BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megaberuházás Pétfürdőn

Elkészültek ez első egységek abból a 350 millió eurót meghaladó összértékű beruházás-sorozatból, amit tavaly indított a Nitrogénművek Zrt. A cég három év alatt több mint 200 új munkahelyet hoz létre.

Több évre kiterjedő fejlesztés-sorozatba kezdett a Nitrogénművek Zrt. A lépés célja, hogy a társaság évi 1,1 millió tonnás műtrágya termelése elérje az 1,65 millió tonnát. Amint Bige László elnök-vezérigazgató elmondta, a 2017-ig tartó beruházások eredményeképpen 215 új munkahely jön létre a társaságnál, amely tavaly 417 fizikai és 243 szellemi foglalkozású alkalmazottnak adott munkát teljes munkaidőben.

Eddig már befejeződött egy új semlegesítő üzemrész, amely a jelenlegi pétisó üzemet, majd később az új granuláló üzemet fogja ellátni ammónium-nitrát olvadékkal. Elkészült az új dolomitőrlő, amely a negyvenes években épült malmot váltja ki és nyárra lezárult a salétromsavüzem kapacitásbővítése, amely révén a napi 1650 tonnás termelőkapacitás 1800 tonnára bővült. Idén ugyanakkor átadtak egy új, 2,9 megawattos erőművet is, amely a munkafolyamatok során termelődő gőz felhasználásával termel elektromos áramot.

A 2017-ig megvalósuló fejlesztések közül folyamatban van egy napi 1500 tonna kapacitású salétromsav üzem építése, amelyhez egy új tartálypark telepítése is kapcsolódik. Már folyik az ammóniaüzem kapacitásbővítése is, amely napi 1200 tonnáról 1650 tonnára növeli az ammóniatermelési kapacitást, és amelynek végeredményeként emelkedhet a gyár éves műtrágya termelése 1,65 millió tonnára. Sor kerül a pétisó üzem teljes rekonstrukciójára és kapacitásának bővítésére, és egy új, 2000 tonna/nap kapacitású műtrágya granuláló üzem is belép a termelésbe. A társaság tervei szerint jövőre megépül egy nagykapacitású csomagoló üzem, illetve egy 50 000 tonnás raktárral ellátott logisztikai központ. Már folyamatban van annak a 115 kamionnak a leszállítása, amit idén vásárolt a cég.

A Nitrogénművek Zrt. a Bige Holding csoport tagjaival együttműködve Genezis márkanév alatt egyesítette a komplett tápanyag-utánpótlást biztosító műtrágyatermékeket, és a végfelhasználók közvetlen elérése érdekében 2009-ben létrehozta értékesítői hálózatát, a Genezis Partnerhálózatot. Erre alapozva a Nitrogénművek Zrt. a magyar agráriumban olyan egyedülálló integrált szervezetet hozott létre, amely az eddigi műtrágyagyártás mellett vetőmag- és növényvédőszer-értékesítéssel, valamint terménykereskedelemmel is foglalkozik.

„Európai összehasonlításban a magyarországi műtrágya-felhasználás továbbra is a középmezőnyben van. Az évente és hektáronként felhasznált 59 kilogramm nitrogén-hatóanyaggal szembetűnően elmaradunk a tőlünk nyugatabbra lévő országok tápanyag-utánpótlási gyakorlatától. Ez pedig éves szinten a műtrágyapiac 4-5 százalékos növekedését jelentheti” – mondta el Bige László, kiemelve ugyanakkor, hogy független vizsgálószervezetek (SGS, NÉBIH) bevonásával több éve végzik a hazánkban forgalmazott műtrágyák vizsgálatát. Az idei eredmények azt mutatják, hogy a ma piacon lévő, bizonytalan eredetű műtrágyák 11,4 százaléka nem tartalmazza a csomagoláson feltüntetett hatóanyagokat.

A Bige csoport

A tavaly 105,623 milliárd forintos nettó exportárbevételt elért Nitrogénművek Zrt. mellett a csoporthoz tartozik a Bige Holding Kft., a Nádudvari Agrokémiai Kft. és a Péti Nitrokomplex Kft. Az évi 140 ezer tonna kapacitású Bige Holding Kft. a Genezis műtrágyacsalád termékeit, valamint kénsavat, foszforsavat és kriolitot gyárt. A Nádudvari Agrokémiai Kft. profilja a mikroelemekkel is kiegészíthető folyékony műtrágya, amelynek előnyei az aszályos időszakokban mutatkozik meg. A Péti Nitrokomplex Kft. 1991 óta fejleszt, gyárt és forgalmaz műtrágyákat.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.