Belarusz jövője: minden eldől az orosz–ukrán háborúban

Újra megnyílhat a lehetőség, hogy az ukrajnai események oldalvizén a Nyugat leszakíthassa Moszkváról legszorosabb szövetségesét, Belaruszt. Óva intő azonban a korábbi kísérletek kudarca, hogy a belorusz ellenzék támogatásával, aktivizálásával elérjék ezt a célt. 

Vezetőjükről nincsenek hírek, sok száz politikai fogoly társával együtt a Lukasenka-rezsim börtönében ül. A szerepét átvenni igyekvő felesége pedig könnyűsúlyúnak bizonyult e nehéz szerep átvételére. Most, hogy az Ukrajna-fáradtság, az oroszországi fegyveres erők részleges előrenyomulása változó helyzetet teremt a térségben – és mindenekelőtt, hogy Belarusz területére Oroszország taktikai atomfegyvereket telepített a NATO sakkban tartásának céljával – különleges jelentősége van a kérdésnek. Ezzel együtt 

Ezt elismeri Artyom Shraibman belarusz ellenzéki elemző, a Nemzetközi Carnegie Alapítványnál vendégeskedő politológiai kutató is. Szerinte két alapvető oka van a Belarusszal kapcsolatos politikai pangásnak: a nyugati vezetők apátiája és ezzel összefüggésben magában a kelet-európai országban tapasztalható érdektelenség, politikai apály, hogy változtassanak a helyzeten, kiszakítsák Moszkva befolyása alól az országot, közelítsék a Nyugathoz, az EU-hoz és a NATO-hoz.

Egykori kirakattagállam

Ugyanakkor a Szovjetunió idején Belarusz (Ukrajnával, a három kis balti állammal együtt) kirakatországnak, a nyugati határ, a bizonytalan befolyású Kelet-Közép-Európa közelsége miatt bizonyos mértékben rizikótagállamnak számított. Lakosságának magas szintű képzettsége miatt a szovjet hadiipar kutató-fejlesztő kapacitásainak egy részét, köztük az elektronikai ipart itt fejlesztették. A minszki Radar Tervezőirodában alkották meg az Avtobaza Kvant 1L222 mintájú rádióelektronikai zavaróberendezést, amellyel évekkel ezelőtt Iránban a földre kényszerítették az Afganisztán nyugati részében repülő legújabb amerikai pilóta nélküli felderítőgépeket. A múlt század hatvanas évei elején a minszki rádiógyár fogalomnak számított, itt dolgozott John F. Kennedy

A 2020-as politikai krízisév után a minszki vezetés jelentős összegeket forgatott bele az ország gazdaságába (mondják, ebben Moszkva is segített nekik), amelynek révén az infláció csökkent, a gazdaság 2023-ra szerény mértékben ugyan, de növekedett. Tavaly az ország statisztikai hivatalának becslése szerint a GDP 3,9 százalékkal nőtt, de a nyugati szervezetek ennél kisebb emelkedést prognosztizáltak, a Világbank 3, a Nemzetközi Valutaalap 1,6, az EBRD szerint 2 százalékkal bővült az ország GDP-je. Tavalyelőtt a GDP 4,7-del visszaesett, miután 2021-ben 2,3 százalékot nőtt. Idén Minszkben 3,8 százalékos GDP-növekedést várnak.

A hullámzást a lakosság is megérezhette. A hamburgi Statista jelentése szerint a 2014-ben regisztrált egy főre jutó GDP-csúcsot (8337 dollárt folyó árakon) Belaruszban várhatóan még 2028-ra sem tudják elérni. Tavaly ez a szám 7477 dollárt tett ki. Oroszországban 2023-ban ez 13 006, Ukrajnában 2022-ben 2033 dollár a volt szovjet tagállamok között, és a Független Államok Közösségéhez tartozó országokat tekintve csúcstartó Kazahsztánban ez a mutató tavaly 13 136 dollárt ért el. A földgázbevételei révén regionálisan gazdag Türkmenisztánban 2022-ben 7297, Üzbegisztánban, Közép-Ázsia legnépesebb államában 2023-ban 2496, Kirgizisztánban 1969, Tádzsikisztánban 1356 dollárt tett ki az egy főre becsült éves GDP.

Hatalomátvétel, törvényesen?

Milyen erős az ellenzék, képes-e törvényes, demokratikus úton a hatalomátvételre? Szvjatlana Cihanouszka, az ellenzék jelenlegi vezetője, miután a választásokon vereséget szenvedett, a szomszédos Litvániába menekült. Itt 2022-ben ellenkormányt alakított, amelynek a hatékonyságáról megoszlanak a vélemények. Az ország diktatórikus vezetője, Aljakszandr Lukasenka számára a 2020-as esztendő, a választások éve kritikussá vált. Gazdasági gondok, a Covid–19-járvány rossz kezelése (a veszély alábecsülése) fokozták népszerűtlenségét, az országban tömegmegmozdulások robbantak ki. Az Ukrajna elleni oroszországi invázió 2022-ben mintegy megmentette a rezsimet. A háborús helyzetre tekintettel a hatalom további megszorításokat vezetett be, amelyek révén az ellenzék tevékenysége visszaszorult.

Shraibman, a Nyugat lehetőségeit taglalva fontos tényezőre mutat rá: a Belaruszt és Oroszországot összefogó szervezetek, mint a Független Államok Közössége, az Eurázsiai Gazdasági Unió vagy az elsősorban katonai célokat szolgáló Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete együttműködési és döntéshozatali formái, mechanizmusai meglehetősen lazák. Távolról sincs szó a döntéshozatalban az egyöntetűség feladásáról, valamiféle Eurázsiai Egyesült Államok megalakításáról. Az említett szervezetekben a felsőbb szintű döntéshozó testületekben mindenütt az egyöntetűség uralkodik (és nem a minősített többségi elv, mint amire az EU politikai-integrációs fejlődése szellemében ma Brüsszelben és Strasbourgban mint a jövő meghatározó formájára tekintenek). Még a Belarusz és Oroszország kapcsolatát jellemző „uniósállam”, az államszövetség sem éri el akár a konföderáció (az integráció lazább formája) szintjét – írja Shraibman.

Az ország jövője a tét Putyin háborújában

Mindezzel együtt Belarusz a szovjet utódállamok sorában életszínvonal, az egy főre jutó jövedelem szempontjából még mindig a felsőházban szerepel, míg Ukrajna az alsóházba sodródott. Sok múlik Belarusz jövője szempontjából azon, hogy a hadszíntéren Kijev győzni tud-e Moszkva ellen. Ha vereséget szenved, és emellett akadozni fog a (maradék) ország újjáépítése, az északi szomszéd, Belarusz lakossága elgondolkodhat a kockázatokon, amelyekkel egy nyugati demokratizálódó fordulat járhat.