BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Amerikai tévévita: a bizonytalan szavazókat nem győzte meg Kamala Harris

Fontos a gazdaság az amerikai választóknak, bár csöppet sem értenek hozzá – derült ki ismételten Kamala Harris és Donald Trump tévévitája után.

Az első értékelések szerint egyértelműen Kamala Harris nyerte meg a Donald Trumppal folytatott első és talán utolsó elnökjelölti tévévitát, végig ő volt a domináns kettejük közül, ennek ellenére a legfontosabb választói kört, a bizonytalanokat nem sikerült teljes mértékben meggyőznie.

Az amerikai választás szempontjából kulcsfontosságú bizonytalan szavazókat nem sikerült meggyőznie Kamala Harrisnek / Fotó: AFP

Félreértés ne essék, Trumpnak rossz éjszakája volt

– mondta a vita után még a Fox News műsorvezetője, Brit Hume is. „Az az érzésem, hogy Harris elég jól jött ki ebből” – tette hozzá. A CNN megbízásából azonnal készült felmérés szerint is fölényesen nyert a demokrata jelölt, többször védekezésre kényszerítette a amerikai elnököt. 

A Reuters természetesen igen kicsiny mintát, tíz amerikai szavazót mért, akik a vita előtt még mindig nem tudták, kire szavazzanak majd november 5-én, és végignézték az összecsapást, amelyet az ABC News rendezett.

Közülük hatan a vita után biztosan vagy valószínűleg Trumpra szavaznak majd, hárman Harrisre, egy pedig még mindig bizonytalan a döntését illetően.

Fej fej mellett

A felmérésekben fej fej mellett áll a két elnökjelölt, bár sokan nem hisznek a közvélemény-kutatásokban, mások pedig arra figyelmeztetnek, hogy Trumpot eddig még mindig alulmérték.

A vitát az első értékelések szerint a demokrata elnökjelölt nyerte / Fotó: AFP

Abban viszont minden elemző és szakértő egyetért, hogy a szavazás eredményét pár tízezer szavazó dönti majd el az úgynevezett csatatérállamokban.

A hírügynökség értékelése szerint az általuk mért minta valóban kicsi, statisztikai szempontból nem is számít, az azonban egyértelműen kiderült belőle, hogy a demokrata elnökjelöltnek részletesebben ki kell még fejtenie a politikai elképzeléseit, ha meg akarja nyerni magának a még mindig bizonytalan szavazókat.

Harris nem elég konkrét

A tíz résztvevő fele szerint Harris a több mint 90 perces vita során 

nem beszélt elég világosan arról, hogyan javítaná az amerikai gazdaságot és kezelné a magas megélhetési költségeket, ami a választók egyik legfőbb aggodalma.

Ez azért különösen nagy probléma Harris számára, mert Trumpot nagyon jól ismerik az amerikaiak, pontosan tudják, hogy mit várhatnak tőle. Ezzel szemben a The New York Times és a Siena College hét végi közvélemény-kutatása szerint a valószínű szavazók több mint negyede úgy érzi, hogy a demokrata jelöltről nem tud eleget.

Ez volt az első és talán utolsó tévévitájuk / Fotó: AFP

Ez a gazdasági kérdéseknél számít igazán, és a Reuters által megkérdezett, végül Trump felé hajlók is azért választják inkább őt, mert jobban bíznak benne a gazdasággal kapcsolatban, bár mindannyian azt mondták, hogy nem kedvelik őt mint embert.

Fontos téma a gazdaság, bár a választók nem értenek hozzá

A személyes pénzügyi helyzetük azonban jobb volt, amikor ő volt az elnök 2017–2021 között – csak éppen arról feledkeznek el, hogy a koronavírus-válságból Joe Biden kormányzatának kellett kivezetni a világ legnagyobb gazdaságát, a tartósan magas infláció pedig annak a következménye volt – és lett volna akkor is, ha Trumpot 2020-ban újraválasztják.

A szavazók gazdasági informáltságát jól mutatja, hogy 

a Trump felé hajlók kiemelték a külföldi import megadóztatására vonatkozó javaslatát, ami közgazdászok szerint biztosan áremelkedést és az infláció újbóli felpörgését okozná.

A hatból négyen azt is elmondták, hogy Harris nem győzte meg őket arról, hogy más gazdaságpolitikát folytatna, mint Biden, akit nagyrészt okolnak a magas megélhetési költségekért – gazdaságpolitikai szempontból részben megalapozatlanul.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.