BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nőtt a foglalkoztatottság a második negyedévben is

A 2018. április–júniusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 475 ezer fő volt, 55 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 69,3 százalékra emelkedett. A férfiakat magasabb foglalkoztatási szint jellemezte, mint a nőket, de a nők esetében a javulás mértéke nagyobb volt – derül ki a Központi statisztikai Hivatal (KSH) adataiból.

A foglalkoztatottak létszáma 1,2 százalékkal magasabb, 4 millió 475 ezer fő volt 2018. április–júniusban az egy évvel korábbihoz képest. Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 100 ezer fővel nőtt, ugyanakkor a magukat közfoglalkoztatottnak vallók száma 39 ezer fővel csökkent, a külföldi telephelyen dolgozóké pedig mintavételi hibahatáron belül változott.

A foglalkoztatottak közül a második negyedévben 4 millió 418 ezren tartoztak a 15–64 évesek közé, amely korcsoportban a foglalkoztatási arány 1,2 százalékponttal, 69,3 százalékra emelkedett.

A 15–64 éves férfiak körében a foglalkoztatottak létszáma 0,9 százalékkal, 2 millió 410 ezer főre, míg a foglalkoztatási rátájuk 1,0 százalékponttal, 76,2 százalékra nőtt. A 15–64 éves nők körében a foglalkoztatottak száma 1,4 százalékkal, 2 millió 9 ezer főre, foglalkoztatási rátájuk pedig 1,4 százalékponttal, 62,5 százalékra nőtt.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A fiatal (15–24 éves) korcsoportban a foglalkoztatottság a mintavételi hibahatáron belül változott, a foglalkoztatottak létszáma 296 ezer, a foglalkoztatási ráta pedig 28,7 százalék volt.

Az úgynevezett legjobb munkavállalási korú (25–54 éves), valamint az idősebb (55–64 éves) korosztályba tartozók körében egyaránt emelkedett a foglalkoztatottak száma,

foglalkoztatási rátáik is javultak, előbbieké 0,8 százalékponttal, 84,5 százalékra, utóbbiaké 2,3 százalékponttal, 53,5 százalékra nőtt.

A 20–64 éves korcsoport esetében – amely az Európa 2020 stratégiában meghatározott foglalkoztatási célok alakulásának megfigyelési köre – a foglalkoztatási ráta 1,3 százalékponttal, 74,5 százalékra emelkedett. Az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos célértéket tűzött ki, Magyarországon jelenleg a korcsoportra vonatkozó foglalkoztatási ráta a férfiaknál 82, a nőknél 67,1 százalék.

A foglalkoztatás szintje a 15–64 évesek körében Budapest és Közép-Dunántúl kivételével minden régióban emelkedett. Budapesten és Közép-Dunántúlon a változások mintavételi hibahatáron belüliek voltak. A legjelentősebben, 2,7 százalékponttal Nyugat-Dunántúlon nőtt a foglalkoztatási ráta, amely a legmagasabb, 73,6 százalékos értéket eredményezte. A foglalkoztatás szintje Dél-Dunántúlon volt a legalacsonyabb, 64,7 százalék – szerepel a KSH adatsorában.

Elemzők: közel vagyunk a teljes foglalkoztatottsághoz

A magyar gazdaság tovább közelít a teljes foglalkoztatottság felé, a második negyedévi adatok szerint minden téren rekordok dőltek a munkaerőpiacon. Érzékelhető a javulás folyamatos lassulása, de vannak még jelentős mozgósíthat tartalékok is – így kommentáltak piaci elemzők pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) reggel kiadott legfrissebb foglalkoztatási-munkanélküliségi adatait.

Horváth András, a Takarékbank elemzőjének prognózisa szerint

a foglalkoztatottak száma várhatóan idén a nyári hónapokban fogja átlépni a 4,5 milliót az évszak végére pedig a munkanélküliségi ráta 3 százalékig süllyed.

A munkaerőhiányról szóló folyamatos hírek ellenére a magyar gazdaság, szerinte csaknem 500 ezres munkaerőtartalékkal rendelkezik.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy egyre lassabb ütemben folytatódhat a munkaerőpiac erősödése, ami mind jelentősebb hatást gyakorolhat a bérezési döntésekre.

Tovább csökkent a munkanélküliség

A második negyedévben a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 31 ezer fővel, 165 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal, 3,6 százalékra csökkent. A nők esetében a javulás nagyobb mértékű volt, a munkanélküliségi rátájuk meghaladta a férfiakét.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.