BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kína lett a vezető mozihatalom

A helyi filmeknek köszönhetően a kínai mozik bevétele az első negyedévben meghaladta az észak-amerikai bevételeket, ezzel Kína átvette a mozis piac vezetését Amerikától.

A kínai mozis adatok információs rendszere szerint a januártól március végéig tartó időszakban 20,21 milliárd jüanért (864 milliárd forintért) váltottak mozijegyet a nézők az ázsiai országban, míg Észak-Amerikában a Variety.com szerint 2,85 milliárd dollárért (779 milliárd forintért) adtak el jegyeket.

A kínai jegybevétel 75 százaléka helyi gyártású filmek forgalmazásából származott.

A tíz legnagyobb bevételű film között hét kínai szerepel, ezek közül öt vezeti a toplistát. A lista élén a Hung haj hszing tung (Vörös-tengeri hadművelet) című akcióthriller áll 3,6 milliárd jüanos (154 milliárd forintos) jegyeladással. De a Fekete párduc és a Tűzgyűrű: Lázadás című amerikai produkciók szintén nagy kasszasikernek bizonyultak.

Fotó: AFP

A hatalmas kínai bevételekben közrejátszott, hogy a kínai újév alkalmából nagyon megnőtt a mozik látogatottsága.

Tavaly a kínai jegyeladások 13 százalékkal nőttek az egy évvel korábbiakhoz képest. 2017-ben a teljes mozis jegyeladás megközelítette az 56 milliárd jüant (2388 milliárd forintot).

Kína továbbra is megkerülhetetlen piac a hollywoodi stúdiók számára.

Az amerikai szuperprodukciók sikeresek annak ellenére, hogy Peking továbbra is korlátozza a kínai mozikban bemutatható külföldi filmek számát.

A kínai hatóságok intézkedésekkel igyekeznek növelni a kínai alkotások közönségét.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.