BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Itt a jövő notebookja

Igaz még csak a tervezők asztalán. A német Orkin Design ugyanis a HP felkérésére elkészítette „rolltop” névre hallgató koncepciótervét, melyben azt próbálják bemutatni, hogy milyen előnyei lehetnek az OLED által nyújtott technológiai újdonságoknak a jövő számítógépeinél.

Mint arról korábban már beszámoltunk az egyik technológiai újításnak számító OLED-ek a sima LED lámpákhoz hasonlóan körülbelül feleakkora fogyasztással érik el ugyanazt a világítást, mint a hagyományos izzók. Csakhogy, elődeikkel ellentétben laposak és rugalmasak, így innovatív felhasználásuk is lehetséges, például egy szoba tapétáján vagy függönyén lehet elhelyezni őket.

 

 

A mellékelt videóban olvasóink is megtekinthetik, hogy a dizájnerek szerint milyen új funkciókat hozhat a rugalmas OLED technika. Egyrészt az új számítógép elfér egy mindössze termosz méretű táskában, ez lényegesen könnyebb hordozhatóságot jelenthet. A tervezők elképzelése szerint az érintőképernyő előnyeit kihasználva az új eszköz használható lesz mind hagyományos laptopként, mind TabletPC-ként, mind nagy méretű kijelzőként. Reméljük, hogy hamarosan élőben is találkozhatunk a HP Rolltoppal.

 

Nézze meg az újdonság terveit videón is!

 

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.