Energiabiztonsági alkuk

Ezt a két hetet már biztos nem fogjuk elfelejteni – jegyezte meg az Európai Parlament több képviselője is a gázellátási válság kapcsán, visszhangozva José Manuel Barroso bizottsági elnök azon szavait, hogy úgymond „sokáig emlékezni fog” Moszkva és Kijev viselkedésére az ellátási krízisben. A lehetséges válaszlépések irányai már korábban kirajzolódtak. Közülük a legnyilvánvalóbb a mai budapesti Nabucco-konferenciának is témát adó diverzifikálás a szolgáltatást nyújtó források között. További lényeges tanulság volt ugyanakkor, hogy szintén hasznos lehet az ellátási útvonalak megsokszorozása, akár azonos ellátó esetében is. Ez viszont az „északi és déli áramlatok” fontosságát növelheti. Brüsszelben emellett kiemelt programként kezelik a helyi hálózatok összekapcsolásának terveit, miközben erőteljesen szorgalmazzák az ezzel elmaradt tagországokat a biztonsági tárolók építésére is.

Akadnak lépések, amelyek szorosan kapcsolódnak a tavaly decemberben jogszabályi eszközökkel is megtámogatott közös energiapolitikai célkitűzésekhez. Hiszen könnyű belátni, hogy a megújuló energia növekvő részesedése értelemszerűen például a gázfüggőség arányos csökkenését is jelenti. Mint ahogy az is, ha javul az energiafelhasználás hatékonysága, tehát megint csak kevesebb energia igénybevételére van szükség.

Ötletben tehát nincs hiány. A nagy kérdés, hogy mikor, mire van (lehet) pénz, és mivel előre látható, hogy mindenre egyszerre nincs, hát mi legyen a prioritás. A fentiek egy része értelemszerűen a lehetséges intézkedések „menüjét” jelenti, amelyből mindenki az adottságainak megfelelőkre összpontosít. De az is nyilvánvaló, hogy pusztán egyet vagy kettőt kimazsolázni kevés: igazi eredményt többféle lépés kombinálása hozhat csupán.

Mindennek átgondolt megválaszolása tulajdonképpen ki is meríti egy közös, európai uniós energiapolitika lényegét. Mivel ilyen közös politika iránt tényleges igény – Tony Blair nevezetes 2005-ös beszédét is követően – igazából csak 2006 márciusában fogalmazódott meg, már az is figyelemre méltó, hogy építésében ma ott tart az EU, ahol. A megújuló energiák vonatkozásában közel két év óta léteznek a politikai célszámok, amelyeket tavaly december óta jogilag is szankcionálható rezsim támaszt alá. Szintén hasonlóan jó úton halad a leendő energiahatékonysági csomag. Általában is: a szintén tavaly decemberben jóváhagyott gazdaságélénkítő program súlyt helyezett arra, hogy a mentőövként bedobandó sokmilliárdos pénzalapok jelentős részét energiahatékonyságot szolgáló beruházásokra fordítsák.

Ami a nagyberuházásokat illeti, a Nabucco és az ilyen-olyan „áramlat” alapvetően nemzetállami – mi több, vállalati-vállalkozói – szintű hatáskört érint. De a megvalósítás feltételeinek mielőbbi tisztázásából a politika is kiveheti a részét – és kell is, hogy ezt megtegye. Akad emellett, amelynél a források gyors megnyitása történhet részben közösségi büdzséből, vagy legalábbis közösségi menedzsmentben lévő eszközök – például az Európai Beruházási Bank – révén. A brüsszeli bizottság tavaly ennek jegyében javasolt több fontos beruházást – köztük a regionális hálózatok összekapcsolását –, majd kért is mindjárt 5 milliárd eurót a közös költségvetési maradványokból (tegyük hozzá: eddig hiába).

Tavaly a gazdaság és a munkahelyek biztonsága jelentette az aggodalom fő tárgyát. Az idei gázsokk – amelyet ha nem is egyformán éltek meg a tagországokban, de lényegi üzenetét tekintve mindenütt egyformán megértettek – az energiabiztonságot állította az előtérbe. Azt szokták mondani, hogy a fontos közösségi vívmányok válságokon keresztül fejlődtek ki. Reméljük, hogy a mostani válságokkal sem lesz ez másként.

A szerző a BruxInfo EU-szakértője