BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csökken a cseh infláció, a jegybank is lazít

A régióban elsőként a cseh jegybank zárta le kamatemeléseit, tavaly december óta pedig sorra jelenti be a kamatvágásokat, most újfent mérsékelte a rátát. A lassuló infláció is segíti az országot.

A cseh jegybank (CNB) fél százalékponttal 4,75 százalékra csökkentette az alapkamatot. Legutóbb 2022 márciusban volt ilyen alacsony a ráta. A CNB megvágta a diszkont- és a lombardkamatot is 3,75 százalékra, illetve 5,75 százalékra. A döntés azt jelenti, hogy a CNB felgyorsította monetáris politikájának lazítását, miközben lassul az infláció.

THE CENTRAL BANK OF THE CZECH REPUBLIC
Fotó: Mark H. Milstein / Northfoto

Májusban 2,6 százalékos volt az éves szintű pénzromlás üteme Csehországban, az idén 3 százalék körüli éves drágulásra számítanak. A nemzeti bankok világszerte az irányadó kamatlábak emelésével igyekeznek úrrá lenne a dráguláson, de ezt számtalan közgazdász bírálja, mivel lassítja a gazdaságot. 

A Fed mellett az Európai Központi Bank, a brit jegybank, a kínai központi bank és az orosz nemzeti bank is szigorú monetáris politikát folytat, sőt: már Japán is elhagyta a negatív kamatlábat. Ugyanakkor az elemzők arra számítanak, hogy idén a jegybankok megkezdhetik a kamatvágást, amit a feltörekvő gazdaságok jegybankjai – a magyar, a cseh és a brazil központi bankok vezetésével – már megtettek. 

A régióban elsőként a cseh jegybank zárta le kamatemeléseit tavaly, ezzel másfél évig tartotta 7 százalékon az alapkamatot, majd 2023 decemberben és idén több kamatvágásra szánta el magát. A Magyar Nemzeti Bank még 2022 szeptemberében jelentette be, hogy 13 százalékos alapkamat mellett lezártnak tekinti a kamatemelési ciklusát. 

Azóta több kamatvágást is végrehajtott az MNB, legutóbb múlt héten 7 százalékra mérsékelte a rátát az egy számjegyűre csökkenő infláció mellett. Ugyanakkor az elemzők szerint könnyen elképzelhető, hogy idén ez volt az utolsó kamatvágás Magyarországon.

Az emelkedő kamatszint hazavágja a teljes európai ingatlanszektort

Az olcsó pénz korában csak úgy ömlött a pénz az európai ingatlanalapokba. A jegybanki kamatemelések hatására azonban egyre több helyen lehetett vonzóbb hozamokat találni, emiatt is nagy nyomás nehezedik az ingatlanpiacra és ezen belül az ingatlanalapokra. Németországban a legrosszabb a helyzet.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.