BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Segítő lehet a közösségi média

Az elmúlt hetekben kiderült, hogy a volt osztálytársak, rég nem látott rokonok, egykori munkatársak felkutatása mellett humanitárius célokra is kiválóan használhatók az olyan internetes közösségi kezdeményezések, mint a Facebook vagy a Twitter.

 A webes közösségek a január 12-i haiti földrengést követően nemcsak elképesztő számú embert mozgósítottak a katasztrófa túlélőinek megsegítésére, de ami ilyen esetekben különösen fontos, rendkívüli gyorsasággal tették ezt. Még a segélyszervezetek munkatársait is megdöbbentette, mekkora humanitárius mozgalom bontakozott ki a Facebook, a Twitter és a YouTube felhasználói között.

Az amerikai Vöröskereszt szóvivője például arról számolt be, hogy mindössze 48 óra alatt rekordnak számító, 35 millió dollárt tudtak összeszedni a karibi ország megsegítésére, főként a közösségi média bevonásának köszönhetően. Ráadásul mindezt úgy érték el, hogy a Vöröskeresztnek igazából csak néhány tucat ismert embert kellett megnyerni az ügynek, akik aztán a Twitteren keresztül kérték a követőiket, rajongóikat a haitiak megsegítésére. Így például Wyclef Jean haiti zenész twitteres követői egymillió dollárt adtak össze, de számos más híresség rajongói klubja is beszállt az adománygyűjtésbe.
A 13 angol segélyszervezetet összefogó DEC (Disasters Emergency Committee) közlése szerint a földrengés utáni napon a Twitteren közzétett felhívásnak köszönhetően mindössze négy nap alatt csak az angol felhasználók nyolcmillió fontot (mintegy 2,5 milliárd forint) adtak össze a haiti túlélők megsegítésére. Jól mutatja a közösségi oldalak mozgósító erejét, hogy míg a katasztrófa előtt mindössze 800 rajongója volt a Facebookon a DEC-nek, a földrengést követően négy nappal már tízezren regisztráltak a szervezet követőjeként. Ennek tükrében egyáltalán nem meglepő Brendan Gormley, a DEC vezetőjének nyilatkozata, mely szerint a közösségi média bebizonyította, milyen hasznos eszköze az adománygyűjtésnek.
Egy másik jó példa a segítségre a Facebookon létrehozott csoport, amelynek tagjai vállalják, hogy egy dollárt adnak a haitiak megsegítésére. A kezdeményezés híre gyorsan terjedt, s mindössze néhány óra alatt több mint félmillióan csatlakoztak a csoporthoz.
A netes bűnözők is igyekeznek kihasználni a katasztrófákban rejlő lehetőségeket: a Facebook üzemeltetői és az FBI is arra hívta fel a felhasználók figyelmét, hogy csalók is megjelentek a virtuális térben, akik próbálnak hasznot húzni a haiti földrengésből. A Facebook közlése szerint a közösségi szolgáltatás blokkolt egy olyan megtévesztő üzenetet, amelyben a cég nevében ígértek egy dollárt minden, Haitival kapcsolatban feltöltött bejegyzés kapcsán. Nos, ha valóban így lenne, az igen nagylelkű adomány lenne a Facebook részéről, hiszen a közösségi oldalra percenként több mint 1500, a „Haiti” szót tartalmazó bejegyzést töltenek fel a felhasználók. Az FBI arra hívta fel a figyelmet, hogy magukat a földrengés áldozatainak kiadó csalók is e-mailben vagy közösségi oldalakon keresztül történő adományozásra szólítottak fel.



Napelemes mobilok Haitinak

Napelemmel működő mobiltelefonokat adományoztak holland cégek a napokban a földrengés sújtotta Haitin tevékenykedő katasztrófaelhárítóknak.

A szigetország mobiltelefon-hálózata az áramtermelő generátoroknak köszönhetően többé-kevésbé működőképes, az elektromos hálózat jelentős része azonban a természeti csapás következtében tönkrement. Ez teszi lehetetlenné a mobilkészülékek használatát is.

A holland Intivation cég találmányának köszönhetően van mód arra, hogy kizárólag a nap energiáját használva töltődjenek fel a mobileszközök. Az ily módon tölthető telefonok már 2009 óta piacon vannak, és az elmúlt fél évben mintegy félmillió gazdára is talált belőlük.

Az adományozásban részt vállalt a karibi térség legnagyobb mobilhálózat-üzemeltetője, a Digicel is, amelynek alkalmazottai közül is sokan a földrengés áldozává váltak.


A szigetország mobiltelefon-hálózata az áramtermelő generátoroknak köszönhetően többé-kevésbé működőképes, az elektromos hálózat jelentős része azonban a természeti csapás következtében tönkrement. Ez teszi lehetetlenné a mobilkészülékek használatát is.

A holland Intivation cég találmányának köszönhetően van mód arra, hogy kizárólag a nap energiáját használva töltődjenek fel a mobileszközök. Az ily módon tölthető telefonok már 2009 óta piacon vannak, és az elmúlt fél évben mintegy félmillió gazdára is talált belőlük.

Az adományozásban részt vállalt a karibi térség legnagyobb mobilhálózat-üzemeltetője, a Digicel is, amelynek alkalmazottai közül is sokan a földrengés áldozává váltak.

-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.