BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

32 nanométeres ágyúgolyókkal lő az Intel

Az Intel ma 27 chip és 7 chipset érkezését jelentette be. A világ első számú chipgyártója ezzel újabb offenzívát indított az AMD ellen.

32 nanométeres ágyúgolyókkal lő az Intel az AMD-re – fogalmaz a PCWorld, arra utalva, hogy a jelenleg legmodernebbnek számító 32 nanométeres technológia bevezetésével igyekszik megerősíteni vezető pozícióját a cég. Az asztali gépekhez a két- és négymagos Clarkdale, a laptopokhoz a kétmagos Arrandale processzorokat ajánlja a vállalat.

A már január végén piacra kerülő különböző chip bevezetése a lap szerint azt jelenti, hogy az Intel először teszi le a voksát a különálló grafikus feldolgozás mellett. Mindez jobb hűtést kisebb energiaigényt jelent az új számítógépek esetében. Mind a Clarkdale, mind az Arrandale processzorok fogyasztása alacsonyabb, a gyors, önálló egység által vezérelt grafikus feldolgozás pedig gyorsítja a laptopok videó képességeit úgy, hogy az akkumulátor érdekeit is szem előtt tartja.

A laptopokhoz gyártott Arrandale sorozat esetében ezt elősegíti, hogy ezeknél a processzoroknál a felhasználó menet közben kapcsolhat az integrált és a különálló grafikus feldolgozás között.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.