A Nyugat gazdasági hanyatlásától a gazdasági semlegesség védhet meg minket

Gyakran olvashatunk kritikákat, amelyek vitatni igyekeznek, hogy a Nyugat gazdaságilag hanyatlik, miközben a Kelet és Dél együttesen folyamatos erősödésben van. Enrico Letta és Mario Draghi versenyképességi jelentéseitől a német gazdaság gyárbezárásain keresztül az ott tapasztalható külföldi felvásárlási hullámig a hírolvasók számára elég egyértelmű lehet, hogy az uniót és Németországot sosem látott versenyképességi probléma bénítja meg. A német gazdaság a koronajárvány óta nem talál magára, korábbi növekedési trendjéhez sem tér vissza és lehúzza az uniós gazdasági teljesítményt is.

Ráadásul az általánosan elfogadott makrostatisztikák alapján is ugyanez a kép rajzolódik ki. A gazdasági növekedést a következő években a nem nyugati országok csoportja adja. A minap jelent meg a Nemzetközi Valutaalap új előrejelzése, amely alapján lesújtó képet kaphatunk: 2024 és 2029 között, azaz középtávon a globális növekedést 21,7 százalékban Kína, 14,8 százalékban India adja. A harmadik helyezett USA után nincs is több nyugati ország, amelyik 2 százaléknál többet tenne hozzá a globális gazdasági bővüléshez, globális értelemben lényegében csak a Kelet növekszik.

Az októberi BRICS-csúcs kapcsán vagy azt megelőzően – tekintsük ezt most a nem nyugati blokknak – számos főáramú nyugati lap is bemutatta elemzéseit az erőviszonyokról. Ezekből is világosan kitűnik, hogy nagyon gyors, látványos gazdasági kiegyenlítődés megy végbe. Igenis megfigyelhető hanyatlás (G7-országok és az EU tekintetében is), miközben a BRICS-országcsoport a globális gazdasági tortából (globális GDP-ből) való részesedésben már megelőzte a két nyugati csoportosulást (noha ez döntően Kínának köszönhető). A saját értelmezése szerint nem kötelezettségeken (mint a nyugati tömbök esetében), hanem közös értékeken nyugvó, NATO és EU-tagokkal kapcsolatban is nyitottnak mutatkozó BRICS-csoport a globális népességből is megközelíti középtávon az 50 százalékot, miközben a világ kőolajtermelésének harmadát adja, de nincs messze az sem, hogy a világ termékexportjának negyede ezen országokhoz kötődjön. Az is látható, hogy a nem nyugati világ annyira megerősödik, hogy mindinkább önmagával kereskedik: új fejlemény, hogy Kína már többet exportál Indiába, Indonéziába, Brazíliába, Mexikóba, Vietnámba és a Fülöp-szigetekre, mint az Egyesült Államokba.

Felmerül a kérdés, hogy hazánk miként tud növekedni a megváltozó erőviszonyok új világkorszakában, amikor a növekedés a másik blokkból jön. Vannak, akiket nem zavar a háborús időszak, sőt, egyes országoknak kimondottan erre van berendezve a gazdaságuk, mert a háborúktól földrajzilag mindig távol, gazdaságilag viszont azokban nyakig benne vannak, így csak az előnyt, a profitot veszik ki a háborús zűrzavarból. A kicsik, akik fizikailag is a front közelében találják magukat, ők már jobban aggódhatnak, számukra a háború létkérdés és katasztrófa, a hidegháború pedig veszélyes aknamező. Nekünk magyaroknak a nyilvánvaló brüsszeli nyomás ellenére sikerült megőriznünk egy sokaknál nagyobb fokú semleges nyitottságot és bár a katonai és a gazdasági háborúból is kimaradtunk, azok káros hatásait mi is érezzük.

Felmerül a kérdés: ha a Nyugat nem növekszik, de mi gazdaságilag szinte teljesen ide vagyunk bekötve, akkor mit tehetünk? Az evolúciós közgazdaságtan azért beszél útfüggőségről, mert nem tudunk egy alternatív világba átugrani, a járt utunk nem hagy túl sok lehetőséget a következő rövid távú lépés megtételére. Mivel Magyarországnak a helye egyértelműen az Európai Unióban van, nem akarunk lekapcsolódni a Nyugatról gazdaságilag, de akkor sem kell elfogadnunk, hogy a mi gazdaságunk is hanyatló vagy stagnáló időszakba lépjen. Elfordulás helyett rá kell csatlakozni arra a csatornára, amelyen keresztül a nem nyugati gazdasági energiák (tudás, innováció, technológia, befektetések, azaz növekedési impulzusok) beérkeznek a nyugati blokkba. 

Inkább arról van szó, hogy a gazdasági semlegesség keretében mi lehetünk az a találkozási pont, ahol – egy kicsit a Nyugaton belül – találkozhat Kelet és Nyugat, majd az összekapcsolódásból megsokszorozott energiák egy új típusú elrugaszkodást tesznek lehetővé. A semlegesség segíthet megelőzni a „keleti zárást”, és fontos célja a jövő technológiáinak átvétele is. Mindkettő olyan cél, amely nem társul drasztikus változásokhoz a hagyományos makrostatisztikákban. 

A gazdasági áramlások nem rövid, követhető utakon zajlanak, eredetük és céljuk sem mindig egyértelmű, így célunk sem lehet egyes külkereskedelmi mutatóknak való megfelelés. 

