BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Hab, Kerekes Vica

Habkönnyű magyar romantikus komédia tarol a Netflixen

Láthatóan megvan az igény a hazai közönségben a magyar filmekre. Az egyik legnagyobb streamingplatform kínálatában hétről hétre jelentkezik egy-egy magyar alkotás. Miközben márciusban tarolt a Blokád, addig az április, úgy tűnik, a Hab című romantikus vígjátékról szól.

Lakos Nóra rendező Hab című filmje 2020-ban debütált a magyar mozikban. A romantikus vígjáték egy magányos, karrierista nő életéről szól, aki annak érdekében, hogy megmentse a vállalkozását, kénytelen eljátszani, hogy házasságban él egy férfival, akit alig ismer. Az akcióhoz még egy gyerekszínészt is felfogad, akinek el kell játszania a jóravaló csemetét.

Hab, Kerekes Vica
Fotó: Intercom

A film költségvetése nem ismert, viszont az tudható, hogy

a mozipénztáraknál 81 610 354 forintot hozott össze. 

A filmet írta és rendezte Lakos Nóra, az előbbi munkálatokban Fekete Fruzsinával dolgozott közösen. A főszerepben Kerekes Vica és Mátray László látható.

A Hab most ismét reflektorfénybe kerülhet, hiszen a magyarországi Netflix-közönség ismét rátalált a szerelmes történetre. A Hab a 15. héten került fel a hazai top 10-es listára a Netflix kínálatában, és még a 16. héten is tartja magát a legnézettebb alkotások között. 

A múlt hét végén még a 8. helyre fért fel, azonban április 17-én már a 7. helyet foglalta el a top 10-es listán. 

Legutóbb a Blokád volt képes felkerülni erre a listára, a történelmi drámának sikerült 8 napon keresztül az első helyet elfoglalnia a nézettségi rangsorban. 

A Blokád lett a legnézettebb film a Netflixen Magyarországon

A hazai közönséget egy magyar film hozta lázba a leginkább a Netflix kínálatából. A Seress Zoltán, ifj. Vidnyánszky Attila, Gáspár Tibor, Tóth Ildikó és Végh Zsolt főszereplésével készült Blokád tavaly októberben debütált a mozikban, majd idén március 22-én a Netflixre is felkerült.

Érdekesség a Hab című filmmel kapcsolatban, hogy a forgatás nem indult túl könnyen. A legelső forgatási napot azonnal el kellett halasztania stábnak, mivel pont akkor találtak egy bombát a Dunában, emiatt le kellett zárni a rakpart egy részét, azt is beleértve, ahol a filmesek dolgoztak volna. A filmben emellett rengeteg sütemény kap szerepet, tekintve, hogy egy cukrászda megmentése a fő mozgatórugója az eseményeknek. Mivel a habos desszertek nem bírták a reflektorok fényét, végül gipszből készült süteményeket használtak.

Hab, Kerekes Vica
Fotó: Intercom

Magyarországon jelenleg a legnézettebb filmek a Netflix kínálatában a következők:

  1. The Last Kingdom: Seven Kings Must Die
  2. Murder Mystery 2
  3. Chupa
  4. I Now Pronounce You Chuck & Larry
  5. Hanna
  6. PAW Patrol: The Movie
  7. Hab
  8. Hunger
  9. The Age of Innocence
  10. Murder Mystery

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.