BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szerbiában előrehozott választással őriznék meg a békét

Aleksandar Vucic bejelentette, hogy december 17-én újra előrehozott választást tartanak Szerbiában. A köztársasági elnök kiemelte: fontos, hogy Szerbia megőrizze a békét és a stabilitást, illetve a belső egységét.

December 17-re írta ki az előrehozott parlamenti választást Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök szerdán Belgrádban. Ugyanezen a napon önkormányzati választást is tartanak 65 szerbiai településen. A televízióban is közvetített eseményen az elnök kiemelte, hogy a kormány kérésére feloszlatta a parlamentet, és előrehozott parlamenti választást írt ki.

Fotó: Andrej Isakovic / AFP

Vucic elmondta, hogy nehéz időket él az egész világ, globális kihívások, háborúk és összeütközések nehezítik az életet.

Olyan időket élünk, amikor arra van szükség, hogy mindannyian egységesek legyünk a létfontosságú nemzeti és állami érdekek megőrzéséért folytatott harcban

– emelte ki az államfő, hozzátéve, hogy olyan idők ezek, amikor Szerbia számos nyomásnak lesz kitéve a Koszovóval fenntartott kapcsolata, de más, regionális és világot érintő kérdések miatt is. Éppen ezért fontos, hogy Szerbia megőrizze a békét és a stabilitást, egyben megőrizze belső egységét is.

A kampány lehetőséget biztosít arra, hogy az állampolgároknak bemutassuk a különböző elképzeléseket, a különböző programokat, a különböző politikákat, amelyeknek versengeniük kell, de ezeknek egyik pillanatban sem szabad veszélyeztetniük a létfontosságú állami és nemzeti érdekeinket

– jelentette ki az elnök.

Aleksandar Vucic minden résztvevőnek sok sikert kívánt, és azt üzente: az állampolgárok számára az a legfontosabb, hogy a legjobb résztvevők, a legjobb ötletek és a legjobb programok győzzenek.

Szerbiában 2012-ben, 2014-ben és 2016-ban is tartottak előrehozott parlamenti választást, s az előbb Aleksandar Vucic, majd Ana Brnabic vezette kormány 2016 és 2020 között túlélte a négyéves ciklust.

A 2020-as választás eredményének közlését követően Aleksandar Vucic államfő azonnal bejelentette, hogy két évvel később biztosan ismét előrehozott választást tartanak, így 2022-ben újra voksolásra került sor, és az eredmények közlését követően az elnök bejelentette, hogy az új kormánynak sem lesz két évnél hosszabb a megbízatási ideje.

A parlamenti választással egy időben előrehozott önkormányzati választást is tartanak 65 szerbiai településen, illetve vajdasági tartományi választásra is számítani lehet. A választás kiírásakor Vladimir Orlic házelnök minden állampolgárt arra kért, vegyen részt a voksoláson, és támogassa azt a pártot, amely szerinte a legjobban tudja a jövőben vezetni az adott települést. Az érintett települések polgármesterei szeptember végén mondtak le, hogy lehetővé tegyék az előrehozott önkormányzati választások megtartását.

December 17-én valamivel több mint 6,7 millió választópolgár járulhat az urnák elé Szerbiában.

Magyar vezetőt kap az egyik legfontosabb uniós katonai misszió

Sticz László személyében először lesz magyar irányítója az EU bosznia-hercegovinai műveletének. A vezérőrnagy egy éven keresztül vezetheti az EUFOR Althea missziót.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.