BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Berobbant a magyar eper szezonja, így alakulnak az árak

Lejjebb mentek az árak a piacokon és az útszéli árusoknál is, miután már tömegesen megjelent a szabadföldi szamóca. A korai érés az árakban is meglátszik, és nyomja a piacot az is, hogy a magyar eper mellett még jelen van a görögországi gyümölcs is, emellett pedig Romániából is szívesebben hozzák át Magyarországra a szamócát, minthogy elvinnék a román termőterületektől messzebb lévő Bukarest környékére.

A magyarországi szamóca érése körülbelül két héttel előrébb jár a szokásosnál, és a napokban már tömegesen jelent meg a piacon a magyar eper – mondta a Világgazdaságnak Kocsis Márton, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szakmai referense. Ez a két hét a Budapesti Nagybani Piacon jól látszik: nagyjából minden egyes szezonban ugyanolyan az árak lefutása, amit ha görbén ábrázolunk, jól látszik, hogy most ez a görbe el van tolódva, időben két héttel előrébb. Vagyis tavaly ugyanebben az időszakban a magyar eper ára magasabb volt, mint most, és éppen annyival volt drágább, mint két hete.

20240511 DebrecenAz idei tavaszi Mihály-napi vásár.Fotó: Czinege Melinda CZMHajdú-Bihari Napló magyar eper
Van már bőven magyar eper / Fotó: Czinege Melinda / Hajdú-Bihari Napló

Van azért különbség is: most kicsit bedugult a piac, sok áru érkezett, a meleg idő és a korábbi érés következtében berobbant az eperszezon. A szamócatermelők imái mindig azzal kezdődnek, hogy csak szép lassan melegedjen fel az idő – mondta Kocsis. Szerinte idén ez most annyiban jött be, hogy volt egy áprilisi hűvösebb időszak, ami pedig megakadályozta a legrosszabbat, vagyis azt, hogy a szabadföldi áru úgy előresiet, hogy rácsúszik a fóliás eperre. Vannak bajok, de ezt azért sikerült elkerülni – tette hozzá.

Megjelent a román áru is

A FruitVeB referense az egyik ilyen, bajt okozó tényezőként említette, hogy a görög áru korábban jelent meg a piacokon, mint szokott. Ez önmagában még inkább a spanyoloknak okozott gondot, akiknél egyre többen állnak át az extra korai szamóca termelésére, így a görög eper idő előtti megjelenése az ő piacaikat rombolta. Közben a spanyol áru kikopott a piacról, a görög viszont nemcsak korábban jelent meg, hanem a szokásosnál tovább kitart, ami már a magyar termelők számára sem örömforrás. Ezek így együtt pedig azt hozták a piacon, hogy

a magyar és az import eper árának kiegyenlítődése a normál években szokásos május vége helyett gyakorlatilag már most bekövetkezett.

Közben az is megfigyelhető, hogy Romániából is érkezett rengeteg áru, de megjelentek a magyar piacon az Ukrajnából és Szerbiából származó tételek is. A szamócára Romániában inkább a nagyvárosok környékén van kereslet, a szamócatermő vidék pedig a magyar határ közelében van. Bukarest onnan messzebb van, mint a magyar piac, ezért a román termelők inkább áthozzák Magyarországra az epret, Debrecen, Nyíregyháza és még Szeged környékére is, mégpedig a hazai termelők számára elég elkeserítő árakon – fogalmazott Kocsis Márton. Ha egyszerre nagyobb mennyiséget hoznak, akkor az mindig gondot szokott okozni – tette hozzá.

Érdekes sajátossága az eperpiacnak, hogy a héten belül is vannak jellemző árhullámzások. 

Hétfőn általában többnapi szedés jön be, akkor olcsóbb a gyümölcs, pénteken pedig fölfelé megy az ára, mert akkor már jellemzően már kevesebb áru érkezik. Pénteken délután pedig ismét lefelé megy az ár a nagybanin, mert akinek addig nem sikerült eladnia, szabadul tőle, hogy ne kelljen hazavinnie 

– írta le a heti áralakulást.

Most egyébként minőségi besorolástól függően 1200-1400 forint egy kiló eper ára a nagybanin, míg április végén 1800-2000 forintot is elkértek az első osztályú eperért. Az árcsökkenés már a fogyasztói árakban is látszik: az agglomerációban egy hete még 2200-2500 forint körüli árakon kínált szamóca ára szerda reggel 1500 forint körül alakult a helyi zöldségeseknél.

Jó minőséget hoz idén a magyar eper

A fogyasztóknak az árak mellett fontos a minőség is, idén pedig azzal nincs gond. Nem volt többnapos eső, amiben elrohadhattak volna a gyümölcsök, az áprilisi lehűlés idején hullott csapadék ilyen szempontból nem okozott gondot. Néhol ugyan „megcsipkedte” a fagy a szamócát – van, ahol ki sem nyitott emiatt a „Szedd magad!” akciókra berendezkedett eperföld –, de alapvetően megúszták a fagyot idén a szamócatermelők. Nem úgy, mint a lengyelek, akiknél a nagy termesztő körzetekben több napon át mínusz 5 fokos éjszakai fagyok is előfordultak.

Itt a magyar eper, beindultak a „Szedd magad!” akciók

A hét második felében már nagyobb mennyiségben kerül a piacra a szabadföldi eper.

Tavaly egyébként a hivatalos – a területalapú támogatások igénylése alapján számolt – szamócatermő terület 656 hektár volt, ami idén biztosan nem csökkent, sőt, valószínűleg nőtt. A területbővülés mér trendnek is tekinthető, hiszen három éve még a tavalyi területnél száz hektárral kisebbet mutatott ki a hivatalos statisztika. Sokan termelnek epret a támogatási küszöb alatti parcellákon is, így a tényleges termőterület a jelzettnél nagyobb.


 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.