BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Igaza lesz Sorosnak? 4 ezer dolláros aranyár is jöhet

Az egyre újabb aranyár-rekordok elővigyázatosságra intik a józan befektetőket. Az árfolyam jelenlegi szintjének higgadt megítéléséhez érdemes visszatekinteni a múltba, és megvizsgálni az 1979-es nagy aranylázat, amely a végéhez közeledve parabolikus árfolyamgörbét produkált. A jelenlegi 10 éve tartó aranyhossz „mindössze” kétszámjegyű éves növekedési rátáival ettől még messze jár – tájékoztat az aranypiac.hu.

1979. január 2-án 226,80 dolláros unciánkénti záró árat állapítottak meg a londoni fémtőzsdén az év első kereskedési napján. Ekkor még egy kereskedő sem gondolta a parketten, hogy a két nappal korábbi újévi tűzijáték egy éven keresztül fog folytatódni az arany piacán. Egy évre rá, 1980. január 21-én ugyanis már 850 dolláron zárt egy uncia arany ára, és ezzel elérte az akkori abszolút rekordját. Egy év alatt 275 százalékkal nőtt a sárga nemesfém árfolyama.
 
Egy ilyen alakú árfolyam-grafikont neveznek a matematikában parabolikus vagy exponenciális görbének. Amikor a növekedés nem egyenes vonalú, lineáris, hanem hatványozott, mint a négyzetes, köbös emelkedés. Ez az alakzat tipikusan megfigyelhető piaci buborékok kidurranása előtt, amikor a piaci szereplők már-már irracionális befektetői magatartást tanúsítanak. A parabolikus görbék lélektani háttere abban rejlik, hogy az egyre emelkedő árfolyam egyre több befektetőt vonz a piacra.

Az újonnan piacra lépők fűtik a meredek emelkedést, míg az árfolyam és a piaci hangulat egymást stimulálva egyre feljebb hajtják az árat. A legnagyobb áremelkedés egy viszonylag kis időintervallumban történik az emelkedő árfolyamfázis végén. Az egyre forróbb piaci hangulatban azonban az árak növekedése már irracionálisan elrugaszkodik a tényleges fundamentumoktól, és bármely kedvezőtlen esemény képes lehet arra, hogy kidurrantsa a buborékot. A meredek zuhanásba forduló árfolyam láttán pedig az optimizmust felváltja a pesszimizmus.
 
Mi helyzet ma, amikor Soros György befektetési guru arra hívja fel a figyelmet, hogy buborék van kialakulóban az arany piacán? Az arany ára 9 éve folyamatosan emelkedik. Az elmúlt évben 24 százalék-kos volt a növekedés, míg az idén eddig 15 százalékot könyvelhettek el a befektetők. Az 1979-es év parabolikus görbéjének növekedési rátáját (275 százalék) viszonyítási alapul véve és az idei év első kereskedési napjának záró árával (1 121,50 dollár/uncia) számolva, az év végén 4 000 dollár feletti aranyárat kéne látnunk ahhoz, hogy az 1979-es aranybuborék megismétlődjön. Legújabb, a tegnap éjszakai New York-i kereskedésben 1 292 dolláros rekordot beállító kurzusával ettől azonban még messze van az árfolyam.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.