Mekkora szükség van Európa szuverenitására?

Az „európai szuverenitás” kifejezést Emmanuel Macron tette népszerűvé a 2017-es sorbonne-i beszédében, ami a köznyelv mellett saját külpolitikájának is fontos részévé vált. Azóta a rengeteg problémával küzdő Európai Unióban egyre fontosabb kérdéssé vált, hogy mire van szükség: függetlenségre és autonómiára a kialakuló multipoláris világrendben, vagy még több együttműködésre a nagyhatalmi játékosokkal – tette fel a kérdést Song Lilei, a sanghaji Tongji Egyetem professzora, aki szerdán tartott előadást a Külügyi és Külgazdasági Intézetben.

Az európai stratégiai szuverenitás a nemzetközi politika nagy játékosaitól való függetlenséget és önállóságot jelenti, ami az Európai Unió egyik legnagyobb hosszú távú problémája. A kontinens a perifériára szorult és kiszolgáltatottá vált, amit a világ nagyhatalmai ki is használnak. 

A szuverenitás három területen válik egyre fontosabb kérdéssé – véli a professzor. Az unió biztonsági és katonai kapcsolata az Egyesült Államokkal, a Kínától való gazdasági és kereskedelmi függés, valamint a tagállamok dilemmája, hogy az együttműködést vagy a függetlenséget tartják fontosabbnak.

Az utóbbi időben több, az unió által elhanyagolt ügy került a figyelem középpontjába:

1. A nemzetközi kereskedelemre támaszkodó Európa a koronavírus-járvány miatt súlyos ellátási problémákba ütközött. 
2. Az ukrajnai háború kirobbanása az energiafüggőségre, a régió katonai és biztonsági kérdéseire és az orosz befolyásra világított rá. 
3. Az infláció és a közelgő recesszió pedig az uniós gazdaságokat teszi próbára.

A száz évvel ezelőtt fennálló európai nagyhatalmak a világ- és hidegháborúk után sokat veszítettek az erejükből, és az uniós összefogás ellenére úgy néz ki, mintha csak bábuk lennének más játékosok tábláján. A kereskedelmi, védelmi és energiafüggőség mellett a tagállamok gyenge kooperációja is közrejátszott abban, hogy az Európai Unió veszített a státuszából.

A jelenlegi helyzetben, amikor a problémák, a hátrányok és a korábbi kudarcok nyilvánvalóvá váltak, lehetőség van arra, hogy a kontinens új utat találjon magának. 

Bár szomszédos az EU-val, Oroszország a nagyhatalmi és katonai agressziója miatt, valamint az energiafüggetlenség szempontjából nem ideális partner. Az Egyesült Államokkal politikai, védelmi és gazdasági szempontból továbbra is fontos és előnyös az együttműködés, azonban egyre jobban látszik, hogy az USA fókusza nem itt, hanem a Távol-Keleten van, és bármikor hátat fordíthat a tengerentúli problémáknak. Kínának pedig az az érdeke, hogy az unió „független” legyen Amerikától, miközben tovább importálja az ázsiai ország termékeit.

Az autonómia viszont azt jelenti, hogy Európának meg kell oldania a saját problémáit. Az ipar a fejlett országokban el lett hanyagolva – mutatott rá Song Lilei –, és újra kell építeni, anélkül, hogy az unió szegényebb országai összeszerelő üzemmé válnának. Az energiafüggetlenséget a megújuló és az atomenergia fejlesztésével kell biztosítani, a biztonság érdekében pedig meg kell erősíteni az országok katonai védelmét. A tagállamok között nagyobb együttműködésre van szükség, hogy a kontinens egységes frontként tudjon fellépni a nemzetközi politikában.

Bár nem kell a végletek között választani, az Európai Unió bizonytalan nemzetközi helyzetét meg kell oldani. A térség számára a legtöbb előnyt az adja, hogy nem a nagyhatalmak közötti verseny egyik frontjaként működik, hanem magasabb külső önállóságot és belső együttműködést próbál elérni, hogy a jelenlegihez hasonló problémákat egyedül is képes legyen megoldani.