BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Közel három százalékkal nőttek az árak Magyarországon

Idén januárban a fogyasztói árak átlagosan 2,7 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, éppen úgy, mint tavaly decemberben.

Az élelmiszerek ára 4,2 százalékkal nőtt, ezen belül az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 20,5, a liszté 8,7, a kenyéré 5,8 százalékkal magasabb, a tojásé 25,0, a cukoré 10,3 százalékkal alacsonyabb lett. A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 6,9, ezen belül a dohányáruké 9,6 százalékkal emelkedett.

A szolgáltatásokért 2,8 százalékkal kellett többet fizetni. A háztartási energia 1,2 százalékkal drágult, ezen belül a palackos gáz 12,3, a tűzifa 7,8 százalékkal. A jármű-üzemanyagokért 3 százalékkal kellett kevesebbet fizetni – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közleményén.

Nehézséget okoz, hogy a gyártók egy része a töltőtömeg csökkentése után változatlanul hagyja a termék csomagolását
Fotó: Kallus György

Az egyéb cikkek gyorsabban drágultak a várakozásnál

– mondta a lapunknak adott gyorsértékelésében Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője, aki 2,3 százalékos inflációt várt. A szolgáltatások az előző években decemberről januárral rendre olcsóbbak lettek, most azonban ez az áresés nem következett be, ami nemcsak a fő mutatót, hanem a maginflációt is felfelé nyomta.

Török Zoltán szerint a két hét múlva tartott kamatdöntő ülésen még nem lép a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a közleményben azonban jelezhetik, hogyan avatkoznak be később a monetáris politikába. A szakértő szerint

a márciusi Inflációs jelentéssel együtt döntenek a következő negyedév kiszorítandó likviditásáról, és a deviza kamatcsere ügyletek állományának csökkentésével kezdődhet meg a normalizáció.

A fogyasztói árak átlagosan 0,3 százalékkal nőttek. Az élelmiszerek ára 1 százalékkal emelkedett, ezen belül az idényáras élelmiszerek, valamint a cukor 5,5–5,5, a csokoládé, kakaó 4,2, a liszt 3,7, a tojás 1,7 százalékkal lett drágább. A tej ára 6,7százalékkal csökkent, aminek az ESL és az UHT tej áfakulcsának 5 százalékra történő mérséklése az oka.

A szeszes italok, dohányáruk 2,2 százalékkal többe kerültek, ezen belül az égetett szeszes italok – a népegészségügyi termékadó mértékének emelése és kiterjesztése következtében –4,2, a dohányáruk – jövedéki adójuk januári emelése nyomán – 2,1 százalékkal drágultak. A háztartási energia ára 0,1 százalékkal nőtt, ezen belül a palackos gázé 0,9, a tűzifáé 0,5 százalékkal . A szezon végi kiárusítások eredményeként a ruházkodási cikkek 2,1 százalékkal kevesebbe kerültek. A járműüzemanyagok ára 2,5 százalékkal csökkent.

Egytized százalékponttal becsültük felül a pénzromlást

A Világgazdaság hétfőn közölt elemzői konszenzusa szerint januárban 2,8 százalék lehetett az éves alapon mért infláció, lapunk felmérése szerint a maginfláció és az idei és jövő évi átlagos fogyasztói árindex egyaránt három százalék lehet.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.