BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Leárazták nyár végére a dollárt

Az euró sem volt még olyan olcsó augusztusban, mint szerdán. A dollárral szemben azonban féléves csúcsot ért el a forint.

Utoljára július végén volt annyira olcsó az euró, mint szerdán, amikor délután fél kettő tájékán 392,2 forint körül mozgott a közös európai fizetőeszköz árfolyama, szemben a reggeli 393 forint környéki árfolyammal.

forint
A forint február óta nem látott szintre erősödött a dollárral szemben / Fotó: Shutterstock

A magyar fizetőeszköz a dollárral szemben is erősödni tudott szerdán, és mivel a zöldhasú az utóbbi napokban az euróval szemben sem remekel, ez azt is jelenti, hogy a 352,8 forint körüli dollárárfolyam február óta nem látott érték. Tehát a forint több mint féléves csúcsot ért el a dollárral szemben, ami feltehetően a Fed közelgő kamatvágásának köszönhető.

Az Egyesült Államokban a jegybank szerepét betöltő Fed következő kamatdöntő ülése ugyan csak szeptemberben lesz, ám a Fed elnöke, Jerome Powell pénteken tart beszédet Jackson Hole-ban, amit a piaci szereplők figyelnek. Az évente megrendezett szakmai rendezvényen a Fed elnöke rendszeresen felszólal, Powell 2022-es beszéde pedig különösen nagy hatásúnak bizonyult.

A forint hasonlóan mozgott, mint a cseh korona, a lengyel zloty viszont veszített értékéből az euróval szemben, miután Lengyelország a termelői árakról és munkaerőpiacról közölt friss adatokat.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.