 A politika nem tudja és nem is kívánhatja nemzetiségi alapon menedzselni a külkereskedelmi folyamatokat. A cél az lehet, hogy megőrizzük és továbbfejlesszük gazdaságunk összetettségét, ehhez pedig arra van szükség, hogy globális összekötő szerepben maradjunk. Fogalmazhatnánk úgy, hogy keletiesítjük a nyugati kapcsolatainkat, hogy válságállóbbá tegyük azokat (is), de legalábbis nem akarjuk kitörölni termelő hálózatainkból a keleti tőkét és tudást, amire egyre nagyobb szükségünk lesz a jövőben. 

Az adatok szerint rövid idő alatt a kínai tőke nyugati kapujává váltunk és valóban elértük, hogy a két blokk között hazánkon keresztül áramoljon Nyugat felé a kínai tőke (2023-ban több kínai működőtőke érkezett hazánkba, mint a hasonló szerepet játszó Vietnámba, Mexikóba, Szingapúrba vagy Írországba). Ez csak kevés országnak sikerült, őket „konnektor”, avagy összekapcsoló államnak nevezi a Financial Times elemzése. Magyarország így mára találkozási pont és globális kapu lett a két blokk között – olyan hely, ahol a háborúból való kimaradással gazdasági békét sikerült teremteni. Épp ezt teszik az IMF tavaszi elemzése szerint a gazdasági híddá váló gazdaságok, miközben a széttöredező globális gazdaságot is ők tartják egyben. E helyzetünkkel végre azt is elérhetjük, hogy infrastrukturális és logisztikai rendszereink illetve hálózataink átalakuljanak: ne a nyugati irányú gazdasági függésünket erősítsék, hanem magyar vállalatokat kapcsoljanak össze közvetlenül a piacaikkal. 

Teljesen értelmezhetetlen tehát a GKI azon állítása, hogy a hazánkba érkező keleti „befektetéseknek az a céljuk, hogy a kínai, illetve koreai cégek az EU-ba tudjanak exportálni, nem magyar eladásra dolgoznak. Ez pedig hiába jelent számszakilag keleti nyitást, valójában ez is a nyugati kitettségünket növeli”. A befektetések célja valójában az, hogy új kapcsolatok jöjjenek létre gazdasági szereplők között, mert ezeken keresztül információ áramlik, amiből technológia és innováció, végül növekedés lesz, így az eladás helye nem tűnik releváns szempontnak.

A világ országainak jelentős része szintén a semlegesség modelljét igyekszik megvalósítani. A Bloomberg elemzése legalább 101 nemzetet azonosít, akik az „új semlegesség” álláspontját képviselik. Ők olyan országok, akik próbálnak mindkét blokkból tőkét vonzani és azzal kívánnak nyertessé válni, hogy nem választanak maguknak tábort. A beérkező zöldmezős külföldi működőtőke beruházásait ez az országcsoport az orosz–ukrán háború kitörésével párhuzamosan, mindössze két év alatt megduplázta a 2010-2019-es átlaghoz képest, azaz tényleg jól használta ki a globalizáció átalakulását, otthont adva a háború miatt meginduló, a blokkok között új helyeket kereső tőkének. 

Az elemzés térségünkből csak Szerbiát sorolja az újdonsült semleges országok közé, hazánkat a nyugati blokkba teszi, ami érthető is, hiszen Nikolaus Lang, a BCG Geopolitikai Központjának globális elnöke is kiemelte a Portfóliónak, hogy „ma sok ország olyan nemzetközi csoportosulások tagja, mint az EU vagy a NATO, ami megnehezíti a valódi semlegességet.” Hazánk tehát emiatt nehezített pályán halad, ezért is fontos, hogy saját értelmezése szerinti (gazdasági) semlegességet valósíthasson meg. Ez nem felejti el helyünket a térképen (nyugati világ) és egyszerre épít a hazai gazdaságszerkezeti adottságokra (járműipar és high-tech), illetve kultúrára (békés önállóságra, szuverenitásra törekvés), de közben alkalmazkodik az új nemzetközi realitáshoz (kettészakadó világ). 

A gazdaságtörténet sztárkutatója, Adam Tooze a minap épp azt ecsetelte a baloldali Partizánnak, hogy nagyon is racionális a hazai stratégia, mert hosszú távon valami olyasmi megoldásra lesz szükség, amivel Magyarország kísérletezik. 

A héten a Bloomberg New Economy konferenciáján Sao Paulóban szintén azt hangoztatta a helyi üzleti elit, hogy az új blokkok között nem kellene választani, a fejlesztési bank elnöke pedig nem tartotta brazil érdeknek az amerikai–kínai hidegháborúban való részvételt. Szintén az elmúlt héten az indonéz elnök beiktatási beszédében tett hitet a szabad, aktív, semleges és önellátó (gazdaság)politika mellett, amely csak barátokat keres és minden külső nyomásnak ellenáll. 

Magyarország a blokkosodásra szintén semlegességgel válaszol, ez adja meg a keretet a belső növekedési tartalékok felszabadításához. Miközben a Nemzetközi Valutaalap októberi előrejelzésében rontotta a nyugat-európai gazdaságok előrejelzéseit (de az Egyesült Államokra vonatkozó növekedési becslését javította), a hazai növekedés az intézmény szerint az ötödik legjobb lehet a 27 uniós tagállam között.