A külpiacok felé kacsintgat a magyar mezőgazdaság

– Idestova tizenöt éve vezeti az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságát. Hogy látja, honnan hová jutott el a magyar agrárium e másfél évtized alatt?

– 2010–11 óta egyértelműen növekvő pályán mozog a hazai mezőgazdaság, hektikus kilengések nélkül.

Emlékezzünk csak vissza: 2010 előtt még gazdatüntetések tarkították a mezőgazdászok életét. Ráadásul abban az időszakban érkeztek ide a mérhetetlen nyereségétvágyú multinacionális áruházláncok, amelyek hozták magukkal az anyaországukból származó élelmiszereket. A magyar termelőkkel alig akartak szóba állni, így az ő portékáik piacot veszítettek. Ha pedig mégis kínálták az áruikat, polcpénzt szedtek tőlük. 2010 azonban jelentős fordulatot hozott: a kabinet stratégiai ágazattá alakította az agráriumot és védelmébe vette a termelőket. Kiemelném azt is, hogy évek óta a mezőgazdaság biztosítja a többletet hazánk exportegyenlegében. Ez persze egyszerre jó és rossz is. Jó, mert mutatja a magyar agrártermékek exportképességét, rossz viszont, hogy elsősorban alapanyagot, nem pedig feldolgozott árut viszünk a külpiacokra. Így csak kevesen tudják például azt, hogy a világ egyik legnagyobb tésztagyártója, Olaszország is magyar búza importálásával javítja fel termékei minőségét.

– A vidékfejlesztési EU-támogatások magyar állami önrészének 80 százalékra emelése milyen változást hozhat a gazdáknak?

– A 2021–27-es uniós pénzügyi ciklus fordulópontot jelent a hazai mezőgazdaságnak, mivel az eddigi tizenhét százalékos nemzeti önrészt az ön által is említett nyolcvanra emelte a kormány. Nagyon komoly potenciál van ugyanis az agrárium fejlesztésében. Összegszerűen azt tudom mondani, hogy míg az előző, 2020-ig tartó költségvetési periódusban 1400-1450 milliárd forintos vidékfejlesztési pénzalap állt rendelkezésre, addig a következő hét esztendőben ez megháromszorozódik, azaz mintegy 4200 milliárdosra bővül. Szinte már az kihívás lesz, hogy a gazdák ezt le is tudják hívni. A 4200-ból 1400-1500 milliárd forintra már az idén és jövőre megjelennek a pályázati felhívások.

– A kormány egyik legfontosabb mezőgazdasági célkitűzése a földviszonyok megváltoztatása volt a kis- és középbirtokosok javára. Hogy állunk ma? Megvalósult a kabinet által vágyott 80:20-as arány a kis- és a nagybirtokosok között?

– Igen, nagyjából így állunk. De elég mozgékony mutatóról van szó.

Méghozzá azért, mert a 2014-től hatályos földforgalmi törvény – amely uniós előírásra elméletileg lehetővé tette EU-s állampolgároknak is a magyarországi földvásárlást – alapszabályként azt határozta meg, hogy magánszemélyek maximum háromszáz hektárt birtokolhatnak, a társas vállalkozások bérleti művelésbe vont területe pedig legfeljebb ezerkétszáz hektáros lehet. S mivel sokaknak volt ennél nagyobb bérelt területe, megkezdődött a nagyüzemi földek méretének a csökkenése. Ugyanígy – elsősorban üzemeltetési, gazdautánpótlási, öröklési nehézségek miatt – a relatíve kis, egy–nyolc hektáros területek tulajdonosai körében is egy értékesítési hullám tapasztalható. Így az látszik, hogy miközben a birtoktestek száma csökken, a középbirtokok mennyisége és mérete nő. Összességében kijelenthető: a kis és a közepes birtoktestek uralják a magyar agrárpiacot. Ezt a tendenciát pedig erősítik a tipikusan ilyen méretű földeket művelő családi gazdaságokra vonatkozó új, rendkívül nagy adókedvezményt biztosító szabályok is.

– Részben a birtokpolitikát érinti, hogy a minap a Termőföld Magántőkealap létrehozásának a híre jelent meg a Magyar Közlönyben. Ez a hazai mezőgazdasági vállalkozások kelet-közép-európai termőföldvásárlását segítené elő, többségében költségvetési forrásból. Hol és milyen lehetőségek kínálkoznak a magyar agrárcégek előtt a régióban?

– A térségben az ukrán termőföldpiac a legizgalmasabb. Nagyon jó minőségű földjük van, viszont igencsak alacsony fejlettségi szintű technológiával művelik. Ugyanez igaz Fehéroroszországra is. Most úgy néz ki, hogy ezek az államok a piacnyitásnál nem zárják majd ki a magas technológiai szintet képviselő külföldiek letelepedését. Zárójelben jegyezném meg, hogy valamelyest ilyen a román földpiac is. Bár ott már nagyon sok a külföldi, főleg az olasz és a francia versenytárs, de Romániában is lehet keresnivalónk. Az azonban biztos, hogy mostanra lett körülbelül három-négy tucat olyan nagy agrárcégünk, amelynek nemcsak a technológiai fejlődés, hanem a művelt területek nagyságának a növelése irányába is el kell mozdulnia.

Például Ukrajna és Fehéroroszország relációjában, de lehet gondolkodni a Balkánban is.

Az viszont nagyon nem mindegy, hogy egy ilyen volumenű vásárláshoz kapnak-e állami finanszírozást. A tőkealap létrehozása pedig éppen erre irányul. Úgy vélem, óriási dolog, hogy a magyar mezőgazdaság eljutott arra a szintre, hogy már nem a külföldiek jönnek ide és mondják azt: „Na fiúk, ez a mi csodás technológiánk, tanuljátok meg, alkalmazzátok ti is, és akkor fejlődtök.” Erre ugyanis ma már a fejlett magyar agrárcégek is képesek a kelet-közép-európai országokban, ahol példát mutathatnak.

Az interjú a Figyelő hetilap augusztus 5-iki számában jelent meg. Teljes terjedelmében itt olvashatja el.