BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
The Paris Motor Show 2024

Párizsban csapnak össze az európai és a kínai autógyártók

A hét elején megnyitották Európa legnagyobb autókiállítását, ahol megmérettetik magukat a különböző gyártók. Úgy látszik, az európaiak végre észbe kaptak, és rájöttek, ha nem iparkodnak, a kínai márkák megverik őket a saját piacukon.

Megnyílt a párizsi autóexpó, Európa legnagyobb autókiállítása. Az eseményre annak fényében kerül sor, hogy európai kereslet visszaesett, miközben az olcsó kínai autók egyre nagyobb hányadot hasítottak ki az értékesítésből az elmúlt egy-két évben. Az európai autógyártók nehéz helyzetbe kerültek, be kell bizonyítaniuk, hogy még mindig képesek labdába rúgni a világpiacon. Ehhez nemrég segítséget kaptak az Európai Uniótól, amely magas vámot vetett ki a Kínában készült elektromos járművek behozatalára.

Day Two of The Paris Motor Show
Élesebb a verseny az európai és a kínai autógyártók között
Már a tavalyi autókiállításon is látszott, hogy élesebb a verseny az európai és a kínai autógyártók között / Fotó: Getty Images

Élesebb a verseny az európai és a kínai autógyártók között

Serge Gachot, a párizsi autószalon vezérigazgatója szerint kilenc kínai márka mutatja be legújabb modelljeit az idei rendezvényen, köztük 

  • a BYD, 
  • a Leapmotor, 
  • a Dongfeng, 
  • a Seres és 
  • a FAW.

Az európai autógyártók eltökéltek, hogy érvényesítsék a hazai pálya előnyét, amit jól jelez, hogy míg két éve a márkák felét, idén már a 80 százalékát adják a kiállított kocsiknak.

A kínai villanyautó-gyártók az európai riválisok árai alatt árazzák a járműveiket, valamint a japán és a dél-koreai versenytársaikhoz hasonlóan ők is több funkciót kínálnak alapfelszereltségként. Az európaiak nehezen tudnak versenyezni a kínai riválisok alacsonyabb költségeivel és gyorsaságával. Míg a előbbiek két év alatt fejlesztenek új elektromos járműveket, a nyugatiaknak kétszer ennyi idő kell ehhez.

Nem riasztja el a kínai autógyártókat a magasabb európai importvám

Az Európai Bizottság úgy találta, hogy a kínai autók olcsósága mögött az állam gyártóknak nyújtott tisztességtelen támogatásai állnak. Ezért az Európai Unió a kínai előállítású elektromos autókra akár 45 százalékos importvámot is kivethet.

Kína és gyártói közben tagadják az állami támogatásokat, és bírálták az EU lépését, ugyanakkor folytatják az európai terjeszkedést, eddig egyikük sem jelezte, hogy a vámok fedezésére árat emelne.

2024 China (Tianjin) International Auto Show
Az októberben Kínában megrendezett nemzetközi kiállításon is bemutattak új modelleket a gyártók / Fotó: AFP

Mivel a büntetővámok a Kínában készült autókra vonatkoznak, a magas díj elkerülésének egyik módja az európai autógyártás. A GAC International vezérigazgatója, Wei Heigang jelezte, hogy hosszú távon valóban a helyi gyártás lehet az egyik kulcs, ezért aktívan vizsgálják ezt a lehetőséget, míg a BYD Szegeden építi legújabb üzemét.

A villanyautó-gyártók helyzete a világban

A kínai gyártók nyereségességéhez fontos a külföldi piac. Habár a hazai értékesítés szeptemberben 4,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi értéket, a megelőző öt hónapban a szám folyamatosan csökkent, a kínai autók európai eladásai augusztusban például hároméves mélypontra zuhantak. A kínai autógyártóknak Európában is jól kell teljesíteniük, mert az amerikai piacról kizárták őket. Az Egyesült Államok 100 százalékos vámot vetett ki a kínai gyártmányú elektromos járművekre, és betiltja a kínai szoftverek, hardverek használatát a járművekben.

The Paris Motor Show 2024
Carlos Tavares, a Stellantis NV vezérigazgatója egy Citroen C5 Aircross Concept személyautó mellett a Párizsi Autószalonon / Fotó: Getty Images

Az európai autógyártók eközben nehéz időszakot élnek meg: a Volkswagen, a Mercedes-Benz és a BMW mindegyike profitfigyelmeztetést adott ki, főként a gyenge kínai piac miatt. A Stellantis ugyanakkor már az amerikai üzletágának készletezési problémái miatt csökkentette az eredményprognózisát.

Az elektromos autók piacára nézve csapás, hogy a francia kormány csökkenti az elektromos autók vásárlóinak nyújtott támogatását. A franciák ezzel csatlakoznak Németországhoz, amely tavaly év végén megszüntette a támogatásait – foglalta össze a Reuters.

Nincs még vége: újra tárgyalnak a kínai elektromos autók büntetővámjáról

Csak az tűnik biztosnak, hogy az elfogadott formájában öt évre lefixált uniós büntetővámok szavatossága idő előtt lejár. A kínai és az uniós szakértők új szisztémán dolgoznak, amely nem az autó gyártója, hanem a jármű tulajdonságai alapján állapítja meg a vámokat. Ez a kisebb autók gyártóinak kedvezhet.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.