taggal bővült a Linkin Park. Az alapító dobos, Rob Bourdon már hosszabb ideje nem vesz részt a zenekar életében, így az ő helyét Colin Brittain vette át, aki producerként és dalszerzőként is komoly rutinnal rendelkezik. Az utóbbi minőségében olyan előadókkal dolgozott együtt, mint a Papa Roach, a 5 Seconds of Summer, az A Day To Remember vagy a Story Of The Year. A korábbi tagok közül az alapító gitáros, Brad Delson sem volt ott a koncerten, őt Alex Feder helyettesítette. Delson két nappal a koncert után, szombaton egy Instagram-bejegyzésben tudatta, hogy a csapat tagja marad, de az őszi turnén biztosan nem vesz részt, szintén Feder ugrik majd be helyette.

Mike Shinoda, a banda rappere és fő dalszerzője azt is bejelentette, hogy az együttes hamarosan új albummal jelentkezik: a From Zero november 15-én kerül a boltokba, és a most bemutatott The Emptiness Machine-en kívül még tíz új nótát fog tartalmazni.

Új albumhoz pedig lemezbemutató turné is dukál, így az együttes szeptember 11-én hazai pályán, Los Angelesben kezdi meg körútját, melynek során összesen hat helyszínen lép fel. A magyar rajongók a két európai állomás valamelyikén csíphetik el legkönnyebben őket, szeptember 22-én Hamburgban, két nappal később, 24-én pedig Londonban adnak koncertet.

A bulikra – az Oasis visszatérő turnéjához hasonlóan – óriási érdeklődés várható, a két európai fellépésre szeptember 12-étől vehetnek jegyet a Linkin Park Underground rajongói klub tagjai, a nagyközönség számára pedig másnaptól lesznek elérhetők a belépők.

A zenekar menedzsmentje is hatalmas rohamra számít a jegyekért. A Linkin Park az egyik legnagyobb név a kortárs rockzene világában, a rajongók izgatottan várják, hogy hét év után újra láthassák a kedvenceiket – mondta a Billboardnak John Marx, a bandát képviselő ügynökség egyik munkatársa.

Mike Shinoda a Kerrangnak nyilatkozva kiemelte, hogy tökéletesen működik a kémia az új tagokkal, akik remekül beilleszkedtek a csapatba. 

Minél többet dolgoztunk Emilyvel és Colinnal, annál inkább élveztem a társaságukat és a közös munkát, mindketten világklasszis zenészek

– dicsérte új társait Shinoda, majd hozzátette, tele vannak energiával, az új albumukon is ezeket az új impulzusokat és lendületet kombinálták azokkal a védjegyükké vált stíluselemekkel, amelyek miatt mindenki szereti, ismeri az együttest. 

„Büszkék vagyunk arra, amivé a Linkin Park vált az évek során, és nagy izgalommal tekintünk az előttünk álló utazásra” – fogalmazott a rapper, egyúttal megjegyezte, hogy a banda a jövő évre nagyszabású turnét tervez. Ezzel kapcsolatban további részleteket nem árult el, de úgy tűnik, azoknak sem kell elkeseredniük, akiknek az idei bulikra nem jut belépő.

Az elmúlt 25 év rockzenéjének egyik legnépszerűbb és legnagyobb hatású zenekarának számító Linkin Park már 2000-ben az első albumával óriási sikert aratott, a Hybrid Theoryból világszerte 27 millió darab fogyott, ezzel máig is a 21. század legtöbb példányban eladott debütáló lemezének számít. 

Második nagylemezük, a Meteora hasonló fogadtatásra talált, világszerte 16 millió példányt vásároltak belőle a rajongók és olyan, azóta már szinte klasszikusnak számító slágerek szerepeltek rajta, mint a Numb vagy a Faint. 

A későbbi anyagokon a csapat még tovább kísérletezett a különböző stílusok vegyítésével, gyakran átlépve a rockzene határait, időnként erősen merítve a pop és az elektronikus zene hangzásvilágából. 

