BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
ALDI supermarket

A vártnál jobban lassult a német infláció

Európa legnagyobb gazdaságában, Németországban a mérséklődő infláció bizakodásra adhat okot, miután az első számú kereskedelmi partnerünk megsínylette az elmúlt két évet.

Az előzetes adatok szerint Németországban az éves inflációs ráta augusztusában 1,9 százalékra lassult a július 2,3 százalék után, ami kedvezőbb az elemzők 2,1 százalékos előrejelzésénél. Havi szinten pedig deflációt regisztrált a német statisztikai hivatal, vagyis júliushoz képest 0,1 százalékkal csökkentek az árak.

ALDI supermarket
A vártnál jobban enyhült az infláció Németországban / Fotó: AFP

Németország megsínylette az elmúlt két évet: tavaly az infláció, a magas energiaárak és a gyenge külföldi kereslet miatt recesszióba süllyedt az év egészét nézve, a bruttó hazai termék (GDP) 0,3 százalékkal zsugorodott.

Eddig az idei adatokban sem volt sok köszönet: a GDP az előző év azonos időszakához képest 0,2 százalékkal csökkent az első negyedévben, míg a második negyedévben stagnált. A Bundesbank arra számít, hogy idén szerény mértékben, 0,3 százalékkal nőhet a gazdaság, amit a belső fogyasztás és az export hajthat.

Az sem ad okot örömre, hogy a kiskereskedelmi forgalom gyengén alakul, éves összevetésben 0,6 százalékkal, míg havi szinten 1,2 százalékkal esett vissza áprilisban.  Az előbbi esetében 2022. május óta néhány hónap kivételével folyamatos volt a mutató visszaesése. (A májusi adatot pénteken közlik). Tavaly az év egészében a kiskereskedelmi forgalom 3,3 százalékkal fogyatkozott a 2022-es 0,7 százalékos apadás után.

A munkanélküliség pedig 6 százalékra nőtt júliusban. Az infláció lassulása és az export bővülése ellenben  jó hírnek számít, így előfordulhat, hogy a belső fogyasztás is megindul, amire nagy szüksége lenne az országnak. 

A német gyengélkedés ugyanis Magyarország szempontjából is kedvezőtlen hír, mivel Németország az első számú kereskedelmi partnerünk, tehát a gyengélkedő német ipar a magyar gazdaságot is hátráltathatja.

Folyamatosan nő a robbantásos ATM-rablások száma Németországban

A német kormány egyre nehezebben tud fellépni az évek óta fokozódó robbantásos ATM-rablások ellen. A belügyminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy aki robbanószerrel rabol ki ATM-eket, az veszélyezteti az ártatlan embereket, ezért szigorítanák a bűncselekményre kiszabott büntetést is.

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.