Obama kezében a Keystone kulcsa

Háromszor emelt csupán vétót elnöksége alatt Barack Obama, ám most, hogy a szenátusban is többséget szerző republikánusok a számára becses bevándorlási és betegbiztosítási reformok visszafordítására törekednek, alighanem gyakrabban él majd jogkörével. Ennek az új töltetű politikai küzdelemnek az egyik jelképe a hozzávetőlegesen kétezer kilométer hosszú Keystone XL csővezeték, amely a kanadai Alberta tartományból szállítana az amerikai Nebraska államba, majd onnan a texasi finomítókba főként olajhomokból kinyert nehézolajat – naponta 800 ezer hordós mennyiséget –, valamint montanai és dél-dakotai palaolajat.

A TransCanada cég bő hat éve állt elő az ötlettel. Ám a vezeték átlépi az amerikai határt, ezért a washingtoni külügyminisztériumnak hatástanulmányt kellett készítenie. Így került a képbe az elnök, aki mostanáig határozatlannak mutatkozott. Nem tudta, nem akarta eldönteni, kinek van igaza. Vajon a fellelkesült környezetvédőknek, akik azzal érveltek, hogy az olajhomokra épülő kitermelés során a szennyezés mértéke sokkal nagyobb, vagyis a vezeték engedélyezése az amerikai klímapolitikai céloknak is ellentmondana. Vagy azoknak, akik szerint a fosszilis energiahordozók bőségéből is fakadó gazdasági fellendülést és munkahelyteremtést serkentené a Keystone XL.

A külügyminisztérium már korábban arra az álláspontra helyezkedett, hogy nagyjából mindegy, megépül-e a vezeték, mert az olajhomok bányászata folytatódni fog, és az olajat legfeljebb vonaton szállítják a Mexikói-öböl partján lévő finomítókba. Ahogy ez zajlik ma is. Ez addig jó üzlet, amíg az olaj ára hordónként legalább 75 dollár. Ám az ár megfeleződött a múlt év közepe óta, most pedig a környezetvédelmi hatóság rukkolt elő egy újabb elemzéssel, amely azt mondja, hogy a jelenlegi árszinten az olcsóbb csővezetékes szállítás még fokozhatja is a kitermelést, azaz a környezeti ártalmak súlyosbodhatnak.

A vétóval Obama egyelőre nem a csővezeték megépítése ellen hozott döntést, hanem azt jelezte, hogy továbbra is a kezében akarja tartani az engedélyezési eljárást. Decemberben, már az őszi választások után, de még a régi demokrata többségű szenátusban nem sikerült a csővezeték megépítését sürgető törvénytervezetet keresztül vinni, bár a 45 republikánushoz 14 demokrata is csatlakozott. Az obstrukció letöréséhez szükséges hatvan szavazat azonban nem jött össze. Január óta viszont 54 republikánus ül a száztagú szenátusban, és egyik első dolguk volt, hogy újra elővegyék a Keystone elhalt ügyét, és meg is szavaztassák. Ám a vétó elutasításához a jelenlévők kétharmadára lenne szükség. A republikánusok a jövő héten már próbálkoznának is.

Mérvadó amerikai lapok és független elemzők szerint sem a vezeték okozta környezeti kár, sem a teremthető munkahelyek száma, sem a gazdasági hatás nem olyan nagy, mint ahogy az ellenzők és a támogatók állították. Az elnök ráadásul tovább húzza az időt, és emiatt sem kapnak kellő figyelmet azok a kongresszusi javaslatok, amelyek a The Washington Post szerint valóban megragadnák a probléma lényegét. A marylandi demokrata képviselő, Chris Van Hollen például piaci alapon emissziókereskedelmi modellt alkalmazna az üvegházhatást kiváltó gázok kibocsátásának mérséklésére és a megújuló energiaforrások terjedésének előmozdítására.

Olajbőség és OPEC-kínok

A január végi mélyponthoz képest február első felében inkább felfelé kapaszkodott, az ötven és hatvan dollár közötti sávban mozgott a Brent és a WTI alapfajták hordónkénti ára. Az utóbbi napokban ismét lefelé ereszkedtek az árak, amelyek alakulását a héten befolyásolta, hogy az OPEC elnökségét adó Nigéria rendkívüli miniszteri értekezlet összehívását szorgalmazta az alacsony ár miatt, de Szaúd-Arábia válaszul kinyilvánította érdektelenségét. Az amerikai olajkitermelés azonban az áresés és a fúrótornyok 32 százalékának leállítása ellenére is napi 9,3 millió hordót tehet ki idén és 43 éves rekordot dönthet meg.