BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"A Hír TV áldozata vagyok" – Most Helmeczy tesz feljelentést

Hamis vád miatt még a héten feljelentést tesz a Hír TV és a Magyar Nemzet, valamint ezek online változatának munkatársai ellen Helmeczy László. Az ügyvéd szerint arra akarják felhasználni, hogy a miniszterelnök és a pénzügyminiszter között viszályt szítsanak.

A jelenleg Görögországban tartózkodó Helmeczy László cáfolta a Hír TV honlapján megjelent hírt, miszerint a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és a Veres János pénzügyminiszter közötti hatalmi küzdelem áldozatának tartaná magát. Hangsúlyozta: ő ilyet nem állított, a Hír TV-nek erről interjút nem adott, egy korábbi telefonos beszélgetését manipulálták a tévések, továbbá a tőle idézett mondatok sem ezt támasztják alá – írja a Hírszerző az MTI nyomán.

"Lehet, hogy egy MSZP-n belül hatalmi harcnak az áldozatai, ugye? Mert az erős ember Gyurcsány mögött Veres, hogyha maguknak ennyi esze nincs, és ezért hajlandóak engem kivégezni, nem óhajtok önöknek politikai tanácsokat adni, hogy vajon miért nem szólal meg a kormányzati kommunikáció, a rendőrség, a nemzetbiztonság (...), talán tudják, hogy nem hozzám tartozik, hanem a kormányzati szervekhez. Én tehetek róla, hogy nem szólalnak meg, ha én kormányzati ember lennék, én a Veresnek a barátja vagyok, rögzítsék nyugodtan" - idézi a Hír TV Helmeczy Lászlót.

"Újabban arra akarnak felhasználni engem, meghamisítva a nyilatkozataimat, hogy azok alapján a Magyar Köztársaság miniszterelnöke és pénzügyminisztere között viszály keletkezzen" - mondta az ügyvéd.

Helmeczy László közlése szerint Görögországból még a héten, faxon eljuttatja a Budapesti Nyomozó Ügyészségnek a feljelentését. Hozzátette: "a hamis vád az igazságszolgáltatás rendje elleni bűncselekmény, ami sérti a bűncselekményekkel támadott személyek személyi szabadságát, becsületét vagy egyéb fontos érdekeit is".

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.