Fogy a levegő Ursula von der Leyen körül
Az ukrán háború alaposan felbolydította Európát, felgyorsította Németország trónfosztását, így divat lett Brüsszelben a berliniek szapulása. Ennek az indítékai között megtaláljuk az irigységet Berlinnek a többi EU-nagynál lényegesen bőségesebb anyagi forrásai miatt. A németeket bírálók érvei – hogy például az olcsó és hozzáférhető oroszországi energiaforrások nem kis mértékben segítették gazdaságuk versenyképességét – megállják a helyüket. Amit viszont a kritikusok nem vesznek tudomásul, hogy az EU nagymérvű gazdasági és ipari összefonódása folytán mások, a franciák és olaszok is haszonra tettek szert a német ipar húzóerejébe kapaszkodva.
Berlin a nehézségek ellenére – Párizshoz és Rómához képest – úszik a pénzben, amit elsősorban a németek kemény munkája hozott össze. Berlin 200 milliárd eurós gázáremelés-kompenzációja csak a jéghegy csúcsa. Emellett benne van a százmilliárd eurós Bundeswehr-támogatás, a csaknem színültig töltött német gáztárolók iránti gyanakvás. Azt nem teszik hozzá, hogy a gáztárolók kapacitása és telítettségi foka csak az egyik, igaz, talán a legfontosabb mutatója a közelgő tél elfogadható (18-19 fokos középületek, tantermek) túlélési esélyeinek.
Brüsszelben hetekkel ezelőtt megpendítették, hogy a jobb ellátási helyzetű országoknak ki kell segíteniük a saját készleteikből a rosszabbul eleresztetteket.
A tücsökről és a hangyáról szóló La Fontaine-mese jegyében a jobb helyzetűek (például az idejekorán gázt felhalmozó németek) feltűnően hallgatnak. Nem lelkesednek az ötlet iránt.
A fentiekben közrejátszik a még mindig élénk Berlin–Moszkva kereskedelmi kapcsolat ellentmondásos megítélése. Az idei év első felében az Oroszországból származó német energiaimport értékben 51,3 százalékkal haladta meg 2021 hasonló időszakáét – amihez persze az égbe szökő gázárak is hozzájárultak. Tegyük hozzá, hogy a német gázimport volumenben lényegesen csökkent. A képhez tartozik a németek vonakodónak ítélt Ukrajna-segítése is, valamint a késlekedő Leopard 2-harckocsiszállítmányok.
Apad a bizalom
Ideszámítható az Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság vezetője iránti bizalomcsökkenés. Ennek legújabb fejleménye az amerikai Politico brüsszeli kiadása nyomtatott kiadványának címlapsztorija, amelynek a felcíme: Európa „amerikai” elnöke, a főcíme: Az Ursula von der Leyen-paradoxon. Az amerikaiaknak úgy látszik, imponál Von der Leyen fensőbbséges, dirigáló stílusa, a brüsszeli kollégák nagy részére viszont ez elidegenítően hat. Kiderül az írásból, hogy a bizottság elnöke kiváltképpen a Biden-adminisztrációval, a külügyeseivel, Victoria Nulanddal fűzte szorosra kapcsolatait.
Nemrég a Princetoni Egyetemen elejtett megjegyzése, amelyben Budapest és Varsó példáját említve előhozta, hogy ha nem a várakozások szerint (kinek a várakozásai és milyen alapon?) voksolnak, akkor
„megvannak az eszközök” Róma, vagyis Giorgia Meloni jövendő kormányfő megregulázására.
Ez a fennhéjázó – rosszakarói szerint a Brezsnyev-doktrínára hajazó megjegyzés – Európában sok helyen kiverte a biztosítékot. Amerikában ezt szinte észre sem vették. Ha Von der Leyen a magyarokat vagy a lengyeleket piszkálja, senki sem kapja fel a fejét. De ha egy olyan „őseuropéer” országnak, az európai integráció kezdetektől fogva való részesének, a Közös Piacot létrehozó 1957-es római szerződés házigazdájának, Olaszországnak akarja előírni, hogy mit tegyen, az állampolgárai hogyan szavazzanak, az már nem fér bele.
Von der Leyen elefántcsonttoronyban él. Nem bízik senkiben, nincsenek szövetségesei és nem is törekszik arra, hogy legyenek
– mondja róla a Politicónak egy az irodájában dolgozó (vagy hozzá közel álló), névtelenségbe burkolózó munkatársa. És láthatóan nem tartja sokra az EU egyik fő ragasztóelvét, az egyeztetéseken alapuló konszenzust. Elődjével Jean-Claude Junckerrel ellentétben nála nincsenek jó előre nyilvánosságra hozott tervezetek. Kész intézkedésekkel rukkol elő, amit a konzultációkhoz szokott európaiak, például Mark Rutte holland kormányfő, nehezen viselnek el.
A gázcsapda
Emellett a nyugat-európai érdekellentéteket is kiélezte az ukrán helyzet miatt kialakult energiaválság. Németország és Spanyolország nagyon szeretné összekötni földgázvezeték-rendszerét, amit csak a Pireneusokon, Franciaországon keresztül megépítendő vezeték tenne lehetővé.
Párizs viszont nem megy bele, hogy rajta keresztül menjen a vezeték, mert nem fűződnek hozzá érdekei.
A németek, akik eddig az Északi Áramlat 1-en keresztül közvetlenül kapták a gázt, most a vezetékrendszer mindkét ágának sérülései miatt nem kaphatnak oroszországi gázt. Moszkva nagy ravaszul felajánlotta, hogy az Északi Áramlat 2 épen maradt egyik vezetékén (amelyen évi 27,5 milliárd köbméternyi gázt képest szállítani) ellátja a németeket – ha azok fellépnek az EU-szankciók ellen. Ezt persze Berlin elutasítja.
Széthúzás az EU-ban
Az erősen változó Európa-kép része a héten Prágában tartott megarendezvény, amely az Európai Politikai Közösség nevű laza (EU27 + 17 további országot felölelő) csúcskonferencia, amely a második napon átment a szűkebb (EU27) vezetői tanácskozásba. Kijevben azt várták, hogy az Ukrajna-támogatás kerül a középpontba. Nem egészen ez történt.
Prágában a düh, az irigység ezúttal is nagyrészt a németekre ömlött.
Mateusz Morawiecki kormányfővel az élen a lengyelek tajtékzottak. Talán amiatt is, hogy a németek megmondták nekik: szó sem lehet a második világháborús károk fejében követelt 1300 milliárd euró kifizetéséről. Mark Rutte volt szinte az egyetlen, aki a védelmébe vette a németeket. „Teljesen legitim” amit Berlin tesz, mert jogában áll a többi között a 200 milliárdos gázártámogatási keret bevezetése – mondta. Mint Suzanne Lynch írta a Politicóban, a cseh fővárosban kinyitották a bajok, veszekedések, csapások Pandora-szelencéjét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.