Putyint Afrika messiásává avatja a megsemmisítő éghajlatváltozás
Semmi sincs ingyen
– szól a régi alapigazság, ami most is, az afrikai országok, és Oroszország viszonyrendszerét vizsgálva is megerősítést nyer. Oroszország ugyanis ingyen oszt szét gabonát az élelmiszerhiánnyal küzdő országoknak, és cserébe értékes politikai támogatást kap – pontosan abban az időben, amikor az európai országok, és az Egyesült Államok hátat fordít neki.
Érdemes azonban egy pillantást vetni a térképre. Az ázsiai országok többsége, alapvetően nem Putyin-ellenes, elég csak Észak-Koreára, vagy éppen az ukrajnai háborúval kapcsolatban igencsak „diplomatikusan” fogalmazó Kínára gondolni.
Az afrikai országokkal az elmúlt évtizedekben nem sokat törődött az Egyesült Államok, aminek meg is lett a politikai következménye.
Az egyelőre még viszonylag periferiális, ám lakosságszámát tekintve hatalmas kontinens jó része Putyin felé húz. Az orosz elnök nemzetközi elfogadottságát valóban emeli, hogy egy kontinenst tekinthet „barátjának”, ám ennél fontosabb, hogy elmélyítette kereskedelmi kapcsolatait,
eladja az orosz gázt (Kína is brutális mennyiséget vásárol), illetve az olaját, így tehát a gyakorlatilag lenullázta a „fejlett” világ által immár lassan két éve bevezetett szankciókat.
Putyinra szoruló Afrika
Nagy szüksége is van a fekete kontinensnek az orosz támogatásra. A Globális Fejlesztési Központ tanulmánya szerint ugyanis az éghajlatváltozás igen súlyosan érinti az alapvetően szegény kontinenst. A tanulmányban szereplő adatok elborzasztók:
a felmelegedés 200 millió afrikait taszít súlyos éhezésbe, a termésből származó bevétel harmadával zuhan az éghajlatváltozás miatt, és kontinens-szerte 7,1 százalékkal csökkenti az egy főre jutó átlagos GDP-t.
Az elemzés szerint összességében nem túlzás azt állítani, hogy a fejlődő világ viseli majd a globális felmelegedés hatásait. Nagyjából 2050-ig lehet azt állítani, hogy a hatás „mérsékelt” lesz, aztán pedig „súlyos”.
Ha nem lépnek fel az éghajlatváltozás ellen, akkor Afrika-szerte eltűnnek az elmúlt pár évtizedben elér fejlődési eredmények
– foglalta össze gondolatait a tanulmány szerzője, Philip Kofi Adom, a dél-afrikai Witwatersrandi Egyetem munkatársa.
A tanulmány szerint Észak-Afrikában és délen valamivel enyhébbek az éghajlatváltozás hatásai, de Kelet-, és Nyugat Afrikában egyenesen katasztrofálisak. A számok beszédesek: míg 3 fokos átlagos hőmérsékletemelkedés esetén a marokkói GDP 4, tunéziai legfeljebb 6 százalékkal csökkenne, a nigériai, vagy éppen az elefántcsontparti gazdaság 30 (!) százalékkal esne vissza.
Ugyanekkor hőmérséklet-emelkedés esetén a Kelet-Afrikai országok majd 15 százalékos gazdasági visszaeséssel szembesülnének, míg a Dél-Afrikai Köztársaság vezetőinek legfeljebb 5 százalékos zsugorodást kellene kezelniük.
Fotó: AFP
A földek lenullázódása
Az fojtogató élelmiszerhiány mellett a földek elértéktelenedése is az éghajlatváltozással kapcsolatos súlyos probléma. Elvben, Afrika fejlődésével egy időben a mezőgazdasági technológia is modernizálódna, a GDP növekedésével együtt drágulhatna a termőföld, és nőhetnének a hozamok is – persze az öntözött területek növekedésével egyidejűleg. Ehelyett azonban
a tanulmány szerint a föld értékének zuhanását lehet valószínűsíteni, nagy szórást mutató (36–61 százalék közötti) leértékelődés ígérkezik, ugyanis még az öntözött területek is alkalmatlanná válhatnak növénytermesztésre.
A csökkenő terméshozamok pedig a lakosság körében élelmiszerhiányt, és alultápláltságok okoznak, növelve az elkeseredést, elvándorlást, és a társadalmi feszültséget.