Ezek az albumok már megosztották a rajongótábort, voltak, akik lemorzsolódtak, de még így is rengetegen kitartottak a csapat mellett, amely üzleti értelemben is rendkívül sikeres: a Billboard Boxscore adatai szerint pályafutásuk során eddig 120 millió dollár bevételre tettek szert a turnézás mellett a lemezeladásokból és az egyéb kapcsolódó termékek, pólók, ajándéktárgyak értékesítéséből.

2017 júniusában, a soproni Volt Fesztiválon tartott első  – és ez idáig egyetlen  – magyar koncertjük is telt házat hozott.

Néhány héttel az emlékezetes magyarországi fellépést követően, 2017. július 20-án érkezett a hír, hogy az együttes frontembere, Chester Bennington öngyilkos lett. 

A tragédia a rajongók mellett a zenekar tagjait is megrázta, és bár ugyanazon év novemberében tartottak egy nagyszabású koncertet az elhunyt énekes emlékére, azt követően már nem írtak új dalokat és színpadra sem álltak közösen.

A csapatból egyedül Mike Shinoda maradt igazán aktív, aki jó barátja halála miatt érzett fájdalmát egy új albummal dolgozta fel. A Post Traumatic című anyag 2018 nyarán jelent meg. Shinoda ezt követően világ körüli turnéra indult, 2019-ben Budapestre is eljutott, a Papp László Arénában játszott a magyar közönségnek.

2020-ban a Hybrid Theory megjelenésének 20. évfordulóját egy újrakiadással ünnepelték meg, a kiadványon a már ismert számok eddig nem hallott demóverziói is hallhatók voltak. Három évvel később a Meteora is hasonló ünnepi díszkiadást kapott, ám arra felkerült néhány olyan dal is, amelyet soha, semmilyen formában, akár később részben átírva sem hallhattak a rajongók. Ezek közül a Lost című nóta hetekig vezette a slágerlistákat, a Spotifyon pedig mostanáig több mint 201 millió alkalommal streamelték.

Idén tavasszal kiadtak egy válogatáslemezt Papercuts címmel, melyen a banda eddigi kislemezes dalai találhatók meg, újdonságként pedig a Friendly Fire című szám szerepel rajta. Ez eredetileg a One More Light albumra készült még Chester Benningtonnal, de arra a kiadványra nem került fel.

A zenekar tagjait − főleg a közösségi médiában és úgy általánosságban is a legaktívabb Mike Shinodát − évek óta rendszeresen kérdezték a rajongók és a sajtó munkatársai, hogy lesz-e újra Linkin Park, és ha igen, mikor, de mindannyiszor elhárították a kérdéseket. Shinoda többször elmondta, hogy nem zárult le a zenekar története, a tagok tartják egymással a kapcsolatot, de konkrétumokról szinte soha nem beszélt, csak annyit jegyzett meg, ha bármi fontos történik velük, közölni fogják a megfelelő felületeken.

Idén tavasszal már több helyről is lehetett hallani, hogy valami készül. Áprilisban a Billboard írta meg belső zeneipari forrásokra hivatkozva, hogy a WME ügynökség már szervezi a 2025-ös turnéjukat, és ekkor kapott szárnyra először az a pletyka is, hogy egy énekesnő léphet Bennington örökébe. 

A találgatások már akkor beindultak: többek között a Halestormból Lzzy Hale vagy az evanescence-es Amy Lee neve is felvetődött, később még a Sum 41 frontemberét, Deryck Whibley-t is emlegették potenciális jelöltként.

A várakozást aztán tovább fokozta, amikor a zenekar nemrégiben a hivatalos weboldalán elindított egy visszaszámlálót, ami augusztus 29-én járt le. Akkor elmaradt a nagy bejelentés, még egy kicsit elhúzva előttünk a mézesmadzagot annyit közöltek, hogy majd szeptember 5-én jön valami nagy esemény: ez volt a mostani koncert, ahol végül mindenre fény derült, és hivatalosan is elkezdődött a Linkin Park új korszaka.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.