Több ezer új személyautót értékesíthetnek a kínai márkák a következő években Magyarországon – írta meg a Vezess szakportál. Hazai autópiaci szakértők szerint a kínaiak lassan, de biztosan hasítják ki a maguk szeletét az európai piacból, és a következő öt évben Magyarországon is egyre több kínai márkával lehet majd találkozni az utakon. A szakértők ara számítanak, hogy néhány év múlva akár száz kereskedésben is elérhetők lesznek majd a távol-keleti autók.

Fotó: Horváth Dávid

A szakértők szerint éves szinten 10-15 ezer új kínai autó kerülhet majd a magyar forgalomba. Hozzáteszik, hogy bár a kínai márka kifejezést gyakran pejoratív jelzőként használják, az autópiacon viszont nem erről lesz szó. 

Senki ne számítson rá, hogy 20-30 százalékkal olcsóbb modellekkel fog találkozni a kereskedésekben 

– írta a Vezess, hozzátéve: az árcédulákra az általában megszokott összegeket fogják ráírni, de lehet arra számítani, hogy ezekért az árakért jobb felszereltséggel kínálják majd a járműveket. Először színes lesz a termékskála a meghajtást tekintve, és több benzines modell is a kereskedésekbe kerül. 

Elvette az autóvásárlási kedvet a gyenge forint

Mind az új, mint a használt autók iránt jóval kisebb az érdeklődés idén, mint 2021-ben volt. A háború, a dráguló üzemanyagok és az alkatrészhiány egyaránt hozzájárul a visszaeséshez.

Hosszabb távon a kínai gyártók az elektromos meghajtást részesítik majd előnyben, 

néhány év múlva várhatóan ezen a piacon jelenthetnek konkurenciát a hagyományos márkáknak.

A szakértők szerint jó esély van rá, hogy 

az új kínai gyártók több ezer vevőt csábítanak majd el a megszokott márkáktól. 

Azt egyelőre nem lehet megmondani, hogy az első időszakban a magánszemélyek vagy a flottát vásárló cégek pörgetik-e a forgalmukat. 

Nagy tervei vannak itthon a fiatal autómárkának

Teljes országos lefedettséget teremt fiatal márkájának, a Seatból önálló branddé vált Cuprának – közölte a Volkswagen konszern járműveinek magyarországi importőre, a Porsche Hungaria.