Londonban megnyílt a világ első hajléktalanság-múzeuma

Pénteken hivatalosan is megnyitotta kapuit a londoni Hajléktalanság Múzeuma, amely a világ minden tájáról mesél el tragikus történeteket emberekről, akiknek sorsa az utcán éléshez vezetett. Ezt pedig maga a kiállítás múltja is tükrözi, amely maga is otthontalan volt egy évtizeden keresztül.

Egy hatvanas éveiben járó férfi aki, bár fiatalkorában sikeres befektetési menedzser volt Japánban, London utcáin találta magát hajléktalanként, miután a rákkezelés pénzügyi és egészségügyi terheit próbálta kiheverni. A téli hónapokat adományként kapott ruhákkal éli túl, amely közül az egyik egy évek óta használt gyapjúsapka, az előző munkaadójának nevével díszítve.

A „Hogyan éljük túl az apokalipszist?” című tárlat hasonlóan tragikus, és sajnos gyakori történeteket utat be egy észak-londoni Finsbury Park szélén álló Edward-kori épületben, amely a Hajléktalanság Múzeumának fog otthont adni.

A gyűjtemény megnyitója időszerű, mivel témája egyre nagyobb globális problémává válik a háztartások számára, amelyek közül a sorozatos gazdasági válságok nyomása alatt egyre többen kerülnek a csőd közelébe:

• a legutóbbi becslések szerint világszerte több mint 150 millió embernek nem volt otthona;
• a fejlett országokban a hajléktalanok száma egy évtized alatt megduplázódott;
• az elavult szociális rendszerek és a civil szervezetek pedig már évekkel ezelőtt sem tudtak megfelelő választ adni a problémára.

A hajléktalanok tapasztalataira összpontosító, történetmesélés, oktatás és érdekérvényesítés ötvözetét kínáló múzeum rendhagyó felépítése a probléma emberi oldalt próbálja bemutatni. Az üvegvitrinekben elhelyezett tárgyak gyűjteménye mellett interaktív élményt is kínál, ahol önkéntesek mesélik el látogatók kis csoportjainak az egykori tulajdonosok történeteit, az ő szavaikat használva.

– nyilatkozta Adam Hemmings, a múzeum üzemeltetési és gyártási vezetője a Bloombergnek, aki a kiállított tárgyakat a lakatlan szigeteken rekedt hajótöröttek kétségbeesetten összeeszkábált fegyvereihez, eszközeihez és menedékéhez hasonlította.

Ezek a történetek a hajléktalanokról mint csodálatra méltó túlélőkről felvidíthatják a látogatókat, de a múzeum első kiállítása nyugtalanító is. Azon a szakadék szélén játszódva, amelyen sok ember biztonsága már most is inog, a történetek egy olyan jövőképet mutatnak be, amely bárkinek, bármikor a valóságává válhat. Ám tanulságos is, hiszen a múzeum vendégei bepillantást nyernek abba a gondolkodásmódba, amely a túléléshez szükséges a mai gazdasági katasztrófák törmeléke alatt rekedtek számára.