Amerika előz és bírálja a lemaradókat

Százmillió dollárt költött Ausztrália, hogy a globális GDP 85 százalékát adó Húszak Csoportjának csúcsértekezletét soros elnökként megrendezze. Brisbane életét alaposan felforgatták, de ez érthető is, hiszen ott lesz mindenki, aki számít és akinek biztonságára nagyon ügyelni kell. S alkalom nyílhat arra, hogy az állam- és kormányfők a globális növekedés iramát fékező új geopolitikai válsággócokról is vitázzanak.

A G-20 (Argentína, Ausztrália, Brazília, Dél-Afrika, Dél-Korea, Egyesült Államok, Európai Unió Franciaország, India, Indonézia, Japán, Kanada, Kína, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Oroszország, Szaúd-Arábia, Törökország) az ázsiai pénzügyi krízis után jött létre, azzal a szándékkal, hogy a legfejlettebb ipari államokat tömörítő Hetek kiegészüljenek a feltörekvő térség vezető hatalmaival. A 2007-2008-tól kibontakozó válság hatására csúcsszintre emelték a megbeszéléseket, s az első három találkozó – 2008-ban Washingtonban, 2009-ben Londonban és Pittsburghben – hozzájárulhatott ahhoz, hogy a visszaesés nem öltött 1929-33-as méreteket. Ám minthogy a legnagyobb veszélyt sikerült elhárítani, a tagok lelkesedése lelohadt. A gazdasági helyzetek is eltérőek, így az érdeklődés a valóban globális kihívásokra terelődött: növekedés, pénzügyi szabályozás, kereskedelem.

A találkozó előtt a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) is borúlátó előrejelzést adott ki. A globális növekedés irama ugyan gyorsul jövőre, az idei bő háromszázalékos ütemről elérheti a 3,7-3,8 százalékot, ám ez lassúbbnak ígérkezik annál, mint amit ezek a szervezetek tavasszal vagy nyáron prognosztizáltak.

A legaggasztóbb az eurózóna állapota. Az IMF az októberi előrejelzéséhez képest is romlást tapasztal, s elégtelen belső keresletet, és lehangoló ipari termelési adatokat lát még Németországban is, amelynek amúgy az egész valutaövezetet magával kellene húznia. De lassít Kína is, 7,4-ről 7,1 százalékra. Behozatala is visszaesik, s ez nyilván kedvezőtlen helyzetbe hozza az exportálókat, az energia- és nyersanyagszállítóktól az autógyárakig.

Még Brisbane-be érkezése előtt bírálta élesen az eurózónát Jack Lew amerikai pénzügyminiszter, aki azt mondta, hogy nem lehet csodát várni az Európai Központi Banktól (EKB), sokkal több intézkedésre volna szükség tagországi szinten. A nagy nemzetközi szervezetek leszögezik: az Egyesült Államok a világgazdaság húzóereje, három százalék feletti növekedésre lehet képes, szemben például az egy százalék körüli teljesítményt mutató eurózónával. Így végül is érthető, miért üt meg ilyen hangot a washingtoni pénzügyi tárca vezetője.

Az IMF és az OECD is sürgeti: ha az infláció ilyen alacsony szinten ragad – októberben 0,4 százalék volt –, akkor az EKB lazítsa tovább a monetáris politikát, s vásároljon államkötvényeket is, hogy még több pénzt pumpáljon a pangó gazdaságokba. Mindkét intézmény szorgalmazza az eurózóna fiskális szabályozásának lehető legrugalmasabb alkalmazását, hogy szükségtelen megszorításokkal ne akadályozzák a növekedést. S végül, de nem utolsó sorban, a szerkezeti reformokat is sürgetik a szervezetek. Az IMF megismétli októberi elemzéseinek egyik fő mondandóját, hogy serkenteni kellene az állami beruházásokat, s nemcsak az eurózónában, a globális növekedési fordulat reményében.

Az OECD főtitkára már Brisbane-ben van, s az a véleménye, hogy a monetáris és a fiskális politika nagyjából kimerítette eszköztárát, ezért inkább a szerkezeti reformokkal kellene foglalkozni, mint például az oktatás, a kutatás-fejlesztés, az innováció, a versenyképesség, az adózás. S miután a Húszak Csoportjának tagjai elhatározták, hogy 2018-ig éppen szerkezeti reformok révén két százalékponttal emelik a növekedés ütemét a 2013-ban előrejelzetthez képest, Angel Gurria úgy látja: ha megvalósítják a bejelentett intézkedéseket, még túl is teljesíthetik a tervet. A Brisbane-ben tanácskozó szakszervezeti vezetők viszont azt hangoztatják: az intézkedéseknek több mint a fele teljesen hatástalan a növekedésre és a munkahelyteremtésre.

Ami az egyéb témákat illeti, szintén vegyes a kép. A világkereskedelmi tárgyalások tíz éve tartó dohai fordulóját indiai ellenkezés miatt nem lehet lezárni. Az IMF reformját szolgáló kvótaemelés és újraosztás folyamata az amerikai kongresszusban akadt el. S nem alakult ki teljes egyetértés abban a kérdésben sem, hogy a transznacionális vállalatok adóelkerülési manővereit – hogy a profitot nem ott számolják el, ahol keletkezik, hanem ahol kisebb a közteher – miként tartóztatják fel. Bár ötletek vannak, például az országonkénti jelentési kötelezettség bevezetésére.

Reszkessetek túl nagy bankok

A G-20 keretében létrehozott Pénzügyi Stabilitási Tanács (FSB) a csúcs elé terjeszti új javaslatát: a „csődhöz túl nagy” harminc globális méretű bank számára 2019-től írják elő, hogy a kockázatokkal súlyozott eszközérték akár negyedéig képezzenek tőkeemeléssel és kötvénykibocsátással veszteségelnyelő puffert. A cél, hogy baj esetén ne az adófizetők pénzéből kelljen megmenteni őket. Az alaptőke és a teljes eszközállomány kapcsolatát jelző tőkeáttételi arányt esetükben háromról.