Széchenyi István gróf volt az utolsó, aki népszerűsíteni igyekezett a szivarozást

A kávé reneszánszát éli Magyarországon, a fővárosban nincs olyan speciális fajta, amelyhez ne lehetne hozzájutni szinte azonnal. Ugyanez jellemzi a bor- és pezsgőkülönlegességeket is, sőt ma már a legdrágább párlatok is minden gond nélkül beszerezhetők, ahogy más gasztronómiai különlegességek is. Nem egészen igaz ez a szivarokra, holott ezek (mint élvezeti cikkek) semmiben sem különböznek az előbb említettektől.

Magyarországon a kiegyezés előtti időszakban indult a szivarkultúra, bár már a 18. században termesztettek itthon dohányt (szivarhoz is).

A termék népszerűsítését Széchenyi István gróf kezdte el, de kevés sikert aratott. Főként a nagypolgári és a felső körökben sikerült elfogadtatnia a szivarozást, az átlagos dohánykedvelők maradtak a németek által meghonosított pipázásnál, amit az 1840-es években több helyről, például a Reáltanoda utca és a Szép utca sarkán levő Nemzeti Casinóból kitiltottak, mert sok köpködéssel és mocsokkal járt. Helyette inkább a szivart preferálták. A Parlamentben a számozott szivartartók az alapberendezéshez tartoztak, de a pipát nem sikerült háttérbe szorítani.

A 20. század elején is a magasabb körökben maradt meg a szivarok élvezete, majd az 1948-as fordulat után szinte semelyik rétegben nem volt elterjedt szokás. Még az után sem, hogy a hatvanas évektől kezdve itthon minden további nélkül hozzá lehetett jutni az Amerikában embargós terméknek számító kubai szivarokhoz. A piac a rendszerváltást követően tért magához, de a kezdeti lendület alábbhagyott, ugyanis erősen befolyásolta a szürkekereskedelem, valamint az, hogy a szivarkedvelők a nagyobb választékot és specialitásokat felvonultató Bécsbe jártak át a kedvenc márkáikért.

Ma a szivarpiac a dohányértékesítési adatokból kiszűrhetően nagyjából 4,3 millió szálból áll, és az éves forgalom hozzávetőleg egymilliárdos.

Vagyis a fogyasztók nem a legdrágább termékeket keresik, ugyanis e két szám azt mutatja, hogy az átlagos szivarvásárlás szálanként bőven 300 forint alatt marad, miközben egy magas minőségű kubai szivar ára 4500 forinttól indul, és 25 ezer forint is lehet – szálanként.

Ugyanakkor nem elsősorban az ár az oka a hazai szivarkultúra gyengélkedésének. Ehhez a termékhez sokkal több tanulás és ismeret kell, mint a borokhoz, a kávéhoz vagy a párlatokhoz. Ráadásul az élvezete körülményesebb, hiszen egyrészt idő kell hozzá (fél, egy vagy két óra is egy-egy szál elszívásához), másrészt a szabad levegőn kívül nemigen találni olyan helyet, ahol a terméket kibontva egy fotelben élvezni lehet, mint például az alkoholokat. Ettől függetlenül sokakat érdekel a szivar, de nem tudják, hol kezdjék, hiszen szivarfajtából, márkából szinte megszámlálhatatlan van, és nehezíti a döntést az évjárat, a származási hely és a készítés módja is.

A szivarok legmagasabb szintjét a kézzel készült termékek adják, amelyeknek a tárolása 70-72 százalékos páratartalmú dobozban (humidor) ajánlott. (Bár a karibi térség szinte minden országában készül szivar, a kubaiak íze, minősége még a kezdők számára is jól megkülönböztethető.) Meglepő, de az azonos dohánykeverékből származó termékek íze is különbözhet a mérettől függően. Nagy eltérést mutatnak az azonos termékek a különböző készítési technikák miatt is. Tökéletes és egyforma szivar nincs, így ugyanazon márkán belül is különböző élményeket kaphat a használó, attól függően, hányan készítették a doboz tartalmát.

A választásnál ne az ár játssza a szerepet, hiszen ugyanúgy, mint a bornál vagy akár a parfümnél, a terméknek illeszkednie kell a fogyasztó karakteréhez, érzékeinek kifinomultságához. A kezdők legtöbbször a jól bejáratott kubai márkákat keresik. A legjobb választások a H. Upmann, a Romeo Y Julieta, a Cohiba, a Punch vagy a Montecristo. Ám az igazság az, hogy a szivarok élvezeti értékének nincs kifejezetten objektív mércéje, így kevésbé ismert márkák is jó élményt szerezhetnek. A szakkönyvek szerint az állandó minőség az egyetlen objektív kritérium: ez magában foglalja a jó huzatot (nem ég túl gyorsan, és nem jön belőle túl sok füst, de szívni sem kell erősen, és az égés egyenletes karimában történik), a borítólevél sértetlenségét, valamint a különböző formátumoknak megfelelő méretet. Kezdetnek érdemes egy petit corona vagy egy corona mérettel kezdeni, az előbbi 12,7, az utóbbi 14 centiméter hosszúságig értendő. A petit coronára 25-30 percet érdemes rászánni, a coronára 40 percet.

(A dohányzás káros az egészségre!)

Fidelnek Trinidad

Sokan a Cohiba márkát tartják Fidel Castro kubai elnök szivarának, hiszen marketingokokból sokszor pózolt ezzel a termékkel, ám az igazság az, hogy a Trinidad készült az ő ízlése szerint, reprezentációs céllal, hogy a kubai kormány megajándékozhasson vele állami tisztviselőket. A termékhez csak 1998 után juthatott hozzá a nagyközönség, azóta is az egyik legelitebb szivarnak számít. | VG