Természetesen a megváltozó éghajlat lehetetlenné teszi az energiabiztonság megteremtését is. A napsütéses órák számának növekedése elvben kedvezne a megújulók terjedésének, de a folyók kiszámíthatatlan és szélsőséges vízjárása, a pusztító viharok, az egyre hosszabb aszályos időszakok végül szintén az elszegényedés irányába hatnak Afrikában – áll tanulmányban.
A nagy testvér segít
A kereskedelmi kapcsolatok elmélyítése, fegyverszállítások, a biztonsági segítségnyújtás mellett a Kreml adományokkal is igyekszik magához édesgetni a fekete kontinenst – eddig úgy tűnik, sikeresen. Oroszország cserébe politikai támogatást kap, és az afrikai piacokhoz való elsődleges hozzáférés sem mellékes a szankciók időszakában. Tény, hogy Putyin folyamatosan kihasználja az országok instabilitását, és valamelyik oldal támogatásával igyekszik „rendet teremteni”. A recept nem új: a hidegháború alatt is már igyekezett a Szovjetunió egyre nagyobb befolyást kiépíteni Afrikában.
A tavalyi orosz–afrikai csúcson Putyin egyenként 50 ezer tonna ingyenes gabonát ígért Burkina Fasónak, Zimbabwének, Malinak, Szomáliának, a Közép-afrikai Köztársaságnak és Eritreának.
Az orosz mezőgazdasági minisztérium a héten közölte , hogy 200 ezer tonna „humanitárius segélyt Afrikának” kiszállítottak.
Az elmúlt hónapokban Burkina Fasóba orosz csapatok érkeztek, Moszkva pedig nagykövetséget nyitott az országban. Maliban orosz mintára aranyfinomító üzemet építettek, a Közép-afrikai Köztársaság egy orosz katonai bázis befogadását tervezi, és fegyvereket, biztonsági támogatást, és kiképzést is kapott Oroszországtól. A barátság Eritreával már elmélyült: az ország az ENSZ közgyűlés határozata ellen szavazott, amely azt követeli, hogy Oroszország vonja ki csapatait Ukrajnából.
Oroszország válogat, a segélyek nem azokhoz az országokhoz jutnak el, ahol a legrosszabb a helyzet, Moszkva az alapvetően a nyugattal szemben álló államokat támogatja
– fogalmazza meg a kritikát Seidik Abba, az afrikai Száhel-övezettel foglalkozó CIRES agytröszt vezetője.
Az oroszoknak nem voltak afrikai gyarmataik
Relatíve jó pozícióból is indul Oroszország Afrikában, ugyanis nem voltak gyarmatai a kontinensen, így viszonylag kevés előítéletet kell leküzdenie az orosz diplomáciának. Ehhez pedig elegendő „néhány” zsák gabona is – egyelőre legalábbis úgy tűnik. Annyi azonban biztos, hogy az érintett szegény országok kapcsolataik megszakítására törekszenek a Nyugattal, legalábbis az egykori vezető gyarmattartó Franciaországot nem látják szívesen.
Oroszország követi a nagy adományozók mintáját: keveset ad, de nagy hasznos fölöz le
– hangsúlyozta Jennifer Clapp kanadai Waterloo Egyetem professzora.
A gépezet pedig nem áll le,
már nagyjából az afrikai országok fele, a szükséges mennyiségű búza legalább 30 százalékát Oroszországból importálja.
A pozícióépítés is zajlik, ugyanis Szomáliában eddig nem volt tényező Oroszország, de most Törökországgal, Szaúd-Arábiával, Katarral, az Egyesült Arab Emírségekben és a nyugati országokkal verseng az ottani befolyás növeléséért, az ország eddig két ingyenes gabonaszállítmányt kapott.
Láthatjuk tehát, hogy az egyébként elengedhetetlen élelmiszersegélyek mára gyakorlatilag a hatalmi játék részeivé váltak – azt pedig most senki sem tudja, hogy ez hosszú távon hová vezet. Tény, hogy Oroszország a világ legnagyobb gabonaexportőre (60 millió tonna/év), és készletei jóformán kimeríthetetlenek. Az is kiderült, hogy a Kreml nem rest kihasználni ezt a helyzetet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.