BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szeptember az aranyvásárlók hónapja

A legtöbb piaci elemző emelkedő aranyárfolyammal számol a szeptember folyamán. Indiában elkezdődik az aranyvásárlási szezon, és az évtizedes statisztikai adatok is amellett szólnak, hogy szeptemberben jó eséllyel emelkedhet az arany kurzusa – tájékoztat a www.aranypiac.hu.

Az arany szerelmesei nagy reményekkel várták az ősz beköszöntét. Sokan arra számítanak, hogy az elkövetkezendő hónapokban jelentősen emelkedni fognak a nemesfémárak. Szakértők az ősszel hagyományosan fellendülő indiai aranykeresletre hivatkoznak, amikor optimizmusunknak adnak hangot, és utalnak arra, hogy a most következő hónapok történelmileg rendre az év legjobb hónapjai az aranybefektetők számára.

Érdemes tehát megvizsgálni, hogy a statisztikai adatok alátámasztják-e ezt a sokat hangoztatott állítást. Az aranyárfolyam 1975-ig visszanyúló elemzéséből kitűnik, hogy az elmúlt 35 év átlagában az első szeptemberi kereskedelmi naphoz képest a hónap utolsó kereskedelmi napján átlagosan 3,35 százalékkal állt magasabban az árfolyam.

Az elmúlt 35 évben a nemesfém jegyzése a szeptemberi hónapok folyamán 25-ször emelkedett, míg 10 olyan év volt, amikor csökkent. Az arany 10 éve tartó töretlen menetelése során mindössze egy évben (2006) zárt gyengébben a hónap végén az árfolyam, mint ahogyan nyitott.


 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.