BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megütheti a bokáját, aki feketén dolgoztat idénymunkást

A bírság augusztus eleje óta a duplájára nőtt, sőt a bejelentést elmulasztó munkáltatók feketelistára is kerülnek. Ez többek között azzal jár, hogy két évig a cég nem kaphat állami támogatást. Az alkalmi és idénymunkások bejelentését azonban már okostelefonon is intézhetjük.

Júliusban 350 ezren dolgoztak egyszerűsített foglalkozás keretében – derül ki Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteki közleményéből. A hivatal felhívja a figyelmet arra, hogy az adózás így egyszerű és kedvezményes, de nagyon sokat kockáztat az, aki elfelejti bejelenteni az alkalmi munkavállalóját.

20210714 CsányA nyár gyümölcse a görögdinnyefotó: Németh András Péter NAP Szabad Földképen: dinnyeszüret, egyszerűsített foglalkoztatás, idénymunka
Nem éri meg kockáztatni az idénymunkások feketefoglalkoztatásával / Fotó: Németh András Péter / Szabad Föld

Aki elmulasztja szabályszerűen bejelenteni az alkalmi vagy idénymunkást, azt augusztus 1. óta már az eddigi egymillió helyett kétmillió forintos bírsággal is sújthatják alkalmazottanként. Ráadásul a bejelentést elmulasztó munkáltató két évre a NAV illegális foglalkoztatók feketelistájára is felkerül, és két évig nem kaphat semmilyen állami támogatást. Ugyancsak két évre kockázatos minősítésű lesz az adózói besorolása is. 

A kivások még ennél is többet kockáztatnak a bejelentés elmulasztásával, mert elveszítik kedvező adózási módozatukat, és 24 hónapig nem is kerülhetnek vissza a kisvállalati adót választók népes táborába.

Az egyszerűsített foglalkoztatás akkor is segíthet, ha egy munkáltatónak alkalomszerűen van szüksége több munkaerőre. Az egyszerűsített foglalkoztatás alapvetően kétféle munka lehet a NAV tájékoztatása szerint: ezek a mezőgazdasági vagy turisztikai idénymunka, illetve alkalmi munka, mely utóbbinak speciális változata a filmipari statiszta foglalkoztatása.

Így működik az idénymunkások bejelentése

Az idénymunkánál a munkavállaló foglalkoztatása ugyanazon munkáltatónál az adott évben nem haladhatja meg a 120 napot, míg az alkalmi munkánál figyelemmel kell lenni a létszámkorlátra és a foglalkoztatás időtartamára, mely nem lehet több, mint egymás után öt nap, és egy naptári hónapban nem több, mint 15 nap. Az éves korlát ebben az esetben 90 nap.

A munkáltatónak még a munkavégzés kezdete előtt be kell jelentenie a munkavállalót. Erre több gyors és egyszerű bejelentési mód áll rendelkezésre. 

A NAV Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazás már okostelefonról is elérhető, 

ahol az alkalmazott néhány kattintással bejelenthető, sőt, az érvényes bejelentések is lekérdezhetők. De választható még az EFO pro mobilalkalmazás, valamint a 185-ös telefonszám is.

Az egyszerűsített foglalkozás alapvető szabályairól a foglalkoztatók és foglalkoztatottak a NAV honlapján a 46-os számú információs füzetből tájékozódhatnak.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.