BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megnevezték a barcelonai merénylet gyanúsítottját

A katalán rendőrség bejelentette: a barcelonai gázolás elkövetésével Moussa Oukabirt gyanúsítják, aki még mindig szökésben van.

A spanyol rendőrség a barcelonai gázolás után átfogó műveletet indított a felelősök kézre kerítésére. Az eddig őrizetbe vett három embernek állítólag a szerda éjjeli alcanari robbanáshoz is köze volt. Ebben egy ember meghalt, egy pedig megsebesült. Josep Lluís katalán rendőrfőnök úgy tudja, hogy az alcanari ház bérlői éppen robbanóeszközök készítésével kísérleteztek.

Forrás: MTI/EPA/Quique García

Az elfogottak egyike az észak-afrikai spanyol exklávéból, Melillából származik, és közvetlenül érintett az alcanari robbanásban. Egy másik embert Ripollban vettek őrizetbe, ő lehetett az, aki kibérelte a barcelonai gázolásban használt járművet. Harmadik társukat szintén Ripollban kapták el.

A spanyol biztonsági erők nagy erőkkel keresik Moussa Oukabirt, az egyik elfogott személy öccsét, akit a barcelonai gázolás elkövetésével gyanúsítanak. Testvérét, Driss Oukabirt csütörtökön vették őrizetbe, mert az ő papírjaival bérelték ki a támadásban használt járművet.

A hatóságok egyelőre nem tudják, hogy Driss valóban részt vett-e a merényletben, vagy öccse felhasználta személyes dokumentumait. Moussa Oukabir Facebook-oldalán azt állította, hogy Ibizán született, Ripollban él, a Barcelonai Egyetemen tanul, és a Coca Colának dolgozik. Az adatok hitelessége megkérdőjelezhető.

Egy igazságügyi forrás elmondta: a spanyol hatóságok azt feltételezik, hogy összesen nyolcan vehettek részt a barcelonai gázolás megszervezésében. A forrás szerint a szélsőségesek gázpalackokkal is akartak robbantani a merényletben.

Elsődleges célunk az, hogy felfedjük ezeknek az embereknek a kilétét, hogy bizonyítékot találjunk, és megmutassuk, hogyan kapcsolódnak egymáshoz azok, akik kibérelték a kisteherautót, és azok, akiknek sikerült megszökniük

- mondta Joaquím Forn katalán kormányzati tisztségviselő.

Forrás: MTI

Egy feltételezett dzsihadista kisteherautójával gyalogosok közé hajtott Barcelona központjában csütörtök délután, és hatszáz méteren keresztül gázolt el járókelőket. Legkevesebb 13 ember meghalt, a sérültek száma legalább 88, az áldozatok közül sokan külföldi állampolgárok. A támadásnak egy magyar sérültje is van.

A merényletet a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet vállalta magára. A támadás elkövetőjének sikerült megszöknie.

A halálos áldozatokat péntek reggel átszállították a helyi Orvosszakértői Intézetbe boncolásra – írta honlapján a La Vanguardia című spanyol napilap. A holttesteket hozzátartozók segítségével azonosítják. Egyelőre csak egy belga állampolgárságú áldozat személyazonosságát sikerült meghatározni.

A barcelonai gázolásban nyolc ausztrál állampolgár érintett – mondta el Julie Bishop ausztrál külügyminiszter pénteken. Közülük négyen megsérültek, ketten súlyosan, ketten könnyebben. Egy ausztrál állampolgárt eltűntként tartanak nyilván, hárman a konzulátus segítségét kérték – tette hozzá.

https://www.vg.hu/kozelet/sok-francia-barcelonai-merenylet-serultjei-kozott-580813/

Péntekre virradóra Cambrils katalán tengerparti üdülőhelyen is gázolásos merényletet követtek el. Joaquín Forn katalán belügyminiszter azt mondta: a hat civilt és egy rendőrt megsebesítő gázolásos merényletet ugyanúgy hajtották végre, mint a barcelonait, és kapcsolatot feltételeznek a két terrorcselekmény között. A támadást részben meghiúsító rendőrség nyomába eredt a terroristáknak, négyet agyonlőtt, az ötödik később halt bele sebeibe. Az elkövetőkön robbanómellények voltak, de Carles Puigdemont katalán vezető az RAC1 helyi rádióadónak később azt mondta, hogy ezek hamisítványok voltak.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.