BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
BYD Booth at 2024 ChinaJoy in Shanghai

Túlfeszíti a húrt a BYD, de bejöhet a terve

Az év hátralévő részében rekordot rekordra kell halmoznia a BYD-nek, hogy teljesíteni tudja a szép csendben 400 ezer autóval feljebb srófolt titkolt értékesítési célját. A BYD-nél a legújabb generációs tölthető hibridek kedvező fogadtatására bazírozva húztak egy merészet, de lehet, hogy megijedtek, mert utóbb a PR-vezetőjük cáfolta, hogy ilyen célt tűztek volna ki.

Kemény 11 százalékkal emelte meg az idén átugrandó lécet a BYD vezetése, miután kiértékelte az idei első nyolc hónap értékesítési folyamatait és a hátralévő hónapokra várható trendet. A világ legnagyobb új generációs autógyártója tavaly 3,02 millió autót adott el, s ezt 20 százalékkal akarták meghaladni az idén. 

BYD 
240523_dunaauto_034_VZ
A BYD Seal plug-in hibrid változatáért sorban állnak a kínaiak / Fotó: BYD Gloal

A január–augusztusi időszakban időarányosan már túlteljesítették a tervet, egészen pontosan 29,9 százalékkal. Ezt azt jelenti, hogy a BYD 2 328 449 tölthető (plug in) hibridet és elektromos autót értékesített. A forgalmon belül a hibridet vitték a prímet, alkalmazkodva a világtrendhez, amely valahogy nem tud teljesen elszakadni a – legalább részben – robbanómotoros járművektől. 

Sorra születnek a BYD-rekordok

A BYD augusztusban sorozatban hatodik hónapja növelte eladásait, a 373 083 autó természetesen új havi rekordot jelentett. Ebből a mennyiségből 222 384 volt a tölthető hibrid, 148 470 a tisztán elektromos autó és 2229 a haszonjármű. A BYD 2022 márciusában hagyott fel a robbanómotoros autók gyártásával, s „váltott generációt”.

A 3,6 millióról 4 millióra feljavított tervet a sencseni központú vállalat nem kürtölte világgá, megtette ezt helyette a Morgan Stanley autóipari elemzője, Tim Hsiao,

aki cégközeli forrásokból értesült a hírről, amit most Weibo-posztjában cáfolt Li Jung-fej, a BYD márkaépítésért és PR-ért felelős vezérigazgatója. Elismerte, hogy hétfőn elemzők számára szervezett tájékoztatón Tim Hsiao is részt vett, és utalt a jegyzőkönyvre, amelyben nem szerepel, hogy erről a tervkorrekcióról szó esett volna. 

A tőzsdén bíznak a hír valóságtartalmában

A Hsiao által megszellőztetett hírnek viszont örültek a tőzsdén, a BYD papírja 4,8 százalékkal, 260 jüanra erősödött, s a cáfolat ellenére tartja ezt a szintet. Pletyka ide, cáfolat oda, ettől még a BYD simán elérheti a 4 milliós tételt, a Morgan Stanley pedig legközelebb Hsiao helyett más elemzőt küldhet az ilyen szakmai eseményekre.

 

Az biztos, hogy a BYD-nél nem számolnak komolyan a kínai gazdasági növekedés lassulása miatt bizonytalanná vált lakossági vásárlások további csökkenésével. Sőt. 

Maga az állam is megpróbálja serkenteni a kulcságazatnak számító autóipart azzal, hogy az áprilisban visszahozott közvetlen lakossági támogatást júniustól a duplájára emelte, ha a kedvezményezett új generációs autó vásárlására adja a fejét. 

Megőrülnek a kínaiak a tölthető hibridekért 

Az átszámítva egymillió forintot is elérő ingyenpénz a relatíve alacsony helyi árakat tekintve erős ösztönző volt a vásárlásokhoz. A rekordokat viszont tovább kell halmozni, mert enélkül a négymilliós feszített értékesítési számot nem tudják teljesíteni. 

Havi 420 ezres átlaggal kell lehozni az év utolsó négy hónapját. 

Tim Hsiao arról nem tudott beszámolni, hogy a BYD a nyereségtervét is átírta volna, annyit tudni lehet, hogy az idén bemutatott Dual Mode (DM) 5.0 technológia gyártásba vitelével nagyot alakított a cég, a magasabb, egy feltöltéssel és tankolással akár kétezer kilométeres hatótáv elérésére is képes modellekre hatalmas igény mutatkozik. Főként

  • a Qin,
  • a Han
  • és a Seal

plug-in hibridjeiért állnak sorban a vevők. Az előrendelések száma már olyan magas, hogy a BYD nem is bírja kapacitással, a várólista egyre hosszabbra nyúlik.

BYD Han Motor show in China
A BYD Han szedánjából négy év alatt 800 ezer fogyott  /  Fotó: DPA Picture-Alliance via AFP

A BYD-szedánok körében zászlóshajóként kezelt Han 2025-ös, elektromos és plug-in hibrid változatát kedden mutatta be a cég, és az árcédulát is kitette a szélvédőre. A hibridért 23 300 dollárt (8,39 millió forint) kérnek, 2,4 százalékkal kevesebbet, mint a Han előző, Glory Edition változatáért. 

Tavasszal egyébként a BYD valamennyi márkájánál kiadta a Glory Edition verziót, melynek lényege, hogy magasabb felszereltséget adjon alacsonyabb árért. Az elektromos új Hant viszont a régi áráért, azaz 25 300 dollárért (9,12 millió forint) vesztegetik. A négy évvel ezelőtt debütált Han-család szedánjaiból eddig 800 ezret adott el a BYD.

Zsugorodik a kínai autópiac, de törnek föl a hibridek

A tölthető hibridek iránti dinamikusan erősödő kereslet ellenére tovább tart a lejtmenet a kínai autóeladásokban. Az új generációs autók száma először lépte át az egymilliós havi darabszámot, s ebben a kínai állami támogatások révén Peking keze is vastagon benne volt.


 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.