BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vegyes előjelekkel indul az áruhitelszezon

A lakossági fogyasztás alakulása nem túlságosan biztató az év végi áruhitelszezon szempontjából, ám az adhat okot némi optimizmusra, hogy az első három negyedévben jelentősen nőtt a kereslet e kölcsönök iránt. A tét nem kicsi: az áruhitel-szerződések közel negyedét novemberben és decemberben kötik meg a pénzügyi szolgáltatók.

A Black Friday akciók elindulásával és a karácsonyi szortimentek polcokra kerülésével együtt az áruhitelek szezonja is megkezdődött a magyarországi üzletekben és persze a webshopokban.

Dunakeszi,,Hungary,-,November,19,,2020:,Shopping,Center:,Euronics,,Regio,
Fotó: Shutterstock

Az év végi időszak – a november és a december – kimutathatóan nagyon erős az áruvásárlási hiteleknél. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint 

a tavaly megszületett összes – de legfeljebb ötéves kamatfixálású – áruhitel-szerződés 22,2 százalékát novemberben és decemberben kötötték meg a lakossági ügyfelek, de egy évvel korábban a 24,5 százalékot is közelítette ez az arány.

Nem meglepő módon az év végi hajrában a december az erősebb valamivel, aminek a karácsonyi vásárlások halogatása éppúgy oka lehet, mint az év végi akciók kivárása.

Az utolsó két hónapban megkötött áruhitel-szerződések aránya az egész éves volumenen belül

Az idei szezont illetően kissé vegyesek az előjelek. Nem feltétlenül biztató, hogy a kiskereskedelem forgalmára vonatkozó statisztikák arra utalnak, hogy a háztartások az idén igyekeznek visszafogni a költéseiket. A másik, hogy az elemzők sem támasztanak túlságosan nagy elvárásokat az egyre inkább kitolódó Black Friday akciókkal és a karácsony előtti szezonnal szemben.

Az idei kilátások szempontjából viszont valamennyire biztató, hogy az áruvásárlási hitelek piacát csak nagyon korlátozottan érintette a lakossági hitelpiacot az elmúlt években jellemző hullámzás, sőt, az idei év első kilenc hónapja is meglepően jól alakult. Az MNB adatai szerint 2018 óta folyamatosan emelkedett az első kilenc hónapban megkötött új szerződések volumene – ez alól még 2020 sem volt kivétel –, sőt, 

a 2023 első három negyedében kihelyezett 32,7 milliárd forintnyi friss kölcsön jelentősen, 23,4 százalékkal túlszárnyalta az egy évvel korábbi mennyiséget.

Ez azért is különösen figyelemreméltó, mert a teljes lakossági hitelpiacon nagyjából 40 százalékos visszaesést hozott a szeptember végéig tartó időszak, és a fogyasztási hitelek területén is bő 16 százalékos zsugorodást mutatott ki az MNB.

Az új szerződések összege áruvásárlási hiteleknél, az év első kilenc hónapjában

A többnyire tartós fogyasztási cikkek – háztartási gépek, számítástechnikai eszközök, szórakoztató elektronikai áruk – megvásárlásának finanszírozására használt áruhitelek persze az elmúlt évek stabil növekedése ellenére sem játszanak meghatározó szerepet a lakossági piacon: mind a szeptember végi 31 milliárdos állományuk, mind az évi néhány tízmilliárdnyi új kihelyezés alapján csak kicsi szeletét adják a tortának.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.