BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Zöldebb lesz a közös agrárpolitika

Megállapodtak az uniós agrárminiszterek az új közös agrárpolitikáról, amelynek félidős felülvizsgálata a szakértők szerint nagyobb változást hozhat.

A közös agrárpolitikáról (KAP) elfogadott megállapodás alapvetően határozza meg a magyar mezőgazdaság 2023–2027 közötti támogatási rendszerét és termelési feltételeit – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter. A magyar mezőgazdaság számára a közvetlen támogatási rendszer, az agrár- és élelmiszeripari beruházások támogatása, a termeléshez kapcsolódó környezetvédelmi feltételek, a fiatal gazdák és a kisgazdaságok támogatása együtt teszi majd lehetővé a versenyképes fejlődést.

Az állattenyésztőknek és a kertészeteknek jó hír, hogy megmaradnak a termeléshez kötött és az átmeneti nemzeti támogatások is.

Fotó: Vajda János / MTI

Ám ez még nem végleges megállapodás, az Európai Bizottság, az Európai Parlament és a tanács álláspontja bizonyos kérdésekben még távol áll egymástól

– mondta gyorsértékelésében Mezei Dávid, a Takarékbank agrár- és uniós kapcsolatokért felelős ügyvezető igazgatója.

Úgy véli, az egyezség ideig­lenes jellege azt erősíti, hogy a KAP félidei felülvizsgálata jelentősebb változtatásokat hoz, ahogyan az 2003-ban is történt. Szerinte az új KAP egyre kevésbé közös, és egyre kevésbé agrár, mert bővül a tagállami hatáskörbe kerülő ügyek köre. Ilyen a zöldítés utódjának tekintett ECO scheme, amelyről még vitáznak, ahogyan arról is, hogy a területalapú támogatás 20 vagy 30 százalékos lesz-e. Másrészt egyre inkább az agrártermelésen kívüli szempontok határozzák meg a szabályokat, és csökken a költségvetési keret:

az agrártermelők jövedelmének stabilizálására szolgáló első pilléres hazai támogatások 4-5, míg a vidékfejlesztési pénzeket tartalmazó második pilléresek 14,3 százalékkal eshetnek.

Az utóbbinál a kormány megemelheti a nemzeti társfinanszírozást, erre az új KAP keretrendszerében az agrárkamara szerint is szükség lenne.

 

Javult a hangulat

Az előző negyedévi 27,5-es pontértékről 30,5-re emelkedett a Takarék AgrárTrend Index értéke az idei harmadik negyedévben. A javulás főként az élelmiszer-kiskereskedelem bővülésének és a vendéglátóhelyek újranyitásának köszönhető. Csak a sertéságazat kilátásai nem javultak.